Matelandlover
(22.)
Vendégeskedés Melvin lakásán (ami már Lisa hétvégi lakhelye is) :
- Azt akarod mondani… hogy semmi matematika nincs mögötte? – Ámult el újfent Mateland.
- Semmi. – Állította rendületlenül Lisa. – Nem is értek én ahhoz.
- Várj, talán még megvan az a példány, amit vettem, Melvin vitte el utoljára… – Keresgélt a polcon. – Igen, itt is van, ez az. – Fújta le róla a port. – Lisa leíró lírája, Cselekménytelen elbeszéléssorozat – olvasta a címet fennhangon.
- Pont az, aminek látszik. Rímgyűjtemény, a száz példányban kiadott kis naplóm, semmi logika. – Bólogatott Lisa.
- Az öcsém mindenben rendszert keres! – Csóválta a fejét Melvin. – Rendet csinál a lelketlenségben is.
- Otthon mindent az ágy alá söpör. – Árulta be Mona.
- Akkor mindennek ott a helye! – Nézett rá mérgesen Mate, de a szeme idő előtt visszaugrott Lisára.
- Én tényleg egyszerűbb lélek vagyok annál, minthogy a ritmuson kívül mást betartsak… Sőt, azt se szoktam! – Bizonygatta neki a szolgálólány/művésznő. – Mikor elkeseredem, elég csak a szabadság elvitathatatlan részére gondolnom, és annak akkora hatalma van, hogy az csak na! – Pukkantott ki két láthatatlan buborékot. – Totálisan kiszorítja a jelentéktelenség érzését.
- Akkor sem hiszek neked! A lírikus sorozatod nélkül nem találom fel a Spanyol Viaszt, nem jutok el a Matelandlover-ig, akkor pedig nincsenek parabolák, és… – Vesztette el a kapaszkodóit Mateland.
- Ó, tényleg öcsi, tartozom egy utolsó hibáddal! A hangokat nem köthetted volna össze parabolákká, mert diszkrét pontok. És ezzel remélem véget vethetünk a láncnak, vagy legalábbis ne törődjünk vele többé! Mind a négyen szerelmesek vagyunk vagy mi, elég az üres szóból! Lesz ami lesz… Öcsi, te átveszed azt üzletet Apától, nekünk juttatsz pénzt, és élünk boldogan, élvezzük a vagyont.
- Vagy az adósságot… – Adott hangot aggodalmának Mona.
- Még a szüleink sem tudják, hányadán állunk. Most hogy Mate hirtelen színre lépett, kitör a káosz, és az érdekek átrendeződésekor ügyesen kell taktikázni, ha a Lindemann nevet pozícióban akarjuk tartani. – Értékelte a helyzetet Melvin. – Én a pénzvilág számára továbbra sem létezem, láthatatlan vagyok, tehát öcsi, a seggnyalás feladata rád hárul. És mondanom sem kell, ez rossz előjel.
Az utolsó sütemények csendes majszolásban fogytak… Mateland az ablakhoz lopakodott.
- Attól tartok, a szabálytalanság látszata becsap minket, és valójában még mindig ugyanabban a koordinátarendszerben vagyunk! – Hallgatta ki a radiátort. – Jó, minden rendben, nem kémkedik senki! – Biztosította hüvelykujja felmutatásával a többieket.
- Csak te. – Hajolt le mellé Mona. – Milyen dolog kikémkedni, hogy kémkednek-e?
- Nagyrészt a titkosszolgálatok munkája is erről szól. – Egyenesedett fel a férfi. – De tényleg elég a paranoiából, dolgozom rajta… Szóval, hol is tartottam? Ja igen, a koordinátarendszer, amibe bezártak minket… – Szedte elő a könyvből az egyik régi ábráját Mate:
- Azt hinné az ember, hogy mi négyen egyenként egy-egy kiszínezett másodfokú függvény vagyunk. – Bökdöste meg jobb mutatóujjával a bal fülét.
- Egyből azt hinném… – Takarta el a szemét lesújtóan Melvin.
- És mégsem! – Szándékozott egy szökkenéssel nagy meglepetést szerezni a 21 éves kistestvér. – Mert igaz ugyan, hogy mindegyikünk szubjektív világképében úgy rögzülnek az adatok, mintha mi lennénk a központi egyenlet, és hozzánk képest a dolgok úgy súlyozódnak, ahogy a többi parabola analizálásának eredményei viszonyulnak a mi jellemzőinkhez, de azért nem vagyunk teljesen kényszerpályán!
- Hála Istennek… – Rebegte a bátyja. – Te tényleg azt hiszed, hogy belelátsz a fejünkbe? Vagy honnan szülöd meg az én szubjektív élményeimet?
- A szükségszerűség csinálja. Így kell árnyalódniuk, hogy egyensúlyban maradjunk.
- Kikérem magamnak, én aligha vagyok egyensúlyban!
- Azt mondod nem vagyunk kényszerpályán… akkor teret engedtél a döntéseknek? Ez nagy lépés a gyógyulás… felém, nem? – Ácsingózott Mona a normális emberek egyetértéséjért.
- Tehát jóindulatú lényegkiemeléssel élve… – Folytatta Mate, tudomást sem véve róla – van négy pontunk x tengelyen, nevezzük a történések tengelyének, amely pontokkal egy vonalban az addig egymás felé tartó parabolák metszik egymást.
Monát közben eltemette a mellőzöttség érzése.
- Nehéz lehet mellette. – Közeledett hozzá halkan Melvin.
- Elmúlik.
- Megértelek.
- Öhm! – Fordította vissza magára a figyelmet az esküvő óta igencsak centrumba szokott Mateland. - Növekvő ütemben csökken a koordináták közti különbség, amíg ezeken a helyeken egyenlővé nem válnak. Ezekben a pontokban kerülünk mi azonos döntési helyzetekbe. Túl vagyunk az első ilyen ponton, ahol egy piros és egy zöld görbe adta meg egymásnak a lehetőséget az irányváltásra: Az esküvőn Melvin és én is sorsdöntő elhatározást hoztunk. Mi a baj, szívem? – Vigyorgott hozzárendeltjére, aki erre szó nélkül kiment a szobából. – Mit tettem? – Fordult tanácstalanságában a többiekhez.
- Tudod te azt. Na eredj öcskös, és kérd meg a kezét! – Bíztatta Melvin.
- Biztos arra vágyik? És ez a megfelelő alkalom? – Kételkedett a nagytestvér barátnője.
- Hülye egy világ ez! – Csapott combjára az eszére tért Mate, és követte párját.
- Hűű… – Bambult el egy pillanatra Melvin társa… – Azért ki van ez találva!
Folyt. Köv. : 2010. 02. 05. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(21.)
A templom megtelt emberekkel.
Senkik, függetlenek (belőlük sok), keresztapák, gengszterek (ebből kevesebb).
Melvin a tömegben Mate-től távol foglalt helyet.
Kezdetét vette a ceremónia, amihez az idős pár kérésére a fiatalabb testvér összehozott valami nyávogást:
Matelandlover-vonós
A szivarbőrű vendégek hüppögését és a meghatódott zsebkendőtrombitákat hallva a szerző csak azt fájlalta, hogy az eseményre a szülei nem hívták meg Monát.
Gondolatban a bátyja is máshol járt: kipihent egy hosszú, álmatag éjszakát, amit leírólíra olvasásával töltött, hogy részletesebben jelenjenek meg előtte a főhősök, akiknek helyébe, hiába, végül mégiscsak a valóságból ismert arcok kerültek.
Persze Lisa lírájának olvasása így is megérte, mert gondolatokra épült, s igaz, hogy kevés cselekménnyel egészült teljessé, meg hogy szörnyű unalmasnak bizonyult, mégis tetszett neki, mert volt mögötte valami.
Minden nyelv egyre megy, ha elalszunk rajta, de minden hang egyenlő, ha álmodunk miatta.
És Melvin álma nem egy templomban játszódott.
Szívében nyilat érzett, ami Lisa felé mutat >
Aztán mikor ahhoz a nevezetes… közbeszólós részhez ért a pap, a Lindemann fivérek apja titokban még drukkolt is érte, mert…
Ha a terve jól kigondolt, és Melvin furcsa telefonja eléggé fölkeltette Lisa érdeklődését ahhoz, hogy kihallgassa azt az őszinte színjátékot a kertben, amit a jegyesével összehozott, akkor azóta a szolgálótól Melvin már biztos tudja az egészet, mindent, amit mondott és érzett, amit most is érez, a szeretetet, tengernyi gátlások meg félelmek… alatt meghúzódva.
Kérlelőn idősebb fiára nézett volna, ám annak hűlni nem hagyott helyén Mateland ült, karba tett kézzel, arca szigorú, mogorva, fél szót se szól, vár tovább, s csak mikor elhangzik az ige:
„Akarod-e…”, de tényleg csak akkor, egy perccel se korábban…
Mate a sorból váratlanul kiáll, torkát megköszörüli, a sokaság fölfigyel, minden száj tátva marad,
s legyen bár merészség, ő megfontoltan, bátran csinálja… belefog egy beszédbe, eképpen:
- Mateland Lindemann vagyok. Évekig nem beszéltem. Most felszólalok. Nincs bennem harag. Nincs több okom arra, amit teszek, mint amennyi bárki másnak lenne, aki a fénnyel szembenézett. Hogy ezzel kezdjem, kilencévesen a Szőlőben, amiről fogok még mesélni, utánoztam valakit… és félig-meddig tudat alatt… el akartam veszni.
Folyt. Köv. : 2010. 01. 29. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(20.)
Hosszú napok óta hiányzott otthonról mindennemű mosatlan fehérnemű.
Mona nem Mate mellett, hanem helyette szeretett volna tartani egy kutyát olyankor, mikor társa lebeszélte őt a háziállat vásárlásról, merthogy azzal úgyis csak a gond van.
Most bezzeg: gond egy szál se, Mateland Lindemann napok óta nem járt otthon, és hiányzik!
Meg kell keresni… Mona útnak indult.
És vett gyorsan egy kutyát, hogy a csavargót kész szituációval állíthassa szembe.
- Persze ahhoz Mateland-et mindenekelőtt haza kell hozni, ami némileg egyszerűbb lenne, ha tudnánk, hogy honnan. – Értekezett Zoknival. (A négylábúval.)
Talán még mindig Kenyeressel tölti az időt? Lehet, de biztos nem a közelben, ezt ellenőrizte. Az uszodában és a termálfürdőkben sem lehettek, mert Kenyerest az összes ilyen típusú helyről kitiltották, valahogy szinte egyszerre, mikor elvesztette mindenét, mert sehol sem az arra kijelölt sávba pisilt.
Mona felfüggesztette az akciót. Értelmetlen lett volna folytatni: nyomra nem bukkant, már esteledett, és a négylábú Zokni sem szimatolt ki semmit a tereptárgyakon kívül, amiket viszont ügyesen kikerült.
Mona legnagyobb meglepetésére Mate otthon várta őt. Láthatóan szomorkodott.
- Mi baj van? – Ült le mellé Mona, tenyerét finoman a lapockájára téve. (Mate lapockájára.)
- Kicsit kiábrándultam. – Válaszolt a hűséges társ.
- Azt látom. Nem lesz társulat?
- Tudod, arra jöttem rá, … hogy a szegénységért sokkal inkább a befolyásolhatatlan körülmények tehetők felelőssé, mint maguk a balsorsra jutottak.
- Befolyásolhatatlan körülmények nincsenek.
- Könnyen beszélsz, de én Kenyeresékkel töltöttem három napot, az is elég. Kinevettek, mikor előadtam a színtársulatos ötletemet. Neki adóznak, cserébe ő hatékony koldulási összmunkát szervez. Egy kissrác betöri az ablakokat, Charlie eljátssza a hivatásos üvegest, és jó pénzért megjavítja őket, meg még sok hasonló trükk… Vannak köztük rendes és rendetlen, tisztességes és tisztességtelen emberek. Egy a közös bennük: az, hogy éhesek.
- Akkor… vége a gyerekkornak?
- Még nem tudom. Mármint… szűk látókörűnek kell lenni, ha az ember viszonyítani akar, hm? Asszem kétféle dolog látszik naivitásnak: Az egyik csalódáshoz vezet, a másik meg csalódást követ, érted, mire gondolok… aki nem tudja altatni magát, annak vége.
- Csak az veszett el végleg, aki kellő időben nem tud magasról tenni a dolgokra.
*
Melvin csókolózás közben rálépett Lisa, a szolgálólány lábára.
- Voltam már nővel! – Tartotta fel a kezét megadóan, miután ijedten hátraszökkent.
Újrakezdték, az ágy felé dőltek, Melvin elvesztette az egyensúlyát, és a nagyot nyögő lányra zuhant.
- Voltam már nővel! – Tartotta fel a kezét megadóan, miközben ijedten talpra szökkent.
- Ajj, olyan hülye vagy! – Mondott le róla Lisa. – A kurvázásaid nekem legfeljebb annyit jelentenek, hogy lehetsz nemi beteg!
- Micsoda? Ezek szerint te … Jó, figyelj… bocsánat, egyébként… nem hiszem, hogy az vagyok, kezdjük… kezdjük elölről!
- Most nem. Majd talán egyszer máskor.
A fiatal férfi megszédült hirtelen örömében.
- Nem is értem, ez nekem új… mi tetszik neked bennem? – Csodálkozott boldogan.
- Szerintem sokaknak tetszenél, ha változtatnál a modorodon, és… nem akarnál mindent kifizetni.
Ajtónyitódás és léptek zaja hallatszott.
- Megjöttek, tűnj el innen gyorsan! Te jó ég, még az asztalt sem rámoltam le, csak próbaidőn vagyok!
- Mikor találkozunk?
- Holnap, itt.
- Holnap tudod, hogy nem lehet!
- Siess már, kifelé!
*
- Szia Apa! Anya, – Üdvözölte szüleit a saját házukban.
- Fiam, mit keresel itt?
- Hozzátok jöttem.
- Mióta vársz?
- Egy pár órája.
- Lisa engedett be?
- Nem is tudott volna nem beengedni… nagy erők hajtanak, lenne egy pár kérdésem!
- Ha a testvéred ötletei érdekelnek, már dolgozom rajtuk, Mateottó, vagy Mateotti néven fognak megjelenni.
- Micsoda?
- Keresünk egy nyáladzó delikvenst, hamisítunk neki egy életrajzot, aztán csinálunk egy kisebb médiaszenzációt, megdobjuk pár díjjal, és forradalmasítjuk a Spanyolviaszt, miközben a felszín alatt minden marad ugyanaz, ami volt. Elkeserítő, de a mi köreinkben ezek a realitások, ezekkel számolni kell. Nehogy azt hidd, hogy ezt a többiek úgy átlátják, mint én. Minden zsarnok azt hiszi, hogy jót tesz, és ha ez kétségbevonhatóvá válik, elhiteti magával, hogy nincs más választása.
- Szerelemben kell lennie plusz egyedik lehetőségnek! – Figyelt a szívére Melvin, ahogy az öccse tette volna.
- De nem szerelemben élünk. Holnap a templomban anyáddal vagy igent mondunk, vagy nemet. Vagy felszólalsz a testvéreddel, és bemutatkoztok, kimondjátok, hogy tudomásotok alapján az üzleti és a magánéletben ki-kicsoda, mi miért történik, vagy nem. Nem fogod megtenni, igaz? Nem félek ettől… Nem rántod le a leplet, egyszerűen azért… mert klisésen élni nehéz.
Folyt. Köv. : 2010. 01. 22. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(19.)
A telefont egy szolgálólány vette fel. Beleszólni sem tudott,
- Adja kérem Mr. Lindemann-t, most azonnal!
- Kért időpontot? – Tartotta el magától a recsegő kagylót.
- Nem.
- Ki keresi?
- A fia.
- De hát Mr. Lindemann-nak nincs…
- Mondja meg neki: a fia keresi, tudni fogja, kiről van szó!
- Igen uram, egy pillanat.
*
- Halló?
- Szia Apa!
- Melvin? Mi ütött beléd, ez nyilvános vonal!
- Elegem van! Nem színészkedek tovább, a gyerekeid vagyunk, és kész!
- Már a termálban is megijedtem, ez veszélyes, még elárulod magad!
- Ez a célom.
- Nem tudod felmérni, mivel járna!
- Tűrtem huszonnégy évet! Tűrtem a bezártságot, ahogy rejtegettél minket, aztán a gyakorlást az uszodában, ahol furcsa vénembernek kellett álcáznunk téged… megtanultam nem hinni neked, mikor színészkedve félrevezetsz, és hinni, mikor a Mikulásról mesélsz! Nem is sejted, milyen volt megszokni, hogy az apám nyilvánosság előtt nem az apám! Alig voltál otthon, a vacsoráknál egy fölös teríték minden este, ez vagy te!
- Törődtem veletek! Játszottunk, karácsonyoztunk, megbeszéltünk mindent…
- Tartott ez tizenéves korunkig, mikor saját lakásba költöztettél, kitetted otthonról a gyerekeidet, fel tudod mérni ennek a súlyát? Az egyik évek óta csak dülöngélt szót se szólva egy-ültő helyében, el akartam én költözni, hát persze, de mondd csak, tudtam én akkoriban felelősséggel gondolkodni? Most miért nem tudok? És Mateland? Ő el akart költözni? Megkérdezted?
- El akartatok költözni, a körülmények ismeretében. Azt is elmagyaráztam részletesen, amit a korodnál fogva még nem érthettél egészen, nincsenek titkaim!
- Nagyon diplomatikus voltál, felkínáltál lehetőségeket, amik így se, úgy se váltak volna valóra, annak tudatában, hogy nem fogunk élni velük, viszont arra jók, hogy a szabadság illúziójával kábítsanak el bennünket!
- Na ide figyelj, fiam! A templomban tartod a szádat, megértetted?! Mikor anyád és én oltár elé állunk, egy leszel a közönségben, valahol hátul, a testvéredtől távol, és jelét sem fogjátok adni annak, hogy egy család vagyunk! Ez a ti érdeketek, és így az enyém is. – Lecsapta a kagylót.
*
- Ottó, hol vagy? Lisa, nem látta Mr. Lindemann-t?
- De igen, a hátsókertben ül egy padon.
- Köszönöm! – Fordított hátat a Lindemann anyuka a szolgálólánynak.
- És…
- Igen? – Torpant meg…
- Mr. Lindemann… sírdogál.
*
Mate és Kenyeres Mandula a hajléktalanszállás felé tartottak, szűk, elhanyagolt utcákon át. A hajléktalant némileg lelassította, hogy egyik lába helyett csak mankóra támaszkodhatott.
- Biztos kíváncsi vagy, miért választottam ezt a… visszataszító kerülőutat, nem? – kérdezte Kenyeres.
- Azt mondtad, mutatsz valamit… feltételezem, az a valami nem a gondozóban van.
- Úgy bizony. Szeretném bemutatni neked az én kis hajléktalan színtársulatomat!
- Elkéstem volna az ötlettel? – Csillant fel Mate ködös, mindent látó szeme, miközben észre sem vette, hogy éppen szarban tapos. – Már alapítottál egyet?
- Hogyne, hiszen a többieknél azért önzőbbnek bizonyultam, Galton tanfelügyelő úgy mondaná, intelligensebb vagyok, mint a többiek.
- Ezért égetted el a pénzt?
- Ó, csak hogy ne vesszen ki a varázs! Hadd érdeklődöm meg, min jár az agyad mostanság?
- Elvont fogalmakat transzformálok. Ez talán segít megérteni az összefüggéseket, amik a világok között fennállnak. Nem csak arra vagyok kíváncsi, miért vált az elveszés vidám fogócskává abban a világban, ahol nem tettem fel egy bizonyos kérdést a zongoratanáromnak, hanem arra is, hogy miért pont most beszélek az elveszésről, mikor a bátyám helyén téged követlek, míg a Szőlő helyett egy nyomasztó városi falprésben vagyunk.
- Gondolom legalább két egyértelmű asszociációra lenne szükség, de a negáláson kívül nincs más, amit érvényesíteni lehetne, legalábbis azt hiszem. Mondjuk a szabadságra a nemszabadság, ez így működik, én per pillanat eddig látok el. Gondolom ez a te eredményeidhez képest az orrom hegye.
- Képzelj el egy Rubik-kockát, amin nem színek vannak, hanem fogalmak.
- Ja hogy úgy! Amint több dimenzióban gondolkodsz, ki tudsz forgatni valamit kétszer egymásután úgy, hogy ne az eredetit kapd vissza.
- Már kiegyenlített lépésközökben tudok távolodni a fogalmaktól.
Kenyeres pár percig csöndben maradt. Levegőt is ritkábban vett, annyira koncentrált valamire.
- Különben, szerinted mikor elégettem a pénzt, kinek a hasznára cselekedtem? – Kezdett ismét beszélgetni. – Senkinek? Zslahgem ah gyav, timmes zsálnics men ed, zslé kacs ah, enelle zsdazál ah, szdökűmttügye ah: degét inlánzsahik dut neppékeléfgyén gésbböt a. Erre sepék lóbátlovój őre igésbböt a nátzsup. Lünelteggüf lőtrezsdner sé lótsázamrázs, tegésbbesik a ajtínébgem gidnim gésbböt a.
- Jól érzed magad? – Ráncolta homlokát Mate.
- Mintha egy kicsit begolyóztam volna? Há-háá, az nem csoda! – Bökte meg orrával az eget.
- Hogyan kerültél utcára?
- Mikor elvesztettem az állásomat, elhagyott a feleségem, és vitte magával a házamat is.
Mate ennek hallatán a házassággal kapcsolatos gondolataiba merült.
*
Sötétedett, a pompás Lindemann ház kertjében fújdogált a szél.
- Mi bánt téged, Ottókám? – Kucorodott férje mellé a Lindemann anyuka.
- Áh… – Szipogott az erélyes küllemű öregúr. – Szeretjük őket, és falakba ütközünk, miközben a legnagyobb bűnöm az… hogy rendre meghúztam a ravaszt, mikor egy másik a tarkómat fenyegette.
- Hát végleg beleuntak a fiúk? Én mindig mondtam, hogy ez elkerülhetetlen… csak idő kérdése volt.
- El sem tudják képzelni azt az életet, ami akkor vár rájuk, ha ezek az… emberek, akik hozzám egyébiránt olyan hasonlóak, megismerik őket. Gazdagnak, szegénynek, amíg gyerek, hiába magyarázod, hogy a nagy vagyon illékony, mert a pénz mozog, nem fémből és papírból van, még szerencse… vagy hogy az igazi hatalom nem azé, akinek csak pénze van, hanem azé, akitől még el lehet venni. Nem értik… hiába tanultak, hiába gondoskodtak a saját kis környezetükről, erre nem lehet fölkészülni!
- Talán itt az ideje… – Fogta kézen a nő – Engedned kéne… ahogy engedsz a mi szerelmünknek… esetleg még tovább mehetnél, hagyhatnád romba dőlni az egész házat. Talán leáldozóban van a Lindemann-ok csillaga, és felkelőben van egy új Nap.
- Ó, vinné el a rosseb, hogy akárki válik is az ember fiából, érdemleges ügyekben így meg legyen kötve a keze! – Bosszankodott Mr. Lindemann.
- Fontold meg, mi történne, ha tiszta lapokat kérnénk… – Menyasszonya itt rövid szünetet tartott. – Bármi áron.
- Ez az ő döntésük lesz, kedvesem, megvan az esélye, hogy botrányos esküvőnek nézünk elébe! Viszont ahhoz, hogy a bolondok útjára lépjenek, engem kell megtagadniuk, mert előttük igenis rendületlenül kitartok amellett, amire neveltem őket! – Húzta ki magát. – Egyedül, szemben az árral… ugyan mi értelme hasztalan tönkretenni magunkat?! Mióta ismerlek, szentimentális bolondságokra igyekszel rábeszélni engem, ahogy öregszem, valljuk be, egyre nagyobb sikerrel teszed ezt, de azt azért nem, hogy majd még magamat tegyem tönkre! … Hjajj, szívem, az embernek manapság legalább két helyen kéne lennie egyszerre, hogy valóban jobbítani tudjon, akármin is.
- Ez pedig, mint tudjuk, lehetetlen. Na Ottókám, szedd össze magad, hagyd a bánkódást, és gyere be teázni!
Folyt. Köv. : 2010. 01. 15. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(18.)
Január elsején a 21 éves Mateland Lindemann papnak öltöztetve ébredt a parkban. Ha rajtahagyják a denevérjelmezét, senki sem neveti ki, de így… a szabad világ még petárdákkal is megdobálja. Ígéretes, szentéletű növendékekkel töltötte a szilveszter estét, hogy kinyomozzák, honnan is ered a kísértés manapság. Ezek a jólelkek akarták visszajuttatni az Édenbe, lehetőleg a megfázás veszélye nélkül.
*
Otthon:
- A látszat csal, Mateland, és aki ezt nem használja ki, az halálra van ítélve. Minden hősnek álarca van. – Összegezte véleményét Melvin, mikor véget akart vetni egy vitának.
- De a látszat megtéveszt téged is, amint kihasználnád! – Szállt harcba az utolsó szóért az öccse. – Ezért nem utópia az elméletem. Mikor tizenhárom évesen a gondolatmenetemben talált hibáim közti rendszert ábrázoltam, azt mondtam, hogy az ábra szerint nem tartanék ott, ahol, ha nem követtem volna el mindig újabb hibát, mielőtt a régit észreveszem. Ott ahol, de hol? – Söpört rendrakás címén mindent a seprűvel együtt az ágya alá. – Ez végtelen láncot feltételez, csakhogy közben nem azt rajzoltam, vagyis hibás kijelentést tettem. Ugyanakkor azáltal, hogy hibáztam, helyessé vált a kijelentésem, vagyis nem hibáztam, és így tovább…
- Te jó ég, ki hajlandó veled tölteni a szilveszter estét? Muszáj mindig elvenned a kedvemet a beszélgetéstől valami tudálékos rizsával, amit előre összeraktál és begyakoroltál? Megpróbálhatnánk normálisabban beszélni!
- Igen-igen, dolgozom rajta. Szóval… hol is tartottam? Ja igen… Ha hibákra, és ezek állandó adminisztrálására építjük a gondolkodásunkat, akkor is emberek maradunk.
- És a hibák vizsgálatában fogunk hibázni, és a hibák vizsgálatának a vizsgálatában, satöbbi, ez nyilvánvaló.
- Lesznek akik direkt eltitkolnak hibákat, sőt lesznek, akik direkt hibáznak, a saját érdekeiket lesve, és íme, megkaptuk a társadalmunk kórképét!
- Na és? A te elméletedre mindenki harapni fog, akit megsebzett már tévedés, nem számít, hogy jobbít-e, vagy ront a helyzeten.
- Többé nem az én elméletem. Ha nem tudlak lebeszélni az üzletelésről, átruházom rád, én ebből nem kérek! A cél nem szentesítheti a hibákat.
A nagytestvér feltörte Mate malacperselyét.
- Nézz mélyen magadba, a pénzemet sem fogod elfogadni, ha sikerem lesz? – Tette zsebre az aprót.
- Inkább keresek olyanokat, akiknek nincs mit veszteniük. Így kell döntenem. Nem hiszel a kétirányú okságban, ugye, Melvin? Nem hiszel a sorsban…
- Sorsban soha. Ebből ki kell nőnöd!
- Szerelemben vannak okok, amik okozatok is egyben. Vannak döntések, amik megváltoztatják a múltat is, anélkül, hogy észrevennénk. Én tudom. Én látom. – Nyitotta ki az ablakot, hogy kiszellőztessen. – Ha pár éve nem Párizsba repülök Mona után, hanem Rómába, mert oda megy, akkor kilencévesen nem teszek fel egy fontos kérdést a zongoratanáromnak.
- Téboly, csak a rögeszméidet tudod szajkózni! – Dühödött fel a bátyja. – Nem veszed észre, hogy össze-vissza beszélsz?
- A vízben talán úgy haladsz előre, hogy kizárólag magad előtt hajlítod meg? Milliónyi világ vált analóggá egy zongoradarabban lenyomatot hagyva, hallgasd meg újra, ha nekem nem hiszel!
- Nem, nem hiszek! Lépj tovább, az életed kőbevésett darabját meg hagyd a hátad mögött, hagyd elmúlni! Azok az alternatívák, amikről tényként beszélsz, objektíve nem zajlottak le soha. Már a logikád is kicsorbult! Hazugság az egész, nem tudom, vajon csak minket ámítasz, vagy magadat is becsapod, de nem vagy Isten, hogy mindent láss! Korlátok közt szemléljük a világot, nem hozhatunk meg ellentmondó döntéseket egyszerre, ez a kötöttség tesz szabaddá. Szabad vagy te is, Mateland, fogadd el, megérdemled!
- Fogalmad sincs…
- Ha tényleg olyan különleges vagy, hát ne félj bebizonyítani! Tanuld meg uralni a képességeidet, tanulj meg a földön járni!
- Talpraesett akarok lenni… de nem leszek számító! – Zárta be az ablakot Mate.
*
Melvin az újév első napján új élet alapjait indult lerakni.
Büszkén hitte, hogy átlát egy sztáron, aki azzal hat a nézők tudatalattijára, hogy keresztet hord a nyakában, ezért vett magának egy ilyen nyakláncot, nem is a legolcsóbbat. Szivart szerzett, mert tudni vélte, ha ártalmas is, észrevétlenül lehet befolyásolni vele a másikat. Gyakorolta a járását, a megnyerő mosolygást, mások utánzását, hogy a tárgyaláson egész biztos szimpatikusnak találják majd őt. Már csak tárgyalás kellett.
Megfigyelte, hogy a fontos emberek melyik fürdőbe járnak sakkozni. Sajnos a vízbe nem vihette be a diplomáját. Elvegyült a tömegben, hisz a találkozásnak véletlennek kell tűnnie. A legnagyobb pénzeszsákra emlékezett a gyerekkori úszásokról. A gazdag öregúr gyakran prüszkölt, ezért hát eljátszva, hogy egy nemlétező fürdőzővel labdázik, Melvin a közelébe evickélt, és úgy tett, mintha kapott volna az egyik tüsszentésből.
- Elnézést, bocsánat… – Fordult oda az öreg. – Ismerős az arcod… ó hát persze, mi szél hozott?
És ettől fogva minden ment, mint a karikacsapás. Előadta a testvére ötleteit. Mivel látszott, hogy a hallgatóság műveletlen, Hofstadter és Wolfram ötleteit is úgy adta elő, mintha a sajátjai lennének.
- Remek gondolatok, fiam, igazán átütő, a változás szele! Keress meg minket holnap is!
Ebből érezte, hogy ideje továbbállni, elment szaunázni.
- Ezek sohasem adják fel? – Mosta meg arcát az egyik sakkozó.
- Azt hiszi, nem ismerjük Hofstadtert!
- Neked is szemedbe fújta a füstöt?
- Azért ezt a hibaszámításos izét el kéne juttatni Mateotti-hoz, hátha van kedve kidolgozni…
*
Melvin boldogan, győzelemittasan tért haza.
- Megcsináltam! – Jelentette be a nagy hírt. – Mateland?
- Megkeresi Kenyeres Mandulát… – Felelte Mona. – Tudod, azt a tanárt az általánosból… hajléktalan színtársulatot akar nyitni.
A férfi jót derült.
- Az ám a biznisz! Ha beindul, vissza kell fogni, nehogy kivesszen a varázslat. Te Mona, rengeteg pénzünk lesz, adakozhatunk nekik, szép lesz, és végre nemes dolog!
*
- Mateland Lindemann? Te vagy az? Jól látok? El se hiszem! – Üdvözölte az aluljáróban kolduló Kenyeres.
Mate beejtett egy nagyobb összeget a kalapba, amiben egykori tanára a szánalomaprót gyűjtögette.
- Na ezt meg mire véljem? – dörzsölte meg a papírpénzt.
- Ügyes trükk! – Mutatott a hajléktalan csonka lábára Mateland.
- Nem trükk. Na guggolj már le mellém, még azt hiszem, valami szolgáltatást vársz!
Mate leült mellé a mocsokba.
- Színtársulatot szervezek, van kedve?
- Tegezz nyugodtan. Felnőtt ember lettél, nézzenek oda!
- Van kedved?
- Hát hogyne, vágjunk bele, csak naivan, csak naivan!
- Saját darabjaink is lehetnének, nem is olyan naiv ábránd.
- Igen, hajléktalan társulat, miért ne! Tudod azért… én mindig naiv ember voltam. Azt gondoltam, az önzők meggazdagszanak, az önzetlenek éhen halnak, de a legönzetlenebbek… azoké lesz a Paradicsom.
- És csalódtál?
Kenyeres meggyújtotta a papírpénzt. Mate meglepődött, de nem avatkozott bele… csak nézték, amint az szépen lassan elég.
- Most angyallá avat téged egy csöves… Add a mankóm, és kövess, mutatok valamit, ami kiforgatja a világodat a sarkaiból!
Folyt. Köv. : 2010. 01. 08. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(17.)
- Éljen az ifjú pár! – Emelte poharát koccintásra a 24 éves Melvin.
„Éljen-éljen…”- visszhangozta boldogan a kis család.
- Mikor ajándékozunk?
- Mikor Mateland jelez. Már több órája kísérletezik egy mikrofonnal meg a kristálypoharakkal… – Tájékoztatta Mona.
- Széttöri a poharaimat? – Esett kétségbe a Lindemann anyuka. – Mit fogtok széttörni újévkor?
- Ne veszekedj már, az esküvőig legalább bírd ki!- Tette helyre a Lindemann apuka.
Karácsonyi csengőszó hallatszott:
Matelandlover-kristálypohár
- Jézusom, megszálltak a Pindúr-pandúrok! – Dicsérte a csilingelést Melvin.
*
- Ó, ezt el se hiszem, megint egy sál! -Csalódott nagyot Mateland-ék anyukája.
- Addig sálat kapsz, amíg el nem kezdesz sálat hordani! – Közölte büszkén a nagyobbik fia.
- Honnan találjátok ki a legtitkosabb vágyaimat évről-évre?!
- Gondolatolvasók vagyunk… – Nyitotta ki saját csomagját a 21 éves Mate. – Nahát, ez gyönyö… Feloltanád a villanyt? – Nézett Melvinre. – Légyszi, nem látok semmit!
- Feloltani nem tudom.
- Ott állsz mellette, csak azért mertelek kérni…
- Én nem a villany mellett állok, hanem a kapcsoló mellett, és legfeljebb fel-kapcsolni tudom, fel-oltani ellentmondás.
- Fiam az Istenér’, te vagy az ellentmondás! – Állt talpra tekintélyt parancsolóan az apja.
- Bocsánat… – Húzta össze magát Melvin. Rövid mozdulattal föloltotta. – De akkor is képzavar!
- Nahát, ez gyönyörű! – Ámult-bámult Mona ajándékfestményére Mateland. – Mit ábrázol? – Emelte hunyorítva a feje fölé.
- Az eget.
Mate-nek arcára fagyott a mosoly. Lassan tenyerébe szorította a keret éleit, aztán törődő óvatossággal leengedte az eget a földre.
- Képzavar, Melvin? – Kérdezte, magát végtelenül bölcsnek érezve.
*
A férfiak egyedül maradtak, mindenki más aludni tért. Szaloncukrot ettek, édes italokat iszogattak.
- Meg akarja kérni Mona kezét… – Árulta be Mate-et a nagytestvér.
Csend ült a szobára.
- Komolyan? – Ízlelgette az édesapjuk.
- Egy Jó ideje…. De mindig közbejön valami.
- Fél megtenni. – Fordította Melvin.
- Félek, de nem ez akadályoz meg, hanem a körülmények. Mikor odajutok, hogy feltenném a kérdést, mindig megcsókol, és mikor később mellette fekszem, és feltenném a kérdést, újra lefekszik velem, és mikor…
- Ne! – Emelte maga elé ösztönösen védekező kezét az apa.
- …így megy ez évek óta, egyre durvább dolgokba megy bele, csak hogy…
- A részleteket tartsd meg magadnak! Ennyi is sok volt. – Állította le.
- Csak hogy? … – Epedett folytatásért Melvin.
- Attól félek, csak azért csinálja, hogy véletlenül meg-ne kérjem a kezét.
- Hát öcsi, a helyedben élnék a lehetőséggel!
- Nem véletlenül kérnéd meg, felismerem én a szerelmet. – Vette át érezhetően hosszabb időre a szót édesapjuk. – Emlékeztek, mit szoktam mondani a kapaszkodókról? Biztos ismeritek azt a történetet, amiben egy házsártos öreget karácsonykor háromszor meglátogat a lelkiismerete. Akkor válunk olyan túlvilágian betegessé, mint ő, ha elveszítjük minden kapaszkodónkat. Ezért azt tanácsolom Mateland, ha kilátástalan az életed, ha nincs elég szeretet körülötted, keresd meg az állandót, valamit, ami biztosan nem szűnik meg, ami örök, ami nem hagy cserben. Helyezz bele bizalmat, hidd teljes szívedből, hogy vigyáz rád, őriz téged, élj érte egyedül! Mindig marad valami, ami még szép, amibe lehet kapaszkodni, itt vagyok például én… de a nő, fiam, na a nő az nem ilyen! Ha egy nőbe kapaszkodsz, felhőkbe kapaszkodsz!
- Gomolyfelhőkbe… – Egészítette ki savanyú jómodort mímelve Melvin.
- Balga ábránd… – Legyintett az öreg Lindemann. – Hab, vattacukor és vihar, ami után a romokon kívül jóformán semmi sem marad. Viszont a türelem… – Hipnotizálta tenyerével saját magát – az rózsát terem. Gyermekeket, kettőt például nekem, gyakran hosszabb köteléket. Ha annak idején elvettem volna anyátokat, két hét múlva nem az esküvőnk lenne, hanem legalábbis a temetésem. Hagyj rá időt, érleljétek még, azt javaslom.
*
- Mate, alszol? – csavarta magára a közös takarót Mona.
- Nem. Fázom. – Húzta vissza Mate.
- Mesélj megint! Légyszi, milyen érzés?
- Mintha a világ maga is egy nagy paradoxon lenne. Akárhogyan próbálom szavakba önteni, rövid időn belül ellentmondó fogalmakba ütközöm.
- Nem tudom elképzelni.
- Képzeld azt, hogy szörnyen lázas vagy… mondjuk tüdőgyulladásod van, és arról kérdeznek, hogy most végül is inkább fázol, vagy meleged van? Na ilyesmi.
- Mi történik most abban a világban, amiben nem jöttél utánam Párizsba?
- Minden világban utánad mentem, hagyj aludni!
*
- Mate, alszol?
- Miért kérdezed, ha úgyis tudod, hogy nem?
- Honnan tudnám?
- Holnap lesz a szüleim esküvője. Meg amúgy is, ha aludnék, horkolnék.
- Arról leszoktál egy ideje. Csodákat tesz a… násztánc.
- Milyen szépen fogalmazol.
- Finnugor eredetű kifejezésekre szorítkozom.
- A génállományod legmélyéről halászod elő őket?
- Nem, csak kizárásos alapon. Sok van belőlük, és nem rímelnek a megfelelőikkel…
- Mi viszont rímelünk. – Karolta át Mateland. – Apám szerint van egy határ, amin túl semmi csoda nem segít.
- Csak nem a házasság?
- De igen.
- Apukád kedves ember, és valójában szelíd és szerető… és óriási szíve van, de egy izgalmas dolog már biztosan kimaradt az életéből…
- Ne mondd ki, mire gondolsz, csak csináljuk!
Mona a felnőtt Mateland Lindemann tarkójára kulcsolta a kezét.
- A házasságutáni szex. – Harapott saját ajka szélébe.
Folyt. Köv. : 2010. 01. 01. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(16.)
Labirintussá válnak a párhuzamos ösvények is, ha egy kilencéves gyerek marad köztük egyedül. Várostól távol sötétebb volt a sötét, ridegebb az éjszaka, nyűgösebb a hajnal…. de mi történt az elveszett Mateland Lindemann-nal?
Embert keresett, egy árva lelket nem talált. Se sétáló gazdát, egy házikó, tanya, vagy vonyító kutya sehol. Friss a levegő, nehéz a légzés, kilátás nélkül a távol, nyirkos, gyilkos a talaj… de mi történt az elveszett Mateland Lindemann-nal?
Zseblámpája kialudt hamar, feketét hagyva torzuló hitköre helyén. Feje fájt, bordája a csontból a téli lehelet csípő füstjébe fázott, beázott lénye a szó aszó erejét vesztve birkózott a bajjal… de mi történt az elveszett Mateland Lindemann-nal?
Balra-jobbra szőlőfal, előre-hátra végtelen, odafenn megcsillog még itt-ott az ég, Mate Lindemann lelke mindjárt ezer felé szakad, mégis miért? Mi teszi mássá, mint mást, aki szeret, de elveszik?
Az esemény éjféltájra közeleg… mibenlétét még senki sem sejthette meg… lerombol minden balga feltevést… a saját értelmét veszi el.
Folyt. Köv. : 2009. 12. 25. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(15.)
“A matematikát tehát úgy határozhatjuk meg, mint azt a tárgyat, amelyben sem azt nem tudjuk, miről beszélünk, sem pedig azt, hogy igaz-e, amit mondunk.” Bertrand Russell
A kilencéves Mateland Lindemann nem fordított elég nagy gondot a gatyája színére,
mikor az uszodába beköltözött egy egyesület.
- Héj, te! Te velünk úszol?
Nemet intett, és kapkodva öltözködött tovább.
- Mert mi nem szeretjük a zöld színt, legközelebb hozz lilát!
Lehajtott fejjel, zavartan, félig hátat fordítva bólogatott.
- Figyelsz te ránk? Héj te, hozzád beszélek!
A haját se szárította meg, eliszkolt, amint tehette.
*
Újra zongoraórákat vett.
Muzio bácsi büszke volt rá, mikor valami kezdetleges improvizálás közben a kezei váratlanul
külön utakon indultak el.
- Ez az! Így kell ezt csinálni! – Dicsérte meg, ami a legnagyobb jóindulat mellett sem volt túl gyakori.
A kisfiú később kipróbálta, milyen képet kap, ha összeköti a kottában a bumpszlikat.
Változatosan kiszínezte az így születő alakzatokat, és közben megfigyelte, hogy ehhez
négy fajta zsírkrétánál többre nincs is szüksége.
“C-D-E-F-G-A-H-C” – Fütyörészett.
*
Megint elküldték úszni:
- Megverünk ám, ha még egyszer zöldben jössz! Ne bólogass, válaszolj!
Mindenkivel fölnyalatom a padlót, aki nem nyalja föl magától.
Ketten elindultak felé.
*
Édes otthon:
- Kezdj el beszélni! – Bíztatta a kettejük füzetében hagyott segélykérő üzenet
elolvasása után Mona. – Mi volt az?
- NEM. – Írta neki Mate.
- De volt valami, ugye?
A fiú nem válaszolt, eltolta a füzetet.
- Valami még történt a Szőlőben, tudom. El kell mesélned.
A kérlelés fölösleges volt, Mona átmenetileg feladta.
*
Mate az úszás előtti zuhany alatt a lassan szétnyitott ujjai közt keletkező és eltűnő vízhártyával játszott.
Bemászott egy üres pályára.
- Hahó, miért mész oda, csak minden második a miénk! – Szólt rá az edző.
Fejét rázva hátrált, de késő, már csapdába esett.
- Gyere a kisvízbe, rémes a technikád. Gyere, most azonnal!
Kénytelen-kelletlen engedelmeskedett.
A kismedencének szokatlan alakja volt.
Az edző egy idő után magára hagyta, had gyakoroljon.
Idős ismerőse mászott be mellé:
- Látom, téged is beszerveztek… – Sóhajtott az öregúr lemondó rosszallással. – Elmondom én, hová vezet ez… A versenyúszót hamar betörik. Megkapod a fegyelmet, fejleszted a tüdőd, ha nem akarod, akkor a víz alá nyomnak parancs nélkül is. Ha kényelmes vagy, nem kapsz enni, előzésnél a lábadnál rántanak hátra. Magadat szidod. Megkapod a deszkát… ha kevered az úszásnemeket, nem úszol szépen. Csak azért is… Összekötik a lábad, lapátot rögzítenek a kezedre, te fizeted. Hosszra hossz következik, a versenyről szól minden, ami egyre csak közeledik. Ha szerencséd van, végül felállhatsz a dobogóra üresen és céltalanul, múlt és jövő nélkül azok helyett, akik becsülettel végeztek hátrább, vagy látszólag el sem indultak a versenyen. Győzöl és veszítesz. Tudod -e, hogy mi a gyorsúszás másik neve? Szabadúszás. A gyorsúszó akárhogy mozoghat, senki sem kérheti számon, az eszme hajtja, és egyedül van. Éljen a sport! – Köhécselt. – Hallgass rám, ez az igazság.
- Hagyja békén a gyereket! – Kiabálta dühösen a közeledő edző.
- Jajj, jajj… elnézést, kicsit eltájoltam magam. – Mászott ki olajozatlanul az öreg.
- Mate, várj meg itt, amíg beszélek a bácsival! Megszámoltad már, hány csempe van a kismedencében? Abból kiderül a területe, mert egy csempe 100 cm2.
Mate nem bajlódott fölösleges aprózgatással, inkább mozdulatlan maradt, és mikor simává vált a felszín, belecsapott a vízbe. Az ujjai közti távolságot igazítva megfigyelte, hogy milyen ütemben növekvő kacsacsőrökben törnek meg a táguló hullámkörök a medence szélein, ha ő a kacsacsőrök hegye.
Aztán megnézte a táblán, mekkora a medence.
Folyt. köv. : 2009. 12. 18. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(14.)
A 13 éves Mateland Lindemann felzaklatta magát.
Nem tudott aludni, ezért kinyitotta az ablakot. A friss levegő segítette őt álomba.
Kikelt az ágyból. Pizsamában, mezítláb sétált el a templomig. Egy hársfa ágáról átugrott egy mozaikablak peremére, ahonnan még följebb mászott, majdnem egészen az égig. A toronyóra mutatója lassan körbeért, és megkondultak a harangok. Mate megcsúszott. Gallyaktól sebzett karjából remegve szállt ki az erő, másik kezével a templom keresztje után kapott, de nem érte el. „Tartsanak lepedőt! Tartsanak lepedőt!” – kiabálta.
Utolsó erejével megérintette a keresztet, de nem tudott megkapaszkodni benne.
Csak zuhant, zuhant egy hullámzó lepedő felé, amit Mona és Melvin lóbáltak alatta.
A lepedő vízzel telt medencévé változott, Mate még hallotta a csobbanást, mikor felriadt ismétlődő mintájú szőnyegén.
- Megvan! – Szökkent talpra lepedőjébe bugyolálva.
*
- Melvin, találd ki, mit álmodtam!
- Beszorult a fejed Anita Ekberg mellei közé?
Mona furcsállóan méregette őt.
- Nem talált… – Kacsintott Mateland. – Nem csak álom volt, sugallat. Azzal kapcsolatos, ami kilenc éves korom óta történik velem.
- Nevezetesen? – Kért felvilágosítást a bátyja.
- Osztódom.
- Ne ijesztgess!
- Ami megtörténhet, az velem meg is történik. Mióta elvesztem a Szőlőben, az életem minden egyes pillanatban több alternatív valóságra szakad. Az egyikben éppen tevegelek a Szaharában, egy másikban veled beszélek, … ja nem, az éppen ez. Egyre nehezebben dolgozom fel a szaporodó életutakat, ha nem jövök időben egyenesbe, ami egyre valószínűbb, előbb-utóbb bekattanok.
- Elkéstünk. – Mondott le róla Melvin.
- Akkor szedd össze magad! – Féltette Mona – Szó szerint…
- Nem merek találkozni magammal, nem tudom, mi lenne akkor.
- Inkább ne is találgassunk. – Vont vállat a másik fiú.
- És mit sugallt az álom?
- Lehet, hogy csak parttalan hipotézis, de…
- Lehet, vagy az?
- Röviden… itt egy rendszer, ami a Spanyol Viasz feltalálása közben vétett hibáim között áll fenn, nem túl komplikált. – Mutatta Mate:
- A pluszok azt jelölik, mikor elkövetem a hibákat, a mínuszok pedig azt, mikor szólsz róluk. Eszerint nem tartanék ott, ahol, ha nem követtem volna el mindig újabb hibát, mielőtt a régit észreveszem.
- Na és?
- Évezredeken keresztül bűn volt hibázni. Ha egy tudós hibát talált a levezetése elején, bosszankodva dobta el az egészet, mondván: kezdheti elölről. Ezzel talán hibát követett el.
- Úgy érted, tovább kellett volna dolgoznia a hibájával?
- Ha nem elírásról, hanem vizsgálható mélységű tévedésről van szó, akkor igen!
- Ez egy marhaság.
- Ismered a döntéselméleteket, nem? Ha minden helyzetben csak két lehetőséget vizsgálsz, akkor is rohamosan fejlődik a gráfod. Na most vannak ezek a véletlenszerű döntésekkel operáló kísérletek, amik igyekszenek megdöbbentően jelentéktelen szintre helyezni a tudatos döntések súlyát. Azt erőltetik, hogy ha minden döntéshelyzetben érmét dobunk fel, akkor is ugyanoda jutunk, mintha felelősen megfontolnánk a tetteinket. Ez néha igaz, néha nem. Viszont jó példa az élszám csökkenésére, az összezáródó ágak jelenlétére egy közös tőről eredő alternatívahalmazban. Mikor gondolkodunk, az agyunk számtalan lehetőséget vizsgál meg, és az egymással ellentmondásos kapcsolatban álló rendszerek közül kihallott hangszín felé indul tovább. Tegyük fel, hogy csak torz világok léteznek, és amelyikben élünk, az minősül helyesnek, valósnak, a többi fölött állónak, úgymond egyenesnek a görbék között.
- Tegyük fel, tegyük fel, hipotézis az egész!
- Teljesen mindegy, hogy helytálló-e a feltevés. Az alkalmazás szempontjából elég, ha el tudjuk képzelni a dolgot, ha dolgozni tudunk bizonyos elméleti hibákat következetesen, újra meg újra elkövetve.
- Már alkalmazás is van?
- Ez a tudományos intuíció, az intuitív integrálszámítás, ami leírható, elemezhető, hasznosítható. A sejtés szerint egy cél elérése során vétett megfelelő hibáink közti kapcsolatok ugyanúgy a cél felé mutatnak, mint a hibátlan lépések közti kapcsolatok, sőt, a lépések bonyolultsági fokát tekintve meglehet, hogy nem is mindig kerülő úton. A hibáink, a hibás gondolatmenetekben elkövetett hibáink, és folytathatnám, az általunk éppen helyesként kezelt gondolkodási úton maradásra irányuló törekvésünk miatt rendre olyan gráfot fognak alkotni, amiben bizonyos helyeken az élek ismétlődő mintájú összezáródásait, az ágak számának tendenciózus csökkenését figyelhetjük meg. Ezeket a részeket górcső alá véve olyan mennyiségű új, inspiráló információhoz juthatunk a tárggyal kapcsolatban, amennyi csak szükséges a levezetés bekerítéséhez.
- De ezt, ha jól értem, a gondolkodó agy folyamatosan műveli, akkor meg minek pocsékolja rá bárki az idejét, hogy papíron rögzítse?
- Egymást felülvizsgáló, de a téves utakat mégsem vétózó munkamódszerekkel akárhány ember szellemi kapacitását egyesíteni lehet, ez a nagy szó.
- Melvin, te is érzed, hogy mit jelent ez? – Lelkesedett Mona.
- Ha működik…
- Rendszer van az őrületében! Isten áldja a hibákat… – Ölelte át a csinos lány Mateland Lindemannt.
Folyt. Köv. : 2009. 12. 11. (péntek)
Zelkó Misi
Matelandlover
(13.)
„- Teszek egy kört, hátha szembejön velem egy férfi. Reggel pakolunk, délben indul a gép! – Kiáltott vissza a folyosó végéről, egy záródó liftajtó mögül.”
Mateland Lindemann Mona után eredt, megpróbált a szembejövő férfi szerepébe kerülni.
A híres diadalív kapujában találkoztak.
- Ne haragudj!
- Késő.
Elsétáltak egymás mellett, de szinte azonnal mindketten megfordultak, és elindultak egymás felé.
- Mindent jóváteszek, minden megváltozik, ígérem!
- Mate, ez nem így működik.
- Mindenre képes vagyok érted! Eljátszom a Charles de Gaulle repülőteret zongorán, ha kell!
- Ó, milyen odaadó! Ennél szebbet még sohasem mondtál nekem!
- Esküszöm, én aládrendelem magam!
Mona hátat fordított,
de a fiú sem engedett,
rátartian távolodtak egymástól, tudván, hogy körbeérve találkozni fognak.
- Adj egy utolsó esélyt! Szívemen a kezem, megbántam a hozzádállásomat…
- Találj állást!
- Hogyne, majd igyekszem. – Hagyta a másikat megint a háta mögött.
Nem sok kellett, megfordultak, és újfent közeledtek a találkozási ponthoz.
- Az érzékiség is fontos!
- Nekem mondod?! – Csodálkozott a fiú.
- Azzal, akit szeretsz.
- Nem a véleményem különbözik, mindenről a tudatalattim tehet.
- De te ne vegyél tudomást a saját tudatalattidról, légy szíves! Ha megbántad, akkor bizonyítsd be!
- Mégis hogyan?
- Tegyél még egy kört, amíg én elrejtőzöm a városban. Csak a kurváknak mondom el, hogy hol találsz, ők pedig elmondják majd nekem, hogy sikerült-e bűnbe csalniuk téged. Áll az alku?
- Áll…
*
A kísértés elkerülése végett Mate az eltűnt személy után folytatott nyomozását a sasszeműnek remélt járókelők kikérdezésével kezdte… volna.
Sajnos azonban, mihelyt megszólalt angolul, a franciákat kirázta a ridegundor, némelyikük még az orrát is befogta, vagy rémülten félreugrott, ahogy egy házfelügyelő tenné egy fertőzött patkánnyal vívott küzdelem során.
*
Ki gondolta volna, Mateland végül mégiscsak az utcalányoknál kötött ki.
- French or englisch? – Kérdezték azonnal, kedélyesen.
- English, please. – Válaszolt Mate megkönnyebbülten. – I try to find my girlfriend.
- Hey girls, he is trying to find a girlfriend, help him!
*
Monát a szállodai szobában találta meg, ahová akkor is visszatért volna, ha nem keresi.
A lány elintézett egy telefont: kikérdezte újdonsült barátnőit Mateland önuralma felől.
Mosolyogva tette le a kagylót.
- Nem is tudom… megbocsássak? – Kacérkodott a lehetőséggel. – Ennyi nem elég. Ami megtörtént, megtörtént, nem tudod eltörölni a múltat, nem tudod lemosni magadról. – Látta Mate-en, hogy ezt szívesen kétségbe vonná. – Még akkor sem, ha sokat úszol. – Szögezte le. – Egyébként is, van valakim.
A fiú ereiben megfagyott a vér, belemarkolt az ágyhuzatba.
Mona az ablakhoz lépett, és kitárta.
- Párizs, szeretlek! – Ölelte magához a fények városát.
Mate felengedett.
- Mona, ne feledd, Isten kegyelme nem tűri a gúnyt!
*
Egy fárasztó repülőút után odahaza:
- Mona, elmegyek, nem gond?
- Nem, éppen akartalak kérni.
*
- Megkérem a kezét.
- Eszeden vagy? – (Költői kérdés Melvintől.)
- Elmegy az eszem, de egyre jobban érzem magam, az a lényeg, nem? A szabad szellem jegyében olyan gyakran csodálkozunk rá a bűnre, és elfelejtjük, hogy a konvencionális utat sem tiltja semmi. A sablonból ékes ritkaság lett, hát nem gyönyörű, ha szabad akaratából két ember egybekel, mert úgy látják jónak? A szabadság diadalához nem kell egynemű pár, vagy akármi, hogy egy harmadik közbeszóljon, és megszakítsa a ceremóniát az utolsó pillanatban, az olyan életidegen, és közben meg teljesen elcsépelt. Annyi különcködés után egy normális élet mellett akarok dönteni, és kész.
- Bűntudatot ébresztett benned? Állítólag a férfiaknál tipikus az a tévhit, hogy egy jegygyűrűvel mindent megoldhatnak…
- Nem… Nem hiszem, szerintem én csak… csak szeretem. Szeretem Monát!
*
Eljött a nagy nap, a gyűrű biztos helyen, már csak Monára várt, de hiába,
a lány a megszokott időben nem érkezett haza.
Mate szíve hevesen dobogott, valahogy le kellett vezetnie a feszültséget.
Előszedte hatkezesre tervezett zongoradarabjának kottáját, aminek szerényen a Matelandlover címet adta. Még 13 évesen kezdett el dolgozni rajta, az első szakasz nagyjából annak az elbeszélés-sorozatnak az időrendi szerkesztését tükrözi, amit akkoriban olvasott. A második szakaszban a sorozat fölött egy következetesen torz, de rugalmatlan rendszeren belül hullámoztatott parabolahurkok szólalnak meg, és.. csak eddig jutott, valami hiányzott a darab második feléhez, valami titokzatos, valami megfejthetetlen, ami fentről érkezik: egy sugallat, egy Isteni csoda.
Úgy lüktetett a mellkasa a szerelemtől, hogy metronómra sem volt szüksége, gondolkodás nélkül, sietve vetette papírra az utolsó két szólamot, ami végtelenül sok alternatív valóság identitásaként csendült össze a fejében.
Mateland Lindemann élete egyetlen lineáris szálra korlátozódott. Újra sajátjának érezte a lelkét, új esélyt kapott… újra megszülethetett.
Matelandlover hatkezes
Folyt. Köv.: 2009. 12. 04. (péntek)
Zelkó Misi
