Matelandlover
(12.)
„ – Mí és Fá, Tí és Dó között csak fél hangköz van – magyarázta -, a többi között
pedig egy-egy egész.”
- Nem bántad meg, hogy a múltkor úgy megsértetted az öcsédet? – Kérdezte Mona Melvintől.
- Tiszta a lelkiismeretem.
- Tiszta, mert még sohasem használtad! Ma van a születésnapja, légy hozzá kedves!
A majdnem 13 éves Mateland Lindemann boldogan rúgott bele a konyhaküszöbbe.
- Áu! – Ordított fel,
mire Melvin szélesen széttárta a karját:
- Boldog születésnapot, öcsi! – Köszöntötte vigyorogva.
- Ma van? Akkor úgy látszik magamat is megleptem valamivel… – Nyitott ki egy mappát.
- Jaj ne, a kis Leverkühn megint kezdi! – Takarta el szemét a nagytestvér.
- Melvin, adj egy utolsó esélyt a kreativitásomnak!
- Tudsz te számolni? Ez az utolsó utáni…
Mateland nem törődött vele, lázasan készítette elő, amit mutatni szándékozott.
- Rájöttem valamire, mikor arról olvastam, hogyan csalnak az egyetemisták az elvégzendő kísérletek adatainak rögzítésénél… – Fogott bele az előadásba. – Nem gond számukra, ha nem tudják elégszer elvégezni a kísérletet, mert megjegyzik a szórást, és reális adatokat hazudnak hozzá. Ez a legnagyobb trükk, a fordított gondolkodás. Most a szemetek láttára fogok felépíteni egy kisebb szimpatikus hangvilágot, visszafelé, tulajdonképpen a semmiből.
Vegyünk például egy parabolát. Egymásra vetített változataiból készítsünk szimmetrikus alakzatot. Az alakzatot egy speciális koordinátarendszerben, aminek vertikális tengelyén a zenei hangok sora fekszik, úgy helyezzük el, hogy a szimmetriatengelyek a gisz és a g, valamint a cisz és a d közé kerüljenek.
- Miért, van ott valami hókuszpókusz?
- Ezek körülbelül a hagyományos billentyűzet vizuális szimmetriatengelyei is. Itt a lényeg… Ha lejátszod a Dó-ré-mí-fá-szó-lá-tí-dó – t egy laikusnak, a füle nem érzékeli majd, hogy a hangok közötti távolság nem mindenhol azonos, sőt a legtöbb ember meg van győződve ennek az ellenkezőjéről… ezért hát a koordinátarendszerben úgy kell felvenni a hangmagasságokat, mintha az e és az f, meg a h és a c közül fekete billentyűk hiányoznának. Kevés haladvány kelt szimpatikus hatást, ha a valós hangtávolságokhoz ragaszkodunk. Viszont amint eltorzítjuk a rendszert az érzékeinkhez, tehát amint valóságként kezeljük a téves észlelést, minden egy csapásra harmonikusabbá válik, és könnyedén kezelhető lesz. Figyeljétek:
- És a hajlásszögek adják a ritmust? – Szaladt előre Melvin.
- Igen, ha úgy tetszik.
- El tudod játszani? – Kérte rá Mona.
- Hogyne tudnám, itt vannak a pánsípok… Melvin?
- Jó, rendben, add ide az egyiket! Hogyan kell leolvasni?
- Ehhez több leolvasási technika is gyártható, de mivel két pánsípunk van, és azt akarjuk, hogy valami azért összeálljon a befogadó fejében, így első körben azt javaslom, haladjunk keresztbe… – Elgondolkodott. – A ciklus ugye a c-től a következő oktáv disz-éig tartó rész, látod a hurkot ott a függőleges tengelyen? Na azt kezeld úgy, mintha benne lenne a tengelyben. Azon halad két olvasófej, egy piros meg egy zöld, egymással szemben, állandó és azonos olvasási sebességgel. Az olvasófejek vízszintes vonalak, és csak azokat a pontokat látják, amik a saját színükkel megegyező színű alakzatban, azaz ebben az esetben parabolahurokban vannak, és csak akkor látják őket, amikor áthaladnak rajtuk. Ezek az olvasófejek vagyunk te meg én, a két szólam, és mindig a g és a gisz között találkozunk. Legyél te a piros, én meg leszek a zöld. Ha két pont, két hangjegy helyezkedik el a tengelyünkön egymás fölött, a másodikhoz érve, mintha megcsúsznánk a parabolák hurkán, egyet visszaugrunk. … Mit szólsz?
- Kottád nincs?
- De van. A ritmus csak nagyvonalakban stimmel. – Szedte elő Mate:
- Akkor mehet!
Matelandlover-12 pánsíp
- Na jó, ez már kezd meggyőzőbb lenni… – Méltatta Melvin. – de továbbra sem jó semmire.
- Mi az, hogy nem? – Vonta kétségbe Mona. – Ettől nem áll távol a szépség!
- Ez még mindig csak a dolgok felszíne… – Közölte mellékesen Mate.
- De minek, öcsi? A zenét szerezni kell, az irodalmat írni, a pénzt számolni, az épületeket modellezni. Ne keverd a dolgokat, mert semmi értelme. A nagy zeneszerzők az érzelmeikkel dolgoznak.
- Sugallattal… – Nézte a padlót Mate.
- Szenvedélyes sugallattal, nem egzakt kinyilatkoztatással!
- És ha az nem megy? Mit csinálnak, ha nincs ötletük, ha elakadnak, komolyan azt hiszed, hogy olyankor csak keresztbeteszik a lábukat, és imádkoznak, vagy gyógyszereket szednek?
- Pontosan ezt csinálják.
- Akárhogyan, de próbálják folytatni! Küzdenek, nem csak nyafognak. Más munkáit hallgatják, olyan dolgokról szereznek ismereteket, amik önmagukban sohasem keltenék fel az érdeklődésüket, hátha találnak valamit.
- Remek marhaságokat tettél le az asztalra. Múltkor még egy szöget is rosszul jelöltél el a szinusz-szivárványodon, mit vársz, Isten egyszer majd álmot láttat veled, és megváltod a világot? Öcsi, a hullámokat sohasem egyének sodorják, te csak meglovagolni tudnád őket a jussodért, ha lenne benned annyi önzés…
- Ne hallgass rá, ne is törődj vele! – Ellenszegült a lány. – Eladta a lelkét, azt hiszi, hogy a célja szentesíti, amit csinál.
- És nézd, milyen boldog!
Melvin szájáról lehervadt a mosoly.
- Figyelj, sajnálom… – Mondta – kicsit túlzásba vittem, én csak azt szeretném, ha két lábbal állnál a földön!
*
Mate este leült a zongorához, és éjfélig hullámzott rajta a keze. Közben mintha tartalommal, imádsággal töltötte volna fel a parabolákat, ezzel legfeljebb a házfelügyelő nem értene egyet…
matelandlover-12 zongora
Folyt. Köv. : 2009. 11. 27. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(11.)
Az úszómester kártyákat dobált szerteszét.
Az egyik bumerángívet leírva véletlenül beleesett egy műanyag asztalon heverő sapkába.
- A francba! – Ábrándult ki a játékból.
Ekkor érkezett meg Melvin és Mateland Lindemann.
- Nem-nem, csak rövid úszónadrágban! – Végezte dolgát a mester: felügyelt. – Most még elnézem nektek fiúk, de legközelebb hozzatok fecskét! Két dolgot nem lehet, strandnadrágban úszni, meg meztelenül.
- Akkor azokkal mi van? – Mutatott a medence irányába Melvin.
- Ja, ők nudisták, nekik szabad. – Lazította ki rövidnadrágját.
*
Matelandék lepakolták a törülközőiket, úszáshoz készülődtek.
Egy idős bácsi mögéjük oldalgott.
- Beszélsz, vagy úszol, úszol, vagy elsüllyedsz! – Tette a kezét Mate vállára. – Én hatvan éve úszom. De futok is. Kár, hogy a kondiban kiment a nyakam, mer’ így nem tudom megnézni a pipiket az út szélén! Futóleckéket először a közös szafari előtt vettem, a feleségem nem értette miért, mer’ úgyse’ tudok lefutni egy oroszlánt, hát nem? Aztán megértette, de akkor neki már késő volt. Mi történt veled, hogy így megkukultá’?
- Elveszett a Szőlőben. – Tolmácsolta Melvin.
- Nem téged kérdeztelek!
- Ő az öcsém, és nem fog válaszolni, mert kuka. Mióta meggyógyult, nem beszél.
- Akkor nem igazán gyógyult meg, he’? Értem már a pszichológiát, unalommal kényszerítitek megszólalásra!
- Kevés dologra hajlandó, csak a monoton, ismétlődő tevékenységet viseli el. Eredetileg a fizikuma miatt kellett jönnie, teljesen legyengült, a halálán volt, mikor rátaláltak.
- Tiszta szerencse! … Vigyázz rá!
- Nem sérülhet meg, mert attól kiakad, ezért is jó neki ez a közeg, anyukánk szólt is az úszómesternek, hogy nagyon figyeljen.
Mateland felvette a szemüvegét.
- Mi most kilőjük magunkat… – Köszönt el Melvin.
- Jó’ van, jó’ van, mindent a maga idejében, én szaunázni megyek. – Biccentett az öreg.
*
Mate kicsit több mint fél órája lebegett a 33, 3˙ méter hosszú pálya közepén húzott fekete csík fölött. Egy bukóforduló után hátúszásban folytatta. Számolta hányszor vesz levegőt egy hossz alatt, hányad kört ír le a kezével egy légvétel alatt, és hogy mennyi lábtempó jut fél karkörzésre. Ha hangot adott a kiáramló levegőnek, e hang tompulásában és élesedésében néha még a pulzusát is felismerni vélte.
A mosdóból visszatérő Melvin párás szemüvegén át nem vette észre őt, amíg össze nem koppant a fejük.
Az úszómester a balesetet látva felpattant, és fejjel előre belevetette magát a vízbe.
- Öcsi, a rohadt életbe, ne dudálj, fékezz! – Csapott dühösen a kötélre Melvin.
Matelandnek nem fájt, de ha nem dudálhatott, akkor hát inkább kiszállt.
*
Mikor a kilencéves fiú bement a férfiöltözőbe, a szószátyár öregúr éppen egyedül ücsörgött ott. Lecsavarta egy flakon kupakját, és három kockacukorral ízesítette cukormentes kóláját, barna kockacukrokkal, hogy egészséges legyen.
- Ez a hely arra a titkos gumiszobára emlékeztet, amibe a gonosz emberek zártak, mikor fiatal voltam. – Ütögette őszpelyhes hasát. – Vannak kis különbségek, mint például, hogy ez nincsen gumiból, meg hogy innen ki lehet menni.
Mateland távolságot tartva vizsgálta őt, akár egy érdekes egyenletet, de a hallottakra semmilyen értékelhető visszajelzést nem adott.
- A hallgatást úgy veszem, nem kell az őszintéségemet bizonygatnom előtted, mert hiszel annak, ugye, aki hát… igazat beszél! Soha ne add ki magad nekik, mert kihasználnak, és pénzre váltják a lelkedet. Gondolod, hogy már nem születik újra az ember? Rég az út végére értünk, a feladványt megfejtettük, nem volt bonyolult, de ha elárulnánk, megbosszulná! Így hát ködösítünk, hogy amit mondunk, ne legyen korlátolt, keveset gyilkoljon, de ingereljen, és biztosítsuk vele egymást a miértek létezéséről, mert túl kevesen vagyunk, túl távol, mégsem kötelez a teljes magány, és közben mégis kerül a bizonyosság. De tudod te, mi a megoldás…
Mateland fémcsöveket vett észre, és gégéje tájékáról egyből halk, búgó hangot adott.
- Mit csinálsz? Ejnye, jól érzed te magad?
Nem hagyta abba, körbe-körbe forgott és búgott. Kicsit hangosított, a csövek persze átvették a rezgést, így már az egész kabin zengett, egy repülőgéphajtóműhöz hasonlóan.
- Szólók a bátyádnak, aztán meg ne öld magad, meg semmi ilyesmi, érted?! – Már ott se volt.
*
- Nem kell aggódni, mindig ezt csinálja… – Nyugtatta meg Melvin. – Keresi a helyiség rezonanciadobját. Mindenhol megkeresi, aztán esténként eszerint lekottázza a napját. Egy pár hete előbb mos fogat, és csak aztán vacsorázik, mert így szebb lesz a dallam.
- Óóóó, én meg ugrálok itt össze-vissza! … Bálnának kellett volna születnie! – Rogyott le a sokat látott vendég, egy nála is idősebb, ropogó uszodaszékre.
- No és… hogyan veszett el az öcséd?
- Véletlen volt, nem figyeltem, baleset.
- Bűntudatod van?
- Nincs, nincs. – A nagytestvér elbizonytalanodott. – Hiszen én egyáltalán nem tehetek róla…
- Azt én nem tudhatom, biztos nem, ha mondod! … De azér’ szép eszme ez!
- Mármint hogy… ?
- Mindenből, ami okosság, szépséget csinálni.
Folyt. köv. : 2009. 11. 20. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(10.)
A kilencéves Mateland Lindemann kibambult.
Messze még a nyár… Vonta le a megfelelő következtetést a szépítő hóesésből.
Dolgozatára nézett, és észrevette, hogy az első feladathoz véletlenül hozzáadta a dátumot:
3. hó 14.
Tizedestörtnek vette, amiről egyébként még sohasem hallott. Ezt a tévedést feljegyezte egyetlen papírzsebkendőjére, nehogy a végén elfelejtse kivonni a megfelelő értéket.
- Kaphatnék valakitől egy zsebkendőt? – Tette fel a kezét Mona.
- Tőlem! – Ugrott Mateland, és keresztülszaladva a termen odaadta a lánynak.
- Köszi.
- Szívesen. – Tért vissza a helyére.
- Mateland, téged várnak a logopédián! – Szólt neki Kenyeres Mandula tanár úr.
- Engem? – Csúsztatta csodálkozva zsebre szégyellt dolgozatát.
- Szintfelmérés van, óra után követlek, ha mindenki megígéri, hogy addig vigyáz magára.
Na indulj!
Mate szíve szerint engedelmeskedett, elhagyta a termet.
- Tegyétek le a tollat egy percre, felteszem a mai kérdést. – Dörzsölte a kezét Kenyeres. – Gondoltam egy számra, hozzáadtam hetet, aztán kivontam belőle a gondolt számot, mennyinél tartok? Senki? Először… másodszor…
*
- Helyezd magad kényelembe! – Villantotta meg mákdarás fogait Galton tanfelügyelő.
Mateland zuhanva ült le, de aztán gyorsan összekapta kósza lábait, és kihúzta magát.
- Hogy hívnak? – Nyitott ki egy dossziét Galton.
- A bácsit, vagy engem?
A felnőtt egy pillanatra mozdulatlan maradt.
- Nos, természetesen téged!
- Mateland Lindemann. Betűzve ott van a dosszié elején, amit az előbb ki tetszett nyitni.
- Ó, valóban? Észre se vettem… – Zavartan megköszörülte a torkát. – Hát akkor… kezdjünk egy bemelegítő kérdéssel! Ha sétálsz egy mezőn, és a távolban fekete birkákat látsz, akkor milyen birkák élhetnek ezen a mezőn? Csak feketék, vagy többek között feketék is?
- Többek között olyan birkák is, amiknek legalább az egyik oldaluk fekete.
Galton úgy döntött, nem erőlteti meg magát.
- Akkor B?
- Azt nem tetszett mondani, milyen hangot adnak… – Rázta a fejét ártatlanul.
- Na jól van, itt… itt egy mese, olvasd el szépen, amíg én dolgozom!
A mese egy pásztorról szólt, aki egy elkóborolt juhot keresvén őrizetlenül hagyta a nyáját, mert tudta, hogy az Isten addig vigyáz rá.
- Kész vagyok. – Tette le a lapot.
- És érted is? – Nézett fel a tanfelügyelő a papírmunkából.
- Nem értem.
- Akkor olvasd újra! Ismétlés a tudás anyja.
Újra elolvasta.
- Megint kész vagyok. – Szipogott náthásan. – Teljesen kész vagyok, és nem értem.
- Akkor olvasd el még egyszer, ismétlés a tudás anyja. És fújd ki az orrod, ha megkérhetlek! És ha még akkor sem érted, akkor…
- Akkor olvass mást, aztán próbáld újra! – Vette át a szót az érkező Kenyeres. – Okos, ugye?
- Komoly gondjai vannak a szövegértéssel. Nem is tudom… meg kéne csinálni a rutint!
- Melyik rutinra gondol?
- A bébi-rutinra, a gumicukrokkal.
- De hát kérem, mi köze annak a szövegértéshez? Mateland azért mégsem egy majom!
- De érdekelnek a gumicukrok! – Tette le a voksát a kísérleti alany is.
A tanfelügyelő elővett egy piros, és egy rózsaszín poharat. Fejre állította őket, és a rózsaszínű alá egy gumicukrot helyezett.
- Melyiket választod?
Mate a rózsaszínűre mutatott. Megkapta alóla a cukrot, egyből meg is ehette.
Ezt még jó párszor megismételték, aztán egyszercsak került egy a piros alá is. Aztán kettő, három, míg a rózsaszínű alá változatlanul csak egy-egy darab.
Mate, mintha föl se fogta volna a különbséget, mindig a rózsaszínűre mutatott.
Galton baljós tekintettel fordult Kenyereshez.
- Komoly a probléma, kollega, ezt már rég ki kellett volna nőnie! – Hasbeszélte a saját fülébe.
- Várjon egy percet! – A kolléga az asztalra dőlt. – Mateland, miért csinálod ezt?
- Hát… kicsit fáj a hasam. Van egy csomó gumicukrom a tízóraimban, meg otthon is. De nem baj, a Mama úgyis azt mondta, hogy egészségtelen túl sokat enni. Mondjuk szerintem attól függ, mert az Apu azt mondta, a változatosság a lényeg. És nekem az se mindegy, hogy a gumicukor színe milyen. Egyébként a doktor néni is mindig nekem adja a nyalókát, ha kész vagyunk.
- Na tessék! – Rötyögött a tanár. – Ez már majdnem a csökkenő határhaszon elmélete!
- Talán a látása…– Próbálta leegyszerűsíteni a problémát Galton. – Milyen pohárra mutatsz?
- Pirosra.
- Tehát rossz a szeme.
- De mindkettő piros! – Tárta szét a karját Mateland, mert igaza volt.
- Nem, az egyik rózsaszínű, te folyton a rózsaszínűt kéred!
- Mert jobban tetszik az az árnyalat!
Galton egy darabig visszatartotta a békát, ami ki akart ugrani a szájából.
- Azonnal fújd ki az orrod! -Ezzel ismét profilba rándult. – Kollega, mi van, ha… homoszexuális?! – Vékonyodott el a hangja.
- Én, vagy Mateland? – Ráncolta a homlokát Kenyeres.
A tanfelügyelő egy pillanatra mozdulatlan maradt, aztán behúzta a nyakát, mint valami gyík, hogy a feje a kollégáétól távolabb kerüljön.
- Miért, a pohár miatt? Nem látom az összefüggést, pedig nekem is jó a szemem… – Rázta a fejét Kenyeres. – Kötve hiszem, hogy Mateland homokos lenne! Részben azért, mert kilenc éves, másrészt pedig, mert értek az ilyesmihez.
Galton hüledezett egy sort.
- Kollega, ez egész egyszerűen felháborító! Nem is tudom, ezt jelentenem kell!
- Ha jelenti, biztos megkérdezik majd, hogyan jött rá! – Mosolygott a pedagógus.
*
Mateland örült, mikor végre elengedték. Mielőtt kilépett volna, még visszafordult:
- Elnézést… mit is tetszett mondani, mi a tudás anyja?
A felügyelő kissé motiválatlannak tűnt, görnyedt volt, és elfelejtette becsukni a száját.
- Az ismétlés. – Adott helyette választ Kenyeres Mandula.
- Ah, tényleg… mindig elfelejtem! Viszont látásra!
Az ajtó becsukódott.
- Hát, ketten maradtunk! – Sóhajtott színpadiasan nyújtózkodva a jó humorú Kenyeres.
Azon gondolkodott, mit fog szólni a felesége, ha ezt majd otthon elmeséli neki.
*
Mateland a folyosón hangosan letüsszentett egy padon szerelmeskedő gimnazista párt.
- Ó ez az átkozott influenza! – Mondta, miközben elővigyázatlanul kifújta az orrát az első papírba, amit sikerült a zsebéből kikotornia.
Folyt. köv. : 2009. 11. 13. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(9.)
Párizsban járt a franciaágy.
Minden párocskának jutott, de a takarókat nem egymás mellett fekvő emberekre méretezték.
- Ne húzd már le rólam! – Mormogta Mona.
- Ami a tiéd, az enyém is. Együtt vagyunk.
- Bárcsak együtt is horkolnánk!
- Kezdem nagyon unni, hogy folyton itt célozgatsz, meg minden! – Kulcsolta össze a karjait Mateland Lindemann. – Egyáltalán miért csesztetsz, áruld el, mikor hibáztam én?! – Kikelt az ágyból, fölkapcsolta a villanyt.
- Normális vagy?
- Ne forgasd ki a szavaimat, az nem az én hibám.
- Rajtam kívül minden emberi lénnyel és magasabb szintű organizmussal… tudod… egyre-másra együtthorkolsz. Nekem ezt nem kell elviselnem, nekem ez rossz, magadra kéne hagyjalak!
- Mikor csaltalak volna meg, hisz Istenigazában mi soha… soha nem horkoltunk együtt.
- Ha elmondanám a barátnőimnek, azt hinnék, hazudok, mert ilyen csak a mesében van. Utána persze kiderülne, hogy te amúgy nem fogod vissza magad, és kinevetnének engem.
- Miért, mit mondtál nekik?
- Mindent egybegyúrtam, amit ők meséltek. Héj, Mateland Lindemann… – Váltott a döntő kérdéshez lágyabb hangra, – a barátom vagy, vagy a szeretőm?
Enyhe süvítés lebegtette meg az ablak könnyű szoknyáját.
- A társad vagyok. – Válaszolta Mate.
- Az furcsa, mert… magányosnak érzem magam. Fázom, de nem didergek.
Mate az ágy szélére rogyott. Két tenyérrel dörzsölte meg morcos arcát, miközben összeszedte magát, és fölkészült a kulcsszó kimondására. A lányra nézett.
- Szeretlek.
Hosszú, beszédes szünetet tartott, és látszott a szemén valami a kinti időből.
- Szeretlek. – Ismételte… most Ember volt.
- Menj a pokolba! – Suttogta a csók elől elhajló Mona. – Én is téged.
- Nem értheted!! – Szakadt ki Mate-ből. – Nekem sem olyan egyszerű, ismerlek, szinte mióta az eszemet tudom. Mellettem voltál minden időszakban, ismered a töréseket.
- Ez nem egy normális érv.
- Ami megtörténhet, az velem meg is történik.
- Velem miért nem történhet meg? Nem tudok tovább várni!
- Hová mész?
- Teszek egy kört, hátha szembejön velem egy férfi. Reggel pakolunk, délben indul a gép! – Kiáltott vissza a folyosó végéről, egy záródó liftajtó mögül.
Mateland Lindemann egyedül maradt egy cseppnyi létben sűrűsödő mindenségben. Hamarosan pályára áll Monával a fényes éjszakában, és folytatódik tovább:
egy legénybúcsú, amin megállt az idő.
Folyt. Köv. : 2009. 11. 06. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(7.)
Mindenki az elveszett Mateland Lindemann-t kereste.
Az akkor 12,5 éves Melvinnek először hiányzott igazán az öccse.
Mivel kiskorában ő is elveszett egyszer, újra rémálmok gyötörték.
Úgy döntött, a koporsó pozíció helyett inkább az ismétlődő mintájú szőnyeget bámulja. Megfigyelte, hogy amennyiben jó sebességgel hajol egyre közelebb, akkor a minta vibrálni kezd. Kipróbálta, meddig bírja pislogás nélkül, és a véletlen pislogások ritmusát is összehasonlította a távolság függvényében. Nem jutott eszébe, hogy közben nyomhatna akár fekvőtámaszokat is.
Kopogtak.
Édesapja óvatosan benyitott.
- Megtalálták? – Ugrott fel Melvin.
- Még nem… – sóhajtott mélyet Mr. Lindemann. – Biztosan nem feledkeztél meg… egyetlen részletről sem?
- Hányszor elmondtam már?!
- Tudom, csak…
- Meg fog halni?
- Tessék?
- Ha nem találjuk meg, meg fog halni, nem igaz?
- Fiam, ne beszélj ostobaságot!
- Lehet, hogy már meg is halt.
- Nem lehet!
- Nem te döntöd el, mi lehet, és mi nem.
- Nem én, hanem te?
- Hagyj most békén, elegem van az ostobaságból!
A felnőtt türtőztette magát.
- A napokban könnyű a toleranciaküszöbömmel játszani… megbánod, ha ezt teszed!
- Majd játszok mással. Bármivel, kivéve a testvéremet.
Édesapja az ágy szélére rogyott. Két tenyérrel dörzsölte meg fáradt arcát, miközben szájpadlását nedvesítve rendezte a gondolatait. Egy szusszanás jelezte, hogy végeredményre jutott.
- Nézd azt a küszöböt, Melvin, és mondd el, mi jut róla eszedbe!
- Ez valami vicc?
- Mi jut az eszedbe?
- Egy ajtó… könnyű benne megbotlani… egy fekvőrendőr…
- Nagyszerű. Nekem az Élet.
- Légy szíves, ne kezdd ezt, neked mindenről az jut az eszedbe!
- Egy szakasz. Két oldalról fal zárja le, viszont minden, ami lényeges, az a másik két irányban zajlik, kifelé és befelé… Vagy ha mondjuk a plafonról nézed, akkor felette, meg alatta.
-Megszorította gyermeke vállát. – Érthető okokból nem igazán van kedvem mellébeszélni, úgyhogy hidd csak el, amit most mondok, fiam! – Hajolt közelebb.- Ha Mate… esetleg… átlépett is a világ küszöbén… akkor sem veszett el!
Hosszú hallgatás után Melvin értően biccentett, miközben visszaszívott ki nem csordult könnyeiből. Mindkettejük szívéről nagy kő esett le. A férfi kihúzta magát, fellélegzett.
*
- Hallottál erről a Monáról?
- Közvetve.
- Úgy tűnik, az öcsédnek hamarabb lett barátnője, mint neked!
- Apa kérlek, kilenc éves!
- Igen, a lány is annyi. Ide nézz! Rajzórán egy nagy szivárványt kellett festeniük…
Szegény Kenyeres mesélte, hogy két oldalról hajoltak fölé, de ez volt a legkisebb gond, mert a papír helyett jobbára egymásra figyeltek. Teljesen elvetemültek, nem? – Mosolygott hálával telve.
*
Muzio bácsi, Mateland zongoratanára, Mona édesapja elszántan vágott keresztül a szőlősorokon. Sütött a nap, szemerkélt az eső. – Tüdőgyulladást kap, és meghal… tüdőgyulladást kapok, és meghalok… Nem, erre gondolni se szabad, erre nem gondolok… nem gondolok, és kész! - Pörgött a nyelve hangtalan. – Pammm-pa-ra-ra-ra-ramm-pamm-pamm… – Dudorászott kapkodó tüdővel.
Mintha hangjegyeken lépkedett volna a Szőlőben, ahogy egy halványan sejlő szivárvány végpontja felé gyalogolt. Tisztában volt a tényekkel, az óra ketyegésével, a borvidék elképesztő méretével, azzal is, hogy a fénytünemény helyzete viszonylagos, de a tudáskincse helyett valamilyért mégis inkább az érzésekre és a megérzésekre hagyatkozott.
Lassanként már a balt sem tudta megkülönböztetni a jobbtól.
*
Hamarosan rátalált a haldokló Mateland Lindemannra.
Folyt. köv. : 2009. 10. 23. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(6.)
A kilencéves Mateland Lindemann nagyon várta a családi nyaralást a borvidéken.
Már vagy egy hete tesztelgette, milyen messze is lakik az iskolától valójában.
A bejárattól a terem felé szaladva még hallotta a becsöngetés végét.
Kopogott, benyitott, elnézést kért, leült.
A leghátsó padban megköszörülte a torkát egy tanfelügyelő.
Kenyeres Mandula tanárurat feszélyezte az idegen jelenléte, és adott körülmények között kötelességének érezte leszidni a későt.
- Mate, gyere csak ide!
A kisfiú engedelmeskedett.
- Van elfogadható magyarázatod, vagy kénytelen vagyok beírni az egyest?
- Nincs mentségem, tanár úr. – Hajtotta le a fejét.
Kenyeres kínjában a combjával kicsit meglökdöste a széket,
amire támaszkodott.
A teremben a tanfelügyelő furcsa szerkezetének mutatója szerint egyre magasabb lett az idegi feszültség frekvenciája.
- Na, Lindemann, erőltesd meg magad! – Súgta gyakorlatlan hasbeszélő módjára.
- A vekker… rossz a… – A metajeleket észlelve Mate taktikát váltott – rossz az idő, és a vonat… a busz kereke…
- Á, szóval azt hitted, ha zárt helyiségben tartózkodsz, a kinti idő lelassul?
- Azt hittem, tanár úr. Mikor észrevettem, milyen kevés időm van, még hátra volt az út fele.
- Vagy úgy! – Kurjantotta el magát Kenyeres. – Ez tehát a magyarázat a diákok rendszeres, szerencsétlen késéseire!
Galton tanfelügyelő felhúzta az egyik szemöldökét, hagyva ezzel az okkuláréját a hasára pottyanni.
- Tehát Mateland előtt állt még az út fele! – Rajzolt egy szakaszt a táblára a tanár.- És mikor megtetted az út második felének a felét, mennyi volt még hátra?
- Az út második felének a fele. – Hadarta rövid gondolkodás után a kisfiú, Kenyeres pedig egy határozott vonással eljelölte ezt a felrajzolt szakaszon.
- No és amikor megtetted az út második felének a felének a felét, akkor mennyi volt még hátra?
- Az út második felének a felének a felének… a felének… a felé…
- Hó, ne szaladjunk úgy előre!
- Elnézést, tanár úr.
- Vagy tudjátok mit? Miért ne?! Mikor a folyosón álltál, és nyújtottad a kezed a kilincs felé, mennyi választott még el attól, hogy átlépj a küszöbön?
- Kevéske.
- És mikor már csak annak a kevéskének a fele volt hátra? Vagy annak a fele? Vagy annak a fele? Vagy…
- Te jó ég, akkor sohasem érünk haza?! – Kapta szája elé a kezét a kiáltással egy időben egy ígéretes növendék a pirosodó kobakú tanfelügyelő mellől.
- Jó meglátás, Mona, te lehetsz a Klementinák büszkesége! – Mosolygott a felszólalóra mutató, ihletetten fel-alá grosszáló tanár. – Ez egy szép példa.
- De akkor… hogyan állhatok most mégis itt? – Furcsállotta az igazolt hiányzó.
- Mit tudom én, menj a helyedre Mate, és kezdj el gondolkodni rajta! – Hessegette el Kenyeres. – Ha most nem találtok ki valami újat, hiába próbálkoztok majd, mikor már az agyatokra húztátok az egzakt önkifejezés lehetőségének hálóját. – Ezt egy kicsit a tanfelügyelőhöz intézte. – Egyébként csak a meglevőt kombinálhatjátok. – Visszahúzta a tekintetét Mateland-re. – A késésed kap egy egyest a tollamtól, és ez rád nézve terhelő. Senki sem haragszik senkire, senki sem kap jutalmat, vagy büntetést, csak azt, amit a viselkedésével kiváltott a rendszerből. Ez lenne a felismert szükségszerűség. – Itt ismét kontaktust keresett a vendéggel. – Azt mondjuk a gyerekeinknek, hogy azért ne nyúljanak a tűzbe, mert nem szabad, nem pedig azt, hogy azért ne tegyék, mert éget.
- Szégyellje magát! – Tette helyre Galton, rideg, nyúlékony szavakkal… – Végezze a kötelességét!
- Elnézést, a mellébeszélés is hiba, rátérek inkább a tárgyra. Gyerekek, ébresztő!
*
Az óra végén minden diák kérés nélkül vigyázzállásba vágta magát.
- Mondjuk el a jelmondatunkat, aztán szünet! – Szólította fel őket a pedagógus.
- Aki téved, hülye. – Zengték kórusban – De aki nem téved, az hülye is marad!
Több se kellett. Kenyeres Mandula tanárurat azonnal eltávolították. Tévedett, mikor azt hitte, hogy Galton tanfelügyelő megértéssel kezeli majd a dolgot, és így a munkaköre kereteivel együtt az anyagi talajon is túllépett.
Nem büntetésből rúgták ki. A tanfelügyelő csak a munkáját végezte, mégis furdalta őt a lelkiismeret, egy ötös osztályzási skálán úgy kettes-hármas erősséggel.
Egyszer találkoztak az utcán, egy másik életben.
- Tudja-e, mire jöttem rá? – kérdezte Kenyeres.
- Mindjárt megtudom…
- A kötelesség nem valós… az éhhalál annál inkább!
Folyt. köv. : 2009. 10. 16. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(5.)
„- Sajnos most nem érek rá számolgatni, vár a valóság!
Mondta Mateland Lindemann, és hol volt, már nem volt…”
Repülőjegyet váltott, estére utazott is Mona után, Párizsba.
A gépen mindenféle meggyőződésű emberek kaptak helyet.
- Nyereményjáték? – Nyújtott felé szórólapot egy csinos stewardess.
- Kérek… – Fogadta el – végül is több esélyem van nyerni, mint arra, hogy lezuhanjunk, nem?
- A zuhanásnál még annak is nagyobb a valószínűsége, hogy találkozzunk a mellékhelyiségben. Szóval igazán nem kell félnie! – Mosolygott az utaskísérő segítőkészen. Mate-et ezzel átmenetileg összezavarta, de cseppet sem nyugtatta meg.
„…találkozzunk a mellékhelyiségben…” ,visszhangzott a fejében. Nem volt mit veszítenie, úgyhogy beköltözött cigizni, de nem zárta be az ajtót, hátha valakinek tényleg sürgős dolga akad.
*
A gép váratlanul nagyot dobott az utasokon. Az ablaküvegek egyszeriben beremegtek, mint a pofonvert vonalzó, erősödött a búgó hang, nőtt a légnyomás, villogni kezdtek a vészjelzők.
A stewardess a WC-ben termett, behúzta az ajtót, remegő kézzel ráfordította a zárat, aztán megrázta a hidegláz, mikor észrevette, hogy nincs egyedül.
- Még mindig itt vagy, te balek?! – Köszönt a fiúnak.
- Mi történik?
- A kapitány szerint le fogunk zuhanni… és félek!
Mateland úgy érezte, ha ez valóság, akkor lehetetlen tényleg nem létezik.
*
Miután a gép szerencsésen landolt az autópályán, ők ketten piszkosan kászálódtak ki a toalettről. A személyzet pilótafülkéből kilépő büszke tagjaival együtt döbbenten konstatálták, hogy egy rendőrfelügyelőn kívül az összes utas halott.
- Mi történt? – Tátogta halarcot öltve a kapitány.
- Mikor a fiatalember elindult a mellékhelyiség felé, sorban potyogtak ki a farzsebéből a különböző színű reklámtermékek. – Olvasta fel jegyzőkönyvéből a felügyelő. – Az utasok között ennek hatására vérre menő vita ütötte fel a fejét. – Itt felnézett a hallgatóságára… – Volt itt kérem szívroham, fojtogatás, műanyagkéselés, ételmérgezés, pánikroham, erőfitogtatás céljából végrehajtott, szerencsétlen kimenetelű hátrabukfenc, és sorolhatnám tovább… – Ismertette tömören az eseményeket.
- És ezek még attól félnek, hogy lezuhan a gép! – Igazított tincsein a stewardess.
*
Később a romantikus Párizsban:
- Mégis hogy képzeled ezt?! – Dühöngött Mateland Lindemann. – Mona, én az életemet kockáztattam érte, hogy együtt nézhessük meg a Gioconda-t, te meg cseszed felvenni a századik hívásomat is!? Hát jelent neked a kapcsolatunk valamit egyáltalán?!
- Mate, hűtsd le magad! Ez Franciaország, és megbeszéltük, hogy nem hívsz, mert pénteken, ha már otthon leszek, úgyis elmegyünk valahová, és ha itt felvenném, az vagyonokba kerülne!
- Ja… tényleg.
- Ki szívta ki a nyakadat?
Folyt. köv. : 2009. 10. 09. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(3.)
- Bemegyünk? – Kérdezte az idősebb.
- Szállodába? – Kérdezett vissza a kis Mateland.
- A kukoricásba…
- Az Szőlő!
- Jól van már, mondtam, hogy mióta eltévedtem egyben, azóta mindent kukoricásnak hívok, és kész!
…
- De az is szőlő volt!
- Most akkor bemegyünk, vagy nem?
- Menjünk, na! – Egyezett bele Mate.
*
Megtorpant.
- Mi van, félsz? – Fordult vissza az akkor 12,5 éves Melvin.
- Csak a sötét miatt, egy kicsit…
- Mikor én elvesztem, sötétebb volt ennél.
- És Apa?
- Elöl sétált, kóstolgattam a szőlőt, aztán mire észbekaptam, már nem láttuk egymást. Rossz irányba kezdtem el futni, és…
- Merre?
- Mit tudom én, balra… ettől jobb neked?! – Nézte hülyének a nagytestvér.
…
- Betojtál? – Kockáztatta meg Mateland gyerekhangon.
- Igen, de nem azért, mert elvesztem, csak a szőlő miatt.
Finom, nem kóstolod meg? !
Mate ezek után biztonságos távolságban maradva szedegetett is a fürtökről. Egyre jobban lemaradt a bátyjától, és mire észbekapott, már nem látták egymást.
- Melvin! Gyere vissza, ez nem vicces, tök sötét van!
- Hol vagy? – Hallatszott messziről.
A kisfiú körbenézett.
- Itt! – Kiabálta tanácstalanul.
- Jó, akkor… indulj el balra!
Mateland Lindemann, bár ekkor még messze volt a dacosabb éveitől, csakazértis jobbra indult.
Keresztültörve az ültetvénysorokon, egyre jobban idegesítette, hogy a tücskök zenekarát még a talpa alatt szétpattanó testük recsegése sem nyomja el.
Folyt. köv. : 2009. 09. 25. (péntek)
Zelkó Misi
