Sítábor

december 14th, 2011

Kerékpárok tárolása

A közelmúltban tanulói kérés érkezett arra vonatkozóan, hogy a jelenleg meglévő biciklitároló mellett legyen az iskola épületében is kijelölt hely a kerékpárok tárolására. Erre a célra − egyelőre ideiglenes jelleggel − kijelölöm a földszinti ruhatárat a következők szerint:

1.    A kerékpárokat a helyiségben rendben és úgy kell elhelyezni, hogy azok a közlekedést ne akadályozzák.

2.    Kerékpárt minden tanuló csak a saját felelősségére hozhat be az intézmény területére. Sem a biciklikért, sem azok részeiért az iskola nem vállal felelősséget.

3.    Amikor az intézményben olyan rendezvény van, amihez ruhatár szükséges, a helyiség kerékpárok tárolására nem használható.

4.    Ha a kerékpár havas vagy szennyezett, azt még az épületen kívül meg kell tisztítani.

Budapest, 2011. március 17.

Solymár László s. k.
igazgató

MOL Tehetségkutató Program

március 4th, 2011

Capoeira az iskolában!

március 4th, 2011

10. Drogmentes Magyarországért Maraton – Budapesti kifutás
Az ország legnagyobb drogellenes futása

Időpont: 2011. április 23. szombat 10:00 óra
Helyszín: Budapest, Kossuth tér

2011 április 23-án szombaton indul útjára a

10. Drogmentes Magyarországért Maraton – Ország futás a gyermekek jövőjéért

rendezvénysorozat.

A 42 napos drog ellenes Maraton első napját óriási futó megmozdulás kíséri Budapesten.

Jöhetsz futóként, görkorival, biciklivel, szurkolóként, nézőként, nagy társasággal vagy egymagad.

A fontos, hogy ott legyél velünk! :)

A futás első szakasza kocogó tempójú, hogy bárki könnyedén bírja!

A rendezvényen a futás, annak buli hangulata, valamint a közös összefogás demonstrálása kapja a főszerepet. Azt szeretnénk, ha minél nagyobb tömegben – lassú futó tempóban – remek zene kíséretében színes kavalkádként végigvonulnánk a városon.

Velünk tartasz? :)

A pontos kifutási útvonalról a későbbiekben adunk részletes tájékoztatást.

Jelentkezés

Regisztrációs díj nincs, de az előzetes jelentkezés a rendőrségi felvezetés miatt kötelező!

A jelentkezéshez küldd el neved és a-mail címed a következő címre: bpfutas@drogmentes.hu

infó:

http://www.drogmentes.hu/hirek+1/nemsokara+start+ird+be+a+naptaradba+2.html

Hip-hop workshop

január 13th, 2011

Sportprogramok az iskolanapon

december 14th, 2010

Kenutábor a Szigetközben

szeptember 4th, 2010

KENUTÁBOR Beszámoló

SZIGETKÖZ

2010 07. 11. – 07. 18.

Első táborhelyünk Dunakilitiben volt, ide vonattal utaztunk Budapestről Mosonmagyaróvárra, majd autóbusszal Dunakilitibe. A közlekedési eszközöket leszámítva, egy jó kis gyalogtúra (kb. 8 km) is benne volt a dologba, minekutána nagyon tudtunk örülni egy kis pihenésnek.

Hazaúton már annyival egyszerűbb volt a történet, hogy a gyaloglás kimaradt, busszal mentünk Mosonmagyaróvárra, onnan pedig vonattal Budapestre. A táborban 21 fő vett részt, ebből 17 diák.

A tábor során célunk volt, hogy a közösségépítés mellett megismertessük a diákokkal a Szigetköz páratlan vízi világát.

A kalandozások révén betekintést nyertünk a régi Duna-meder, és a szigetköz lakott területének határát jelentő nagy árvízvédelmi töltés között elterülő szigetek vadregényes világába.

A kanyarok és a folyamkilométer jelzés hiánya miatt pontos távot nem tudunk, de hozzávetőlegesen 100 km-t tettünk meg az evezős napok során, viszont a körülményeknek köszönhetően a hangsúly nem a monoton evezésen, hanem inkább az ügyes manőverezéseken, zúgókon történő átjutásokon volt, melyhez az egy hajóban evezők teljes összhangban történő csapatmunkája fontosnak bizonyult, a borulások elkerülése végett.

Ennek érdekében a tábor első napján minden résztvevő egy kis kiképzésben és balesetvédelmi oktatásban részesült, melyet túravezetőnk Várnai Zsolt tartott.

Szerencsénkre, a csapadékos szeles nyár ellenére sikerült kifognunk a legjobb időszakot és a víz minősége valamint az időjárási viszonyok kiválóságának köszönhetően az evezés mellett strandolásra, röplabdázásra valamint egy kis kalandparkozásra is nyílt lehetőség.

Fontos csapatépítő jellege volt a napi közös szabadtűzön történő főzéseknek, melyből mindenki kivette a részét, fahordással, vízhordással, krumpli pucolással, kóstolgatással.

A szállást kempingekben oldottuk meg, három táborhelyen Dunakilitiben három éjszakát, Doborgaz-szigeten szintén három éjszakát, Cikolaszigeten egy éjszakát töltöttünk.

A túra során 3-4 személyes túrakenukat használtunk, minden hajóhoz tartozott egy „értékmegőrző” hordó valamint a kötelező mentőmellények. Az alábbiakban egy rövid programleírás következik:

A program…

1. Vasárnap

  • Utazás, élelmiszer beszerzés szükség szerint vasárnapra és hétfőre
  • Szálláshely: Dunakiliti Duzzasztóműnél a Vadvíz kempingben
  • Túraeszközök átvétele, csónakvezetők kijelölése, táborverés.
  • Rövid előadás a szigetköz vízrajzáról, a Gabcikovói vízlépcső építése miatt kialakult változásokról, a jelenlegi állapot ismertetése.
  • Oktatás a hajózási szabályzat vízi közlekedésre vonatkozó tételeiből.
  • Délután vízre szállás, evezés gyakorlása a Rajkai zsilip, az 5.-ös számú zsilip irányába, illetve a Görgetegi Dunán.
  • Vacsorakészítés, vacsora, játékok, tábortűz

2. Hétfő

  • ébresztő, tisztálkodás, a felszerelések ellenőrzése, a hajók elfoglalása
  • indulás a Szigeti-Dunán át csillagtúraára a mellékágon az Ördög Szigeti tavakhoz, és a Nagy Dunához. Fürdés, evezés.
  • visszaérkezés a táborhelyre
  • kalandpark
  • este tábortűz, vacsorakészítés, evezős verseny.

3. Kedd

  • ébresztő, tisztálkodás, táborbontás, csomagolás, rakodás
  • a hajók elfoglalása, majd mellékágakon át csillagtúra
  • fürdésekkel és a zúgóknál pihenőkkel tarkított túra során megcsodálhattuk a számtalan vízimadár életterét, megtekintettük a nagy Dunától elválasztó töltést és több kis vízfolyást.

4. Szerda

  • ébresztő, tisztálkodás, reggeli, berakodás,
  • indulás az napi csillagtúrára és a következő táborhelyre Doborgazra.
  • evezés a Nylongát irányába majd a Csákányi bukó irányából visszaérkezés. Ez egy kemény szakasz volt!
  • 16 óra körül érkezés a táborhelyre, főzés, vacsora, tábortűz

5. Csütörtök

  • ébresztő, tisztálkodás, élelmiszer beszerzés aznapra a faluban, berakodás, indulás a csillagtúrára.
  • a túra során kis kerülővel csodálhattuk meg a táj szépségeit, többek közt a Hellena tavakban történő fürdőzéssel tettük élvezetessé a napot (a tavak annyira tiszták voltak, hogy az ember azt érezte, hogy egy óriás akváriumban lubickol)
  • pihenők, és fürdések után KB:19 órakor visszaérkeztünk a táborhelyre, vacsora készítés, tábortűz

6. Péntek

  • ébresztő, tisztálkodás, reggeli, élelmiszer beszerzés aznapra a faluban
  • berakodás, indulás csillagtúrára, ez a nap élményekben igen gazdag volt, mivel megtekintettük a Denk Pál toroki hallépcsőt ill. a Barkási híd irányából egy igen vadregényes útvonalon tértünk vissza a táborhelyre
  • este tábortűz vacsora

7.Szombat

  • ébresztő, tisztálkodás, táborbontás, átevezés az utolsó táborhelye Cikolaszigetre
  • indulás az aznapi csillagtúránkra
  • fürdésekkel és a zúgóknál pihenőkkel tarkított túránkon felfedezhetünk további zeg-zugos belső ágakat, végigeveztünk a Szúnyogetetőnek becézet ágon, ahol valóban összefutottunk néhány szúnyograjjal
  • visszaérkezés a táborhelyre, búcsúvacsora, tábortűz

8. Vasárnap

  • ébresztő, tisztálkodás, táborbontás
  • az hajók, eszközök átadása
  • hazautazás

Kulcsár Anikó

szabadidő-szervező

NonStop Sport

május 24th, 2010

További infó Kulcsár Anikónál a 109/a-ban.


Kenutábor a Tiszán (Tiszabecs-Tokaj)

A programban 21 fő vett részt. Ebből 17 diák és 4 tanár.

A túra időpontja: július 29.- augusztus 2.

Az útvonal a következő: Budapest – Tiszabecs – Tivadar – Jánd – Tiszamogyorós – Tuzsér – Cigánd – Tiszabercel – Tokaj – Budapest.

Rövid túranapló

1. nap: Budapest – Tiszabecs

vizi1Kora reggel indultunk a Keleti pu.-ról,  a hosszú vonatozást jó hangulatú volt. A gyerekek kíváncsian várták a megérkezést. A vonatút során elismételtük a megbeszélésen elhangzottakat és ellenőriztük a felszereléseket. Tiszabecsre érkezve, (némi buszozást is beiktatva Fehérgyarmat-Tiszabecs között) az első dolgunk a sátorverés volt, mivel a kenuk érkezéséig még volt egy óránk. Megérkeztek a kenuk, elkezdődött az „okítás”. Mindenki kipróbálhatta a hajókat, aki nem tudott kormányozni az most megtanulhatta. Szávin László kolléga mindenkivel megosztotta a kormányzás és evezés összes csínját-bínját. Estére némi fürdőzést is közbeiktatva már minden „hajónak” volt kormányosa és „legénysége”. Az est hátralévő részét a tábortűz, vacsorakészítés, gitárszó és éneklés töltötte ki.

2. nap: Tiszabecs – Tivadar (40 km)

Sikerült korán fölkelni, reggeli után bepakoltunk a kenukban és  korán vizi2elindultunk az első fárasztó, és a legnehezebbnek tűnő szakasz leküzdésére. Mindenkiben volt némi izgalom az első napon, mert nem igazán tudtuk mi vár ránk.

A Szatmárcsekén betervezett Kölcsey Ferenc emlékház és a kopjafás temető megtekintése az esős nap és a kimerültség miatt elmaradt.

Este vacsorát főztünk felállítottuk a sátrakat és hamar aludni mentünk. Ez volt talán az egyetlen olyan este amikor senkinek nem volt kedve énekelgetni.

3. nap: Tivadar – Jánd (17 km)

vizi3vizi4

……. kialakult a napi rutin: a korán kelőkkel bementünk a közeli faluban reggelit vásárolni, aztán a nagy közös reggelizés után bepakoltunk a kenukban. Ez a szakasz pihenőnek tűnt, az előző napi kiképzés után. Itt volt labdajáték, vacsorafőzés, tábortűz, éneklés.

4. nap: Jánd – Tiszamogyorós (37 km)

Reggeli, indulás a szokásos módon. Ez a nap annyiban volt csak más mint az előző, hogy volt sárcsúszda és útközben éneklés. Este mindenki lezuhanyozhatott, és a vacsorakészítésnél mindenki egyformán kivette részét, a krumpli hámozástól kezdve a tűzrakásig.

Este éneklés, tűzrakás.

vizi5

5. nap: Tiszamogyorós – Tuzsér (32 km)

vizi6Reggeli után útnak indultunk. Megtekintettük Zsurkon az ország legrégibb és legmagasabb fa haranglábat. Fürödtünk, és útközben megfigyelhettük a népi halászati módok néhány mozzanatát, a varsázást, kuttyogatást.

Tuzsérba érkezve már várt minket a finom babgulyás. Este bementünk a faluban, megnéztük a tuzséri Lónyai kastélyt, amely nagy hatással volt a gyerekekre és érdeklődve figyelte a vezető minden szavát.

6. nap: Tuzsér – Cigánd (25 km)

Reggeli, indulás. Útközben a Szabolcsveresmarti református templom megtekintését tűztük ki célul. Ebéd után Cigánd közelében egy homokos partszakaszon felvertük a sátrakat. Volt homokvárépítő és tűzrakó verseny.

vizi7

7. nap: Cigánd – Tiszabercel (20 km)

Ezen a napon később ébredtünk és indultunk, hogy mindenki kipihenhesse magát és megújult erővel indulhassunk tovább. Már nem tűnt annyira megerőltetőnek az evezés. A végére kezdett belendülni a társaság, már senki sem panaszkodott.  Este, jó hangulatban érkeztünk meg Tiszabercelre és közös főzőcske után közösségfejlesztő játékokat játszottunk. Délelőtt megtekintettük az 1896-ban épült gőz- és szivattyútelep múzeummá alakított épületegyüttesét. Gyönyörűen karbantartják, olyan volt, mint egy ékszer, a diákok is el voltak ragadtatva.

8. nap: Tiszabercel -Tokaj (30 km)

vizi8Reggeli, indulás. Ez volt az utolsó evezős napunk és valahol a lelkünk mélyén örültünk is neki meg nem is, mert nagyon összeszokott a társaság. Ezen a napon már csak csurogtunk lefele. A legnagyobb élményt a 6 hajóból álló katamarán „okozta”. Itt zajlott le a nagyszabású tiszai énekverseny, ahol a fiúk vitték el a pálmát.

Tokajba, a kempingbe érkezve mindenki lezuhanyozhatott, elmentünk sétálni és vacsorázni, majd a hagyományhoz híven fölmentünk a kilátóba egy kis közös éneklésre, valamint egyik diákunkat is itt köszöntöttük születésnapja alkalmából.

9. nap:  Tokaj – Budapest

vizi9

A hazautazás napja, utolsó sátorbontás, és búcsú a Tiszától. A hazaút nagyon gyorsan eltelt, mert mindenki hulla fáradt volt és vagy végigaludta az utat vagy kellemesen elbeszélgetett az újonnan szerzett barátokkal.

Kulcsár Anikó