Az E-book Könyvház és Kiadó, és az Amatőr Írók Klubja közös novellaíró pályázatot hirdet. A beküldött novellák csak olyan kéziratok lehetnek, amik eddig még nem jelentek meg nyomtatásban. Kérjük, mielőtt elküldik, olvassák el még egyszer, mert gépelési és helyesírási hibákkal teli írásműveket nem fogadhatunk el.
Azon írásművek, melyek publikálásra alkalmasak, értékelést nem kapnak, csak egy értesítést, hogy pályázatunkban nyertes műként szerepel, és kiadásra vár. Amennyiben nem kerül a kiválasztott írások közé, természetesen néhány mondatos indoklást küldünk.
A nyertes művek kiadása (maximum 20 mű): A pályázat nyertes műveit közös kötetben adjuk ki 2012. júniusában. A kötetben minden szerzőnek lesz egy fényképes bemutatkozó oldala is.
A könyv megjelenése: nyomtatott, hagyományos könyvként és e-book formában az E-book Könyvház és Kiadó honlapján (http://www.ekonyvbolt.eu)
Pályázat címe: A Sárkány éve
Január 23-án éjfélkor elkezdődött a kínai új év, amely a sárkány éve. Ebben a témakörben várjuk a műveket, mely szólhat a kínai mítoszokról a sárkány évével összefüggésben, a kilátásokról, szerencséről, áldásról, vagy akár magáról egy mese sárkányról is, de a történet mindenképpen legyen összefüggésben a Sárkány évével kapcsolatos hiedelmekkel, babonákkal.
Beadható pályázatok száma: szerzőnként maximum 2 mű
Formátum: word dokumentum, 12-es Times New Roman betűvel, A/5-ös oldalon (148×210 mm), normál sortávolsággal, minden oldalon 2-2 cm margókkal. Minimum 2 oldal, maximum 10 oldal terjedelemben.
A pályázat felépítése pályázatonként:
A Sárkány éve antológia pályázat
Első oldal:
Szerző valódi neve:
Szerző anyja neve:
Szerző születési adatai: ………év,……….hónap…….nap
Szerző lakcíme:
Szerző telefonos elérhetősége:
E-mail címe:
Szerző művészneve:
Második oldal: A mű címe, a mű alcíme (ha van)
- Pályázati mű (min. 2, max. 10 oldal)
- Rövid bemutatkozás, esetlegesen fotó (Pl.: lakhely, végzettség, hol jelentek már meg írásai, mióta ír, sikerei, céljai-álmai stb.)
A mű utolsó oldalára beillesztett Jognyilatkozat:
Én, ……………………………………………………..
1. Hozzájárulok, hogy a Kiadó a nevemet, művésznevemet megjelentesse.
2. Nem járulok hozzá polgári nevem megjelentetéséhez, művemet álnéven kívánom megjelentetni.
(Megfelelő szövegrész feltüntetése a nyilatkozatban)
Szerzői nyilatkozat:
Tudomásul veszem, hogy a valótlan adatok megadásából származó kárért felelős vagyok.
Hozzájárulok, hogy a Kiadó személyes adataimat tárolja és kezelje.
Dátum:…………………………………
………………………………………….
szerző aláírása
Megjelenési hozzájárulás: A megjelenésre elfogadott művek szerzőitől megjelenési hozzájárulást kérünk, amely tartalmazza a mű szerkesztését, gondozását, nyomdai előkészítését, nyomtatását, terjesztését, marketingköltségeit, a köteles példányok költségét, a könyv bemutatásának költségeit, valamint a tiszteletpéldányok szerzőkhöz eljuttatásának a költségeit.
A szerzők önreklámja: a művek után a rövid bemutatkozás, fotó.
Megjelenési hozzájárulás összege: 1000 Ft/oldal. Erről a szerzők hivatalos számlát kapnak.
Szerzői tiszteletpéldány: minden megjelent szerző 1 db tiszteletpéldányra jogosult, amit a számlával együtt a címére eljuttatunk. Lehetőség van további példányok rendelésére is, az antológia fogyasztói árán.
A pályázatokat elektronikusan és nyomtatott, aláírt példányban is kérjük elküldeni az alábbi címekre: Elektronikus beküldés: info@e-konyvbolt.eu Postai úton való feladás: Szabó Erika 7453 Mernye, Lenin u 67.
Beérkezési határidő: 2012. április 30.
Elbírálási határidő: 2012. május 31.
Az antológia várható megjelenése: 2012. június 15.
Kultúra-díj-oktatás
Átadták a Tehetséggondozásért Díjakat
Budapest, 2012. március 6., kedd (MTI) – Pedagógusok és sportszakemberek vehették át kedden a MOL Tehetséggondozásért Díjakat Budapesten.
Elismerésben részesült Ácsné Szily Éva hegedűtanár, Kotek László fizika mestertanár, Kovács Október biológia-kémiatanár, Tiszai Zsuzsanna és Lovas Bálint néptáncpedagógus, etnográfus házaspár.
A sportszakemberek közül Agócs Mihály kajak-kenu mesteredző, Andrássy Árpád sportlövő szakedző, Perjámosi Kata úszóedző és Zemen János futó mesteredző vehette át a díjat, amellyel azoknak a pedagógusoknak és edzőknek a munkáját ismerik el, akik a tehetséges fiatalok pályáját segítik.
Ezzel az elismeréssel arra is rá lehet irányítani a figyelmet, hogy mennyi minden múlik a következő generáció sikerességén. A jó tanár egyik legfontosabb feladata megtanítani diákját arra, hogyan boldoguljon az életben – hangoztatta Somlyai Dóra, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, az Új Európa Alapítvány kurátora a díjátadón.
Az alapítványhoz 2011-ben több mint 1700 jelölés érkezett az elismerésre, melyet 2007 óta 40 edző és tanár kaphatott.
A díjakat az alapítvány kurátorai adták át, többek között Sebestyén Júlia, Európa-bajnok műkorcsolyázó, az alapítvány új kurátora, valamint Csányi Sándor, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete.
Az alapítvány Média a Tehetségekért címmel idén új pályázatot hirdet annak érdekében, hogy a fiatal tehetségek helyzetére, lehetőségeire fokozottabb figyelem irányuljon. A nyomtatott és elektronikus sajtó munkatársai olyan pályaművekkel jelentkezhetnek, amelyekben a 25 év alatti tehetséges és eredményes sportolók, művészek, tudósok pályafutását mutatják be, vagy közös portrét készítenek a fiatalokról és mestereikről. A pályaműveket augusztus 10-ig lehet benyújtani a nyomtatott és online sajtó, rádió és tévé kategóriában.
A MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájára 2012. március 30-ig jelentkezhetnek azok a 10-18 év közötti fiatalok, akik kiemelkedő teljesítményt értek el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A MOL Gyermekgyógyító Programra nyár elején, a MOL Tehetségtámogató program Művészet-tudomány kategóriájára pedig szeptember 30-ig lehet majd pályázni.
MEGHÍVÓ
A Demokráciajáték az Országházban c. rendezvényre
“Demokráciajáték az Országházban” címmel rendezvénysorozatot indít 2012 márciusától havonta egy alkalommal az Országgyűlés Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, melyre ezúton invitáljuk a középiskolák diákjait. Az egész naposra tervezett szerepjáték során a négy résztvevő középiskolás csoport (20-20 fővel) megvitat egy törvényjavaslatot. A törvényjavaslat a fiatalokat is érintő témát dolgoz fel (pl. falfirka-készítés törvényi szabályozása) azért, hogy a diákok érintettek, motiváltak legyenek. A játék iskolai felkészüléssel kezdődik, melynek során a csoportok megismerkednek az Országgyűlés működésével, és felkészülnek a vitára kísérőtanáruk és a szervezők segítségével.
A program során a négy csoport mindegyike egy-egy fiktív pártot jelenít meg, és igyekszik magáévá tenni a párt gondolkodásmódját, értékrendjét, kapcsolatrendszerét. A pártok érdeklődési körét, véleményét előre rögzítjük: így biztosítjuk, hogy a vitában résztvevő pártok különböző álláspontokat képviseljenek. A játék lehetőséget nyújt közös álláspont kialakítására (frakcióülés), de a szakpolitikai vitán túl (bizottsági ülés) a pártok közötti vitának is (plenáris ülés) helyet biztosítunk. A játék végén szavazásra kerül sor, ahol a törvényjavaslatot a diákok elfogadják vagy elutasítják, továbbá szavaznak az egyes pártok által benyújtott módosító javaslatokról is. Ezt követően a képviselőcsoportok – megválasztott szóvivők útján – sajtótájékoztatón ismertetik eredményeiket, kudarcaikat, és véleményt nyilvánítanak a meghozott új törvény kapcsán.
A Demokráciajáték egy olyan rendezvény, melynek során a középiskolás diákok képviselők szerepét ölthetik magukra, így testközelből tapasztalhatják meg az országgyűlési munkát. A Demokráciajáték jól kiegészíti a Társadalomismeret órán tanultakat. A program célja aktivizálni, bevonni a diákokat a képviselők mindennapjainak megismerésébe az Országgyűlés törvényalkotó munkájának modellezése által. Programunk távlati célja, hogy a diákok érdeklődjenek a közélet iránt. Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok merjenek véleményt nyilvánítani és kulturált diskurzust folytatni őket érintő témákról, ezáltal a jövőben felelős állampolgárként élhessenek. A program előzetes felkészülést, aktív hozzáállást kíván, melynek során a diákok bővíthetik kommunikációs és érveléstechnikai ismereteiket, és csoportmunkában dolgozhatnak.
Sajtóvisszhang az első Demokráciajátékról:
http://index.indavideo.hu/video/demokraciajatek
Szeretettel várjuk az érdeklődő középiskolai csoportok jelentkezését!
Jelentkezés és további információ:
Kerekes Margit 30/871-3455, 1/441-4596, demokraciajatek@parlament.hu
Idén nyáron megtörtént a Nagy Találkozás, amelyre a Kárpát-medence minden szegletéből vándoroltak a lovasok, hogy hagyományt teremtve találkozzanak és együtt legyenek Ópusztaszeren, a magyarság e fontos, emblematikus helyszínén. A lovasok nagy része lóháton vagy fogattal érkezett, sokan jöttek 100-200 km távolságból, de olyanok is voltak, akik 800 km-t tettek meg Erdélyből, a Csíksomlyó lábától Ópusztaszerig.
Engedjétek szabadon a fantáziátokat! Tanulmányaitok, irodalmi és filmélményeitek alapján képzeljétek el honfoglaló őseink vándorlását, vagy történelmünk későbbi évszázadainak jeles vagy névtelen lovas hőseit, akik életük nagy részét nyeregben töltötték és rajzoljátok meg a nyerget magát.
Kutassátok fel könyvekben, interneten, milyenek lehettek „eleink nyergei”. Hívjátok segítségül a múzeumok, könyvtárak kincseit lovas nemzetünk gazdag történelmi múltját. Kattintsatok a Nyeregszemle (www.nyeregszemle.hu) és a Lovas Nemzet www.lovasnemzet.hu) honlapjára!
Pályázhattok hagyományos rajzokkal, festményekkel, de alkalmazhattok bármilyen kreatív technikát – kollázst, üvegfestést, akár rézkarcot is.
Dolgozhattok papírra, fára, textilre – a fontos, hogy az alkotás mérete ne legyen nagyobb az A/4-es méretnél.
A legszebb pályamunkákat a Nyeregszemle ideje alatt Ópusztaszeren állítjuk ki a híres Feszty-körkép közelében, de minden rajz felkerül a Nyeregszemle honlapjára is, ahol szavazni is lehet majd rájuk.
A pályázat részletes kiírását a www.nyeregszemle.hu, a www.lovasnemzet.hu oldalakon nézhetitek meg december 15-től, de a Lovas Nemzet és a Junior Lovas Nemzet jövő évi számaiban el is olvashatjátok.
Vegyetek részt rajzaitokkal Ti is a Kárpát-medence legjelentősebb lovas találkozóján!
Pályázati feltételek:
A rajzpályázaton bárki részt vehet a következő kategóriákban:
- 1. kat. Általános iskolás (altisk) 14 éves korig
- 2. kat. Középiskolás (kozepisk) 15 éves kortól
Egy pályázó maximum 3 db alkotással pályázhat. Az eredeti pályamunkákat a Király Arab Ménes Kft. 7601 Pécs, Pf. 303. postacímre kérjük beküldeni a leadási határidőig. A képeket – amennyiben ez lehetséges – kérjük e-mail-ben is elküldeni a junior@lovasnemzet.hu címre, szintén a leadási határidőig. A közönségszavazáson csak az e-mail-ben is elküldött képek vesznek részt. Az e-mail-ben beküldött JPG kiterjesztésű képek összterjedelme ne haladja meg a 6 Mb-ot. Aki a méretkorlátozást figyelmen kívül hagyja, számítson arra, hogy a levelező szolgáltatók esetleg nem továbbítják a küldeményüket. Becsomagolt állományokat, óriás leveleket nem fogaduk. Minden képet egyenként kell mellékletként csatolni egy emailhez.
A pályaművek fileneve a következő adatokat tartalmazza ékezet nélküli betűkkel írva: a pályázó neve_kepcime_kategoria.JPG ( pl. tatarkeve_tiszafuredinyereg_kozepisk.JPG)
A postai úton érkező és az e-mail-ben küldött pályázatokhoz külön dokumentumban kérjük csatolni a következő adatokat:
Pályázó neve:
Pályázati kategória: Kép(ek) címe: Életkora:
Lakcím:
Email: Telefonszám:
A pályázat témája: Eleink nyergei
- az ópusztaszeri emlékhely, a lovasok vándorlása és nagy találkozása, a Nyeregszemle programjainak elképzelt megörökítése (segítség: www.nyeregszemle.hu)
Pályázati naptár:
Beküldési határidő: 2012. április 18. szerda 24.00 óra
Zsűrizés: 2012. május 2.
Értesítés a zsűrizés eredményéről: 2012. május 04-től kizárólag a www.nyeregszemle.hu és a www.lovasnemzet.hu oldalakon
Közönségszavazás: 2012. április 20 – 2012.április 30. éjfélig a Nyeregszemle honlapján, www.nyeregszemle.hu
Kiállítás és eredményhirdetés a rendezvény ideje alatt Ópusztaszeren 2012. május 18-20-ig.
A rajzpályázat fő támogatója a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány.
A Petrik Lajos Szakközépiskola könyvtára fotópályázatot hirdet…
NINCS MÁS DOLGOD, CSAK MEGNYOMNI A GOMBOT!
A Petrik Lajos Szakközépiskola könyvtára fotópályázatot hirdet melynek célja, hogy mindenki részese lehessen az olvasás szépségének és népszerűsítésének.
A pályázat témája: Minden, ami az olvasáshoz és az olvasás nyújtotta élményekhez kapcsolódik
A pályázók köre: A Petrik TISZK társiskoláiban tanuló diákok.
Díjazás: A legjobb fotókat a közönségszavazás, illetve szakmai zsűri kiválasztása alapján díjazzuk 35 000 Ft összértékben
Különdíj: Egy mini portfólió a Distinct Visual Photography és az ACE FACE FASHION jóvoltából.
A részletekről itt olvashatsz: http://mojfp.blogspot.com/
… ugyanitt szavazhatsz a feltöltött képekre is.
A pályázat időtartama: 2012.02.20. – 2012.03.19.
A pályázat beküldési határideje: 2012. 03. 19.
A pályamunkákat a következő e-mail címre lehet benyújtani:
mert.olvasni.jo@gmail.com
Eredményhirdetés: 2012. április 20. III. Petrik TISZK Diákkonferencia
A pályamunkákkal szemben támasztott követelmények: Pályázni legalább egy, legfeljebb három darab képpel lehet. A képek minimális mérete A5 (148*210 mm), minimális felbontása 300 DPI. Ez kb 1748*2480 pixel-nek, kb 4 Megapixelnek felel meg. A képek digitális manipulálása a pályázatból való kizárást vonja maga után! Nem minősül manipulációnak: kép expozíciós értékeinek helyesbítése, a fényerő és a kontraszt módosítása.
Kiállítás: A fotók kiállításra kerülnek a III. Petrik TISZK Diákkonferencián, illetve a június 13-i Petrik TISZK Összművészeti Fesztiválon.
További információk: A Petrik könyvtárában vagy a fent említett e-mail címen és felületen.