Joe Johnston (Jumanji, Jurassic Park III.) rendező úgy döntött, hogy a mostanában a vámpírok és zombik által elnyomott vérfarkasokról készít nekünk filmet, az 1941-es évjáratú, Lugosi Béla által megformált farkasember alapján. Valljuk be, erre azért már szükségünk is volt, manapság nem sok vérfarkasos film készül, maximum statisztálnak a filmekben (Újhold) vagy a B-kategóriától lejjebbi alkotásokban szerepelnek. Egyedül az Underworld széria volt ez alól kivétel, de a 3. részben már ott sem valami „nagy számok”. A rendező segítségére színészi szempontból többek között Benicio Del Toro (Sin City, 21 Gramm), Anthony Hopkins (A bárányok hallgatnak), Emily Blunt (Az ördög Pradát visel) és Hugo Weaving (A Gyűrűk Ura trilógia) voltak.
A film a mai horrorokhoz képest egy remekül összerakott alkotás, egyedül egy valami rontotta el a szinte tökéletes összképet. Ez 
pedig nem más, mint maga a teljesen átalakult farkasember kinézete…
De lássuk röviden a történetet. Egy bizonyos Lawrence Talbot (Benicio Del Toro) nevű színész, egyenesen a színpadról érkezik haza a család régi birtokára, öccse halálhíre miatt. Lawrence itt újra találkozik már több éve nem látott, kissé elborult apjával (Anthony Hopkins) és öccse menyasszonyával, Gwen-nel (Emily Blunt). Miután újra feltörnek belőle az anyja halálával kapcsolatos események, a férfi keresgélni kezd öccse múltjában, hogy vajon mit tehetett halála előtt. Teszi ezt annak ellenére, hogy egy fenevad – aki brutálisan gyilkol, és emberfeletti ereje van – öli a falu lakosait. A keresés alatt történiik egy brutális mészárlás és Ő sem ússza meg szárazon. A fenevad megharapja… A következő teliholdkor már Lawrence is átalakul, és szörnyű vérszomját nem tudja kontrollálni. Öl. A falu lakosai és a Scotland Yard egyik nyomozója (Hugo Weaving) is rá gyanakszanak, többek között a múlta miatt, és egy bizonyos családi átkot is emlegetnek. Lawrence tehát nyomozni kezd az átok megtörése és a kor visszafordítása után, ami közben egyre közelebb kerül Gwenhez és lehull a lepel egy szörnyű családi titokról is…
Nos, a film látványvilágára, a hangokra és a színészi játékokra semmi panasz nem lehet, minden szépen össze van rakva, az 1800-as évek végi London városképétől kezdve, a minden egyes csont roppanását hallató átalakulásig. Benicio Del Toro nagyszerű, mint a farkasember, és tökéletesen hozza a múltját szenvedő férfit. Mindkét szerepben nagyszerű. Nála csak Anthony Hopkins nyújt jobb alakítást, aki hol bolondnak mondható, hol pedig egy pszichopata apaként játssza nagyszerűen a karaktert. Emily Blunt nem nagy szerephez jut sajnos a filmben, tehetsége nem nagyon tud átjönni a nézőnek, hol romantikusan kell néznie, hol sírnia kell, hol pedig szomorúan tekint ránk. Ennyiben ki is merül a karaktere, de még így is több szerephez tud jutni, mint a nyomozót alakító Hugo Weaving. Ennek ellenére semelyikük sem kifogásolható, még a mellékszereplők is remekül hozzák a maguk karakterét. A romantikus szál nem mondható túl jónak, szerintem nem is kellett volna a filmbe. Azonban ha lehet ilyent mondani, nagyszerű mészárlások voltak, ezeknél a jeleneteknél csak az átalakulás bemutatása volt jobb. Még sokáig a nézőben marad Del Toro arca, ahogy jön elő az új állkapcsa és a csontjai, miközben vér folyik és bőr szakad. Igazi horror rajongóknak való jelenetek ezek. Bár ne lenne a végkifejlet olyan, mint a Denacius D című film Jeti-je… Be kell, hogy valljam, számomra ez rontott a filmen. Azonban mindezek ellenére, egy jó kis vérfarkasos horror született, amit csak ajánlani tudok a (főleg a műfajbeli) rajongóknak.
Horror/Thriller, 2010, 100 perc
Rendező: Joe Johnston
Forgatókönyvíró: Andrew Kevin Walker és David Self
Szereplők: Benicio Del Toro, Anthony Hopkins, Emily Blunt, Hugo Weaving, Art Malik
Forgalmazó: UIP-Dunafilm
Hazai Bemutató: 2010. február 11.
Serényi Krisztián
1980-ban Alan Parker elkészített egy akkoriban elég meghatározó, két Oscar-díjjal kitüntetett táncos-zenés filmet, a Hírnevet. A filmben minden megtalálható volt, ami csak kell. Volt benne többek között humor, dráma, hiteles jelenetek és jól kidolgozott karakterek. A film hatására többek pályája és egy hat évadon át futó sorozat is elindult. Várható volt tehát, hogy készülni fog belőle mostanság, amikor is a remake-k korszakát éljük, egy feldolgozás. Ez meg is történt, így majdnem 30 évvel később. Az új filmet Kevin Tancharoen rendező-koreográfus tálalásában kapjuk meg, aki végül is mindent beletett az új verzióba, amik a régiben is benne voltak, csak sokkal kisebb dózisban. Igazi, az (állítólag) 2009-es elvárásoknak megfelelő, lebutított táncos-zenés film született tehát, ami minden hibája ellenére is, de nagyon tetszik.
A történetünk nem túl bonyolult. Helyszínünk egy New York-i, patinás művészeti iskola, ahova csak úgy özönlenek a tehetséges és a magukat tehetségesnek tartó fiatalok a felvételire. Bár mindannyian mások, egy közös bennük. Mindannyian a legjobbak akarnak lenni saját területükön, és el akarják érni az áhítozott hírnevet. Az iskolába természetesen nem mindenkit vesznek fel, a tanárok gondosan megnézik, hogy ki kerüljön be, ugyanis az elvárások rendkívül magasak. Azonban elérkezik az első tanítási nap, és vele együtt a délelőtti művészeti- és a délutáni általános órák. A diákok iskolai és hétköznapi életét éves felbontásban láthatjuk, minden évből kiemelve pár fontosabb mozzanatot. Eközben ismerhetjük meg jobban fő karaktereinket, többek között a kitűnően zongorázó, ám énekesnőnek vágyó Denise-t (Naturi Naughton), a naiv színészpalántát Jenny-t (Kay Panabaker), a remekül éneklő Marco-t (Asher Book), a mozgásával mindenkit lehengerlő Alice-t (Kherington Payne), a zűrős környezetben nevelkedett Malikot (Collins Pennie), és az életvidám Joy-t (Anna Maria Perez de Tagle). Őket ismerhetjük meg tehát négy évük alatt jobban, velük együtt menetelhetünk, vagy éppen bukhatunk meg a hírnév felé vezető úton, amely korántsem habos torta.
És most legyünk kicsit kritikusabbak és vegyük jobban górcső alá a filmet, 
amelyben, mint ahogyan azt már írtam, van néhány hiba. Egyik ilyen például az, hogy az eredetihez képest 20 perccel rövidebb ez a változat, pedig szerintem egy plusz 10 perc senkinek nem ártott volna meg. Sőt! Lehetőségünk lett volna jobban belemélyedni a karakterek közötti kapcsolatokba, vagy éppen családi hátterükbe, ugyanis a tempó ezen a téren túl gyors, sokszor csak következtethetünk, vagy nézhetünk magunk elé. A másik amit hiányoltam, a főcímzeneként szolgáló Fame című szám filmbe való beépítése, ahogyan azt az eredetiben tették. Ott több száz diák táncolt a számra az utcán, míg itt leredukálták egy vége főcím zenévé, miközben a színészek táncolnak… Nem túl szép dolog. Azonban a színészek többé-kevésbé jók, vannak köztük kiemelkedőek, mint pl. Naturi Naughton aki színésznőként sem utolsó, de énekhangjával aztán mindenkit leterít a földre; vannak olyanok is, akik bár tehetségesek mégis háttérbe szorultak (Kherington Payne) és megtalálhatóak az „új arcokból” álló csapatban olyanok is, akikre 3-4 év múlva már emlékezni sem fogunk. Zenék terén erős a film, az eredetiből pusztán két számot vettek át és újítottak fel, a többi mind a filmhez készült, vagy a jelenetekhez tökéletesen illik. Amik viszont a filmben nagyon erősek, azok kétséget kizáróan a táncjelenetek. Bár mit is várhatnánk egy koreográfusból rendezővé avanzsált embertől? Egyszerűen lenyűgözőek, mind a film közbeni, mind pedig a fináléban összehozott koreográfiák/táncok. Röviden összefoglalva egy lebutított változata ez a régi filmnek, ami azonban „varázsával” mégis megbabonázza a nézőt, és egy jó filmként gondolunk vissza rá.
Zenés/Vígjáték/Romantikus/Dráma, 2009, 107 perc
Rendező: Kevin Tancharoen
Forgatókönyvíró: Allison Burnett és Christopher Gore (Ő írta az eredetit)
Szereplők: Naturi Naughton, Kay Panabaker, Kherington Payne, Aher Book, Anna Maria Perez de Tagle, Collins Pennie, Megan Mullay, Bebe Neuwirth, Charles S. Dutton, Kelsey Grammer, Paul McGill, Walter Perez
Forgalmazó: Fórum Hungary
Hazai Bemutató: 2009. december 10.
Serényi Krisztián
Ruben Fleischer rendezésében idén elérkezett a Haláli Hullák Hajnala című zombi-vígjáték méltó ellenfele, a Zombieland. Amerikában a film tarolt, már rögtön az első hétvégéjén 25 millió dolláros bevételt szerzett a mozikban, és a legtöbb kritikus is méltatja a filmet, amely számomra 2009 egyik legkellemesebb csalódása, csak éltetni tudom a filmet. Nem csoda hát, hogy máris felreppentek a hírek, egy lehetséges 2. részről…
Történetünk szerint lesújtott ránk egy amolyan világvége, és a föld lakosságából 
szép lassan zombik lesznek. Olyannyira elleptek minket a zombik, hogy már nem is érdemes nagyon városokról vagy államokról beszélni, ez egyszerűen már csak Zombieland. És mi mást csinálhat ama maroknyi ember, akik még nem lettek élőhalottak? A válasz egyszerű: szépen legyilkolják a zombikat. Ezt teszi Colombus (Jesse Eisenberg) is, aki különféle szabályainak köszönhetően még mindig életben van, és el akar jutni családjához. Miután kocsi nélkül maradva egymagában kószál az autópályán, összehozza a sors egy keményfejű, macsó zombivadásszal Tallahassee-vel (Woody Harrelson), aki a zombik irtásánál csak a Twinkies nevű amerikai sütit szereti jobban. Tallahassee felveszi a fiút, és együtt folytatják a gyilkolászást. Útjuk során összeakadnak egy sunyi/ravasz testvérpárral, a szexi Wichita-val (Emma Stone), és a 12 éves Little Rockkal (Abigail Breslin), akik szépen lenyúlják a srácok kocsiját és fegyvereit. Kis idő elteltével azonban újra találkoznak, és furcsa módon, de megegyeznek, hogy együtt haladjanak tovább. Ezek után, miközben együtt harcolnak az élőhalottak ellen, vagy csak éppen élvezik a kiüresedett városok apróbb örömeit (mint pl. egy Hollywoodi híresség házában lenni), a kezdetbeli bizalmatlanságot felváltja a csapattá válás. Így most már négyen indulnak el egy vidámpark felé, ami ha minden igaz, teljesen zombimentes…
Ez a film valami zseniális. Mind a történet, mind a zene, a képi világ és a szereplők is tökéletes. Már az elején lévő kis montázsból is lehetett tudni, hogy valami nagyon jóval lesz dolgunk, és igazunk is volt, ugyanis a film telis-tele van humorral, jó ötletekkel és ötletes zombigyilkolászással. Nagyszerű ötlet volt például a készítők részéről, hogy a főszereplő által kitalált szabályokat folyamatosan, amikor csak szükség volt rájuk 3D szerű kiírásban a képernyőre biggyesztették különböző módokon (pl. Első szabály: légy fitt. „Először a dagadtak haltak meg.”). Hasonló remek ötlet volt még az ironikus narrálás, és a hét zombigyilkossága bevágások. A szereplők is nagyszerűek, Jesse Eisenberg remekül hozta a kissé lúzer karaktert, aki ha kell tökös is tud lenni. Woody Harrelson is remekelt, mindenképpen az Ő játéka dobja meg a filmet, mindegy, hogy éppen gyilkol vagy csak a sütijét keresi, Ő tökéletesen játszik. A szerintem legtehetségesebb fiatal színész, Abigail Breslin sem okoz csalódást, üdítő volt látni, hogy most nem egy romantikus vígjátékban játssza a cuki kislányt, hanem pisztolyt fog, és lelő szinte mindenkit. Hasonlóan szuper volt Emma Stone is, és akiről nem lehet megfeledkezni: Bill Murray is. Történt ugyanis, hogy hőseink Bill Murray otthonába törtek be, és legnagyobb meglepetésükre még élve találták. Meg kell, hogy mondjam, ez a rész volt a film legviccesebb jelenete. Tehát a film szerintem egyszerűen tökéletes (zombirajongóknak talán túl kevés az élőhalott és a vér), ha szereted a jó, kicsit véresebb vígjátékokat, akkor mindenképpen meg kell nézned!
Rendező: Ruben Fleischer
Forgatókönyvíró: Rhett Reese és Paul Wernick
Szereplők: Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Emma Stone, Abigail Breslin, Bill Murray, Amber Heard
Forgalmazó: InterCom
Hazai Bemutató: 2009. november 26.
Serényi Krisztián
Végre a magyar mozikba is megérkezik Csupó Gábor második, egész estés mozifilmje a Holdhercegnő, aminek még anno 2008-ban volt a premierje a Torontói Filmfesztiválon. A film alapjául Elizabeth Goudge nagysikerű, The Little White Horse (A kis fehér ló) című könyve szolgál, amely több generáció kedvenc gyermekkönyve volt. A rendező már a Híd Terabithia földjére című filmjében is megmutatta, hogy milyen jól tudja vegyíteni a családi filmek hangulatát és a fantasy-t, és legújabb filmjében sem okoz csalódást. A magyarországi helyszínekben is bővelkedő (pl. Pilis) filmben, ha jól figyelünk, felfedezhetünk pár hazai színészt is, többek között Barabás Kiss Zoltánt, aki a főgonosz, Tim Curry jobbkezét alakítja.
A történet főszereplője egy 13 éves kislány Maria Merryweather (Dakota Blue 
Richards), aki apja halála után nevelőnőjével, Miss Heliotrope-vel (Juliet Stevenson), kénytelen Moonacre Valleybe költözni nagybátyjához, a rideg és mogorva Sir Benjaminhoz (Ioan Gruffudd). A kislány örökségül csak egy ósdi, poros könyvet kap, amely két család, a Merryweatherek és De Noirok között lévő viszályt írja le, és amelyet Sir Benjamin a lány megérkezése után rögtön el is vesz tőle. A Völgyben töltött napjai közben Maria egyre több furcsaságot vesz észre a házban (oroszlán tükörképű kutya, magától játszó zongora), majd később arra is rádöbben, hogy Ő az utolsó Holdhercegnő és neki kell megakadályoznia, hogy a Völgy elpusztuljon az 5000. holdtöltével. Tehát a lány felveszi a harcot a gonosz De Noirok ellen és belevág élete legnagyobb, veszélyekkel teli kalandjába, amelyben többek között Loveday (Natascha McElhone), a De Noir család kitagadott tagja is segítségére lesz…
A film nem okozhat sok csalódást a nézőknek, minden korosztály találhat benne olyan dolgot, ami miatt tetszeni fog neki az alkotás. A film látványvilágára csak egy szó van, ami nem más, mint a gyönyörű. Lenyűgözőek a tájak, a díszletek, a helyszínek, és azok a jelenetek is, ahol a könyvben történtek megelevenednek. Tehát sem a vizuális trükkökben, sem pedig a díszletekben nem lehet kivetnivalót találni, és ehhez jönnek még a nagyszerűen elkészített jelmezek és a filmhez tökéletesen passzoló zene is. A színészek is többnyire jól játszanak, a Mariát játszó Dakota Blue Richardsot már az Arany Iránytű című borzadályban is láthattuk, és ahogy ott is, ebben a filmben is jól játszik, szép pályát is befuthat majd. Ioan Gruffudd is remekül hozza az először utálható, megkeseredett férfit, aki később viszont már újra a régi, szerelmes férfi lesz, és a többiek – Tim Curry, Barabás Kiss Zoltán, Juliet Stevenson, Augustus Prew – is hitelesen játszanak, egyedül Natascha McEehone-ban csalódtam kicsit, sokszor teljesen hiteltelen volt a játéka. Ennek ellenére a film még teljesen élvezhető, nagyon kellemeset csalódtam benne. Tehát Csupó Gábor új filmjében tényleg nagyszerűen van vegyítve a fantasy, a kaland, a romantika és a humor, amik keveredéséből egy nagyszerű családi film lett.
Fantasy/Családi/Kaland/Romantikus, 2009, 94 perc
Rendező: Csupó Gábor
Forgatókönyvíró: Lucy Shuttleworth és Graham Alborough
Szereplők: Dakota Blue Richards, Ioan Gruffudd, Juliet Stevenson, Natascha McElhone, Tim Curry, Barabás Kiss Zoltán, Augustus Prew, Szatmári György
Forgalmazó: Hungarycom
Hazai Bemutató: 2009. november 19.
Serényi Krisztián
A Család kicsi kincse három producere, és Christine Jeffs rendező közös munkája, a Tiszta Napfény (Sunshine Cleaning) is elérkezik a hazai mozikba idén novemberben. A film egy átlagos család ügyes-bajos életét mutatja be, olyan nagyszerű színészek közreműködésével, mint Amy Adams (Bűbáj, Kétely), Emily Blunt (Az Ördög Pradát visel) vagy Alan Arkin (A család kicsi kincse).
A film főszereplői egy család, Lorkowski-ék, akik közül szinte senki sem tud normálisan boldogulni az életben. A család tagjai Rose (Amy Adams), a valaha népszerű, vezető pompom-lány, aki mára már csak egy gyermekét egyedül nevelő anya, pocsék munkával, önbizalomhiánnyal és középiskolai barátjának alkalmi szeretője. Ha ez pedig nem lenne elég neki, a tanárok szerint fiának, Oscarnak (Jason Spevack) speciális nevelésre lenne szüksége. Testvére Norah (Emily Blunt), egy folyamatosan munkát kereső lány, aki folyton öngyilkos édesanyjukra gondol, miközben napról-napra éli életét. Apjuk Joe (Alan Arkin) sem egy mintaapa, folyamatosan hitegeti unokáját és sikertelenül próbál mindenféle termékek eladásával boldogulni az életben. Egyik nap, miközben Rose szeretőjével (Steve Zahn) van, a férfi ad neki egy tippet, hogy mivel kereshetne könnyen pénzt. Rose bele is vág az üzletbe, és ezentúl testvérével gyilkossági helyszíneket fognak takarítani. A Sunshine Cleaning nevű vállalkozásuk eleinte döcögősen indul, de ahogy kezdenek jobban hozzászoknak a véres helyszínekhez, egyre jobb lesz a kapcsolatuk is. Innentől kezdve pedig bepillantást nyerhetünk a vállalkozás virágzásába és a családtagok külön, sokszor drámával teli életébe is…
Már az elején leszögezném, hogy a film egy dráma, abból a fajtából, ami szinte 
teljesen nélkülözi a viccesebb jeleneteket. A film sodrása elég lassú, és sajnos semmi olyan nagyobb dolog, ill. csavar nem történik benne, amitől igazán szomorú lehetne. Egyszerűen csak egy olyan család történetét láthatjuk, akik próbálják élni sokszor boldogtalan életüket, miközben vagy jobb, vagy rosszabb dolgok történnek velük. Valljuk be, hogy a Család kicsi kincse producereitől valami jobbat vártunk volna. Ami miatt a film viszont mégsem lesz rossz, az a színészek munkája. A szerencsére tényleg egyre felkapottabb Amy Adams nagyszerűen hozza Rose, a régen népszerű, de mostanra már csak boldogtalan nő karakterét, játéka lenyűgöző és életszerű, nincs benne semmi hiteltelen. Ugyanez a helyzet a Norah-t alakító Emily Blunttal is, hitelesen játssza a folyamatosan édesanyja emlékét hajszoló, önmagát kereső lányt. Alan Arkin pedig csakúgy, mint a már sokszor emlegetett A család kicsi kincsében, itt is nagyszerűen alakított, nem lehet játékára semmi panasz. A többi (mellék)szereplő is remekül hozza a saját karakterét, ki lehetne emelni az Oscart játszó Jason Spevackot, aki jól hozza a tényleg nagyon aranyos és kicsit zakkant kisfiút; és Clifton Collins Jr.-t, mint a segítőkész tisztítószerboltost. Egyszóval nem más ez a film, mint egy egyszer megnézős dráma, amit a színészi alakítások húznak fel.
Dráma/Vígjáték, 2008, 90 perc
Rendező: Christine Jeffs
Forgatókönyvíró: Megan Holley
Szereplők: Amy Adams, Emily Blunt, Alan Arkin, Jason Spevack, Steve Zahn, Mary Lynn Rajskub, Clifton Collins Jr.
Forgalmazó: Budapest Film
Hazai Bemutató: 2009. november 12.
Serényi Krisztián
A Pixar stúdiótól már megszokhattuk az olyan nagyszerű meséket, amik tényleg nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is éppúgy szólnak. Emlékezzünk csak vissza az elmúlt pár év Pixar filmjeire úgy, mint pl. a Némó Nyomábanra, a L’ecsóra vagy éppen a WALL-E-ra. Kivétel nélkül mindegyik magában foglalt komoly mondanivalókat (apa-fiú kapcsolat, magány, szerelem, környezetvédelem, bárki képes bármire), amiket olyan módon tálalt a nézőknek, hogy a gyerekek is (vicces módon) megérthessék és a felnőttek se unatkozzanak vagy feszengjenek kínosan közben. Legújabb filmjük, immár a Disney-vel összevonva, a Fel sem lóg ki a sorból, amely az elmúlásról, a szeretett kedves halálával való megbékélésről, a megvalósítatlan álmokról és a barátságról szól egy nagyszerű történetbe ágyazva.
A Fel egyik főszereplője egy 78 éves, Carl Fredricksen nevű öregember, aki hajdanán 
a kalandozásokról való ábrándozások közben ismerkedett meg egy Ellie nevű lánnyal, akivel később örökre egybe is kötötte életét. Annak ellenére, hogy sohasem lehetett gyerekük, végtelenül boldog és kiegyensúlyozott életet éltek együtt. Azonban öregkorukra megtörtént a tragédia, a felesége hamarabb távozott, mint Ő, amiért Carl már csak egy magányos, kissé agresszív és antiszociális vénember lett napjainkra. Az idő elszállt felette, környékére folyamatosan újabb és újabb felhőkarcolók épülnek, de Ő nem adja el magát, marad abban a házban ahol eddig is, mígnem egy építkezési munkás véletlenül letöri a feleségével együtt dekorált postaládát és a bácsi keményen fejbe nem vágja, amiért öregek otthonába kell mennie. Mindeközben egy túlpörgött cserkészfiú kopogtat be hozzá, hogy megszerezze utolsó jelvényét, azonban Carl egy ügyes csellel lerázza magáról. Később, eljön a nap, hogy be kell költöznie a számára kijelölt öregek otthonába, azonban ezt Ő nem hagyja, és a házához erősít több ezer héliumos lufit, amikkel elrepül Ellie-vel közös álmukhoz, a Dél-Amerikában található Paradise Falls-hoz. Miközben egyre feljebb és feljebb emelkedik a levegőben, legnagyobb megdöbbenésére kopogást hall. Kinyitja az ajtót, és ámulva fedezi fel, hogy a cserkész fiú éppen a verandán volt, amikor felreppent az égbe. Nincs mit tenni, hagyja, hogy a fiú is vele tartson úti céljához. Mikor odaérnek, rájön, hogy a ház nem a vízesés mellett, hanem egy vele szembeni, több kilométerre lévő helyen állt meg, így Carl és Russell kénytelen odavontatni a házat. Miközben menetelnek csatlakozik hozzájuk egy hatalmas egzotikus madár (akit Russel Kevinnek nevez el) és egy tolmácsgéppel beszélni képes kutya, Dug, akit gazdája több kutyával együtt a madár elfogására küldött. Tehát immár négyesben folytatják útjukat, ami közben Carl és Russel egyre jobban megismerik egymást, és már az öregember sem látja olyan idegesítőnek a kisfiút. Később azonban Dug vérszomjas társai megtalálják, és elviszik őket gazdájukhoz, akiről kiderül, hogy nem más, mint a régen hatalmas elismerésnek örvendő felfedező, Carl gyerekkori példaképe, Charles Muntz. A férfi először kedvesen fogadja őket, de miután rájön, hogy náluk van a több éve keresett madár, rájuk uszítja kutyáit. A csapatnak sikerül megszöknie, ami után még izgalmasabb kalandok következnek számukra, mint amiket eddig valaha átéltek…
Nos, kicsit hosszabban ennyi a történet, ami telis-tele van szépen bemutatott érzelmekkel és jó poénokkal, na meg persze jó sok akcióval. Mint egy 2009-es Pixar film, a Fel látványvilágára sem lehet panasz, az alkotók nagyszerű munkát végeztek mind a karakterekkel, mind pedig a háttérrel, a különböző tájakkal. Az összes karakter egyszerű, kivétel nélkül (na, jó talán Muntz-ot kivéve) szerethetőre sikeredett, amik miatt még az olyan logikátlannak tűnő dolgokat is el lehet felejteni, mint pl. hogy hogyan tud egy olyan bácsika többtíz kilós tárgyakat dobálni, aki eddig még a lépcsőről sem tudott lejönni. Na de felejtsük is el az ilyen dolgokat, helyezkedjünk el kényelmesen és adjuk át magunkat ennek a kitűnő animációs filmnek. Higgyétek el, nem lesz nehéz!
Animáció/Családi/Kaland, 2009, 90 perc
Rendező és forgatókönyvíró: Pete Docter és Bob Peterson
Hangok: Edward Asner, Jordan Nagai, Bob Peterson, Christopher Plummer
Forgalmazó: Fórum Hungary
Hazai Bemutató: 2009. október 15.
Serényi Krisztián
Ki ne elmélkedne néha-néha arról, hogy szebb és jobb, mondjuk ki, tökéletes lesz. Nagyszerűen elálmodozhatunk arról, hogy megszűnnek a problémáink, egy kis időre mások vagy önmagunk feljavított változatai lehetünk. Kicsit olyan ez, mint a Sims vagy a többi számítógépes játék, amelyekben mi magunk választhatjuk ki, hogy hogyan nézzünk ki és a többi és a többi. Azonban ha ezt a való életben is megvalósítjuk, annak lehetnek hátulütői. Ezt dolgozta ki Robert Vendetti és Brett Wendele öt részes, utópisztikus képregény sorozatában a The Surrogates-ban, amelyet idén Jonathan Mostow (Terminátor 3 – A gépek lázadása) rendező ültetett át a mozivászonra Bruce Willis (Die Hard, Sin City) főszereplésével.
A történet szerint 2054-ben járunk, és a technika folyamatos fejlődése miatt, szinte
már csak az emberek feljavított robot másai járkálnak a Földön, a „sima” emberek pedig egy rezervátumban élnek, a Próféta (Ving Rhames) nevezetű férfi vezetésével. Mára már csak a tökéletesen kinéző robotok végzik az operátoraik (eredeti ember) munkáját, ill. szociális életét, miközben azok otthon, egy elsötétített szobában fekszenek aszalódásig. Azonban egy nap, egy titokzatos idegen, több hasonmást is elpusztít egy olyan ismeretlen fegyverrel, amely nem csak a robotot, hanem az embert is megöli, és ügy felderítésével Tom Greer (Bruce Willis) és Peters (Radha Mitchell) FBI ügynökök kezdenek el foglalkozni. Később Tom, miközben az idegent követi, meg kell, hogy szabaduljon robot másától, és újra hús-vér emberi mivoltában kell kilépnie az utcára. Azonban a férfi még így is folytatja a nyomozást, és egy hatalmas összeesküvés elméletet vél felfedezni, amely talán az összes robotot használó ember életére is kihatással lehet…
Nos, a film bármennyire is hangozzon érdekesnek, valahogy mégsem sikerült kitörni a tipikus popcorn-mozi kategóriából. Hogy ez azért van így, mert az alkotók beletettek egy tipikus magánéleti dráma szálat, vagy, mert a forgatókönyvből hiányzik valami, azon nem is érdemes rágódni, könyveljük csak el, hogy ez egy egészen jól sikerült, ám csak egy egyszer-megnézős sci-fi-thriller lett. A színészekről sok mindent nem lehet mondani, többnyire jól hozzák a robot-ember karaktereiket, Bruce Willis meg ugyebár már zsebből hozza a világmegmentős karaktert. A látványra sem lehet panasz, korrekt munka, megspékelve sok jól időzített, szépen megkoreografált akciójelenetekkel. Ha meg a film mégsem tetszett, akkor csak gondolkozzunk el annak mondanivalóján, mint pl. az emberek tökéletességre való megszállott törekvése; vagy a technika rohamos fejlődése, ami talán rossz irányba változtatja meg az életünket; vagy pedig, hogy milyen könnyen szigetelődhetünk el úgy, hogy beleragadunk az élet virtuális másába és a sok számítógépes játékba.
Akció/Sci-Fi/Thriller, 2009, 80 perc
Rendező: Jonathan Mostow
Forgatókönyvíró: Michael Ferris és John D. Brancato
Szereplők: Bruce Willis. Radha Mitchell, Rosemund Pike, Boris Kodjoe, Ving Rhames, James Cromwell
Forgalmazó: Fórum Hungary
Hazai Bemutató: 2009. október 01.
Serényi Krisztián
Paul Weitz (Amerikai Pite, American Dreamz) rendezőnek és forgatókönyvírónak idén sikerült kiherélnie egy újabb könyvet, méghozzá Darren Shan sikeres, főként vámpírok köré épített álönéletrajzi, 12 könyvből álló sorozatát. A film az első három könyvet gyúrja össze, hogy aztán az azokban történő eseményeket kifordítva vagy kihagyva mozgókép formájában az arcunkba öntse. Most nem kezdem el leírni, hogy hogyan voltak képesek a karaktereket ennyire megváltoztatni (pl. a főszereplő Mr. Crepsley a könyvben inkább félelmetes vámpír volt, míg a filmben viszont egy bohócra hajaz) és három oldalon keresztül taglalni, hogy milyen eseményeket is változtattak meg, illetve hagytak ki és, hogy ez milyen rossz így, egyszerűen elkönyvelem úgy, hogy mint könyvadaptáció csúfosan megbukott, de mint sima film, annak ellenére, hogy néhol unalmas, egész élvezhetőre sikeredett.
Történetünk szerint van egy jó tanuló, pókmániás, szülő kedvenc középiskolás srác 
Darren (Chris Massoglia), aki legjobb barátjával és egyben saját maga ellentétével, a vámpírimádó Steve-vel (Josh Hutcherson) együtt ellóg az éppen a kisvárosban fellépő, szörnyszülötteket bemutató cirkuszba, a Rémségek Cirkuszába. Az előadáson remekül szórakoznak, miközben végignézik többek között a saját magának új végtagokat növesztő Végtag Corma-t 
(Jane Krakowski), a farkasembert, Madame Truska-t a szakállas nőt (Salma Hayek), a kígyófiút azaz Evra-t (Patrick Fugit) vagy a halálos mérget kibocsájtó óráspókot, Madame Octa-t furulyaszóval idomító Larten Crepsley-t (John C. Reilly). Larten előadása közben Steve rájön, hogy a férfi igazából egy vámpír, ugyanis látta már a képét az egyik könyvében. Később, egy városi polgárokból álló lázongó tömeg szakítja félbe a „művészeket”, és a két fiú meglóg, mielőtt még észreveszik őket. Darren úgy dönt, hogy belopódzik Mr. Crepsley szobájába, és ellopja nagyra becsült pókját, míg Steve arra kéri Mr. Crepsley-t, hogy tegye őt is vámpírrá, ami sajna Steve „gonosz” vére miatt nem jön össze. Másnap az iskolában meg is történik a tragédia, ugyanis a pók elszabadul és megcsípi Steve-t, aki így bármelyik pillanatban meghalhat. Darren ezért megkeresi Mr. Crepsley-t és a segítségét kéri. A vámpír először nem akar segíteni, de megtudja, hogy a gonosz Mr. Tiny (Michael Cerveris) akar valamit a fiútól, így odaadja neki az ellenmérget, és nem mellesleg segítőjévé, egy félvámpírrá teszi őt. Miután Steve-t sikeresen visszahozták az életbe, Darren újra találkozhat vele az iskolában, azonban miután észreveszi, hogy furcsán áhítozik a vér iránt Mr. Crepsley-vel elhatározzák, hogy mindenkinek azt kell hinnie, hogy meghalt, és ez után csatlakoznia kell hozzá a cirkuszban. A cirkuszban töltött napjai először nem túl kellemesek, de minél jobban megismeri az ott élő mutatványosokat, annál jobban érzi magát köztük. Sajnos azonban ez nem tart hosszú ideig, ugyanis Mr. Tiny, Steve (aki időközben gonosz lett) és a vérszipolyok (gonosz, emberölő vámpírok) elrabolták a családját és a szerelmét, és rá, illetve Mr. Crepsley-re hárul a feladat, hogy megmentség őket. De vajon mindenki túléli és a barátság is megmarad…?
Nos, a film látványvilágára igazából semmi panasz nem lehet, korrekt munka, 
számomra egyedül a vérfarkas megvalósítása nem tetszett annyira, lehetett volna félelmetesebb, a filmben látható példány ennek ellenére inkább vicces/majomszabású lett. A színészekre sem lehet panasz, nem volt közöttük igazán kiemelkedő alakítás, de rossz sem. A gyerekszínészek összességében tűrhetően játszottak, a felnőttek közül a Mr. Crepsley-t alakító John C. Reilly pedig bár remekül játszik, a kinézete miatt azonban valahogy sehogy sem tudtam/tudtuk elképzelni róla, hogy Ő majd lemészárol egy csomó vérszipolyt. Salma Hayeknek sem kellett megerőltetnie magát a szerep kedvéért, elég volt csak jól kinéznie még szakállasan is. A cirkuszi mutatványosokat játszó mellékszereplők és Willem Dafoe (mint, egy vámpír) viszont remekek, nekik köszönhetően a már fentebb is említett unalomfaktor egy kicsit lejjebb kúszik. Igazság szerint, ami nagyon hiányzik a filmből az egy igazán erős, gonosz ellenfél, amit itt Mr. Tiny és a vérszipolyok jelentenek, de valahogy semelyiküket sem sikerült úgy megcsinálni, hogy azoktól rettegni lehessen. Nem csoda hát, hogy (tévesen) az Alkonyathoz hasonlítják, ugyanis sajnos ez a film sem lett sokak számára több, mint egy vérszegény tini-vámpíros film. Pedig a könyvek olyan jók voltak…
Fantasy/Komédia/Kaland/Horror, 2009, 110 perc
Rendező: Paul Weitz
Forgatókönyvíró: Paul Weitz és Brian Helgeland
Szereplők: John C. Reilly, Chris Massoglia, Josh Hutcherson, Jessica Carlson, Michael Cerveris, Ray Stevenson, Patrick Fugit, Salma Hayek, Jane Krakowski, Ken Watanabe, Orlando Jones, Frankie Faison, Willem Dafoe
Forgalmazó: UIP – Duna Film
Hazai Bemutató: 2009. október 22.
Serényi Krisztián
Robert Luketic, többek között a Doktor Szöszi és a 21 – Las Vegas ostroma című filmek rendezője idén összeállt a Grace Klinika egyik feltörekvő üdvöskéjével és egyben legszebb szőkéjével Katherine Heigl-vel, és a jobbára vértől csöpögős akciósztárral Gerald Butlerrel (Spíler, 300), hogy együtt elkészítsenek egy újabb, jobbára kliséken alapuló, nemek harcát bemutató romantikus komédiát.
A történetünk igen egyszerű, van egy irányításmániás, sikeres TV-producer Abby (Katherine Heigl), aki valahogy sehogy sem tud bepasizni, ezért hosszú munkanapjai után otthon csak a macskája várja. Egyik kimerítő napja után, amikor lefekvéshez készülődik, a macskája rálép a távirányítóra és a ’Csúf Igazság’ című párkapcsolati műsorra kapcsol, amit a szókimondó és provokatív Mike (Gerald Butler) vezet. Abby már sehogy sem tudja türtőztetni magát a férfi tapintatlansága miatt, így tehát betelefonál a műsorba, és jól össze is vesznek a férfivel. Másnap, mit ad Isten, Abby főnöke bejelenti, hogy a műsor nézettségét javítandón, új munkatársat vett fel, aki nem más, mint Mike Chadway, a ’Csúf Igazság’ műsorvezetője. Tehát kettejük között már az elejétől fogva ellentét van, amin az se segít, hogy Mike meg akarja tartani a műsor provokatív jellegét, míg Abby maradna a szerinte jól bevált konzervatívabb műsoroknál. Később azonban furcsa szövetség alakul kettejük között, ugyanis Abby, a macskájának köszönhetően megismerkedik a szomszédjában lakó Colin-el (Eric Winter), de nem tudja, hogy hogyan szerezze meg magának a férfit, így Mike felajánlja segítségét, feltéve, ha Abby engedi úgy dolgozni, ahogy akar. Abby elfogadja az alkut, így hát kezdetét veszi a férfi megszerzése Mike módszereivel, amikkel bár a nő sokszor nem ért egyet, mégis belemegy a különböző helyzetekbe, hogy kiválasztottja az övé legyen. Az idő múlásával azonban mindketten érezni kezdenek valamit egymás iránt, így dönteniük kell, hogy mit is akarnak igazán…
Nos, a film építkezzen bár a már jól megszokott alapanyagokból, a szereplőknek illetve a karaktereknek sikerül kihozni a filmből valami pozitívot, amitől igazán élvezhető kis film lett a végeredmény. A főszereplők és a mellékszereplők egyaránt zseniálisak, és a legtöbb poén és párbeszéd úgy van megírva, hogy az ne csak a nőknek legyen vicces/élvezetes, hanem mindkét nem számára nyújtson nevetési lehetőséget. Így tehát a film nem csak valami közepes minőségű rom-kom lett, hanem egy valójában élvezetes és vicces, jó kis mozi.
Vígjáték/Romantikus, 2009, 96 perc
Rendező: Robert Luketic
Forgatókönyvíró: Nicole Eastman, Karen McCullah Lutz
Szereplők: Katherine Heigl, Gerald Butler, Bree Turner, Eric Winter, Nick Searcy, Cheryl Hines, John Michael Higgins, Noah Matthews
Forgalmazó: InterCom
Hazai Bemutató: 2009. október 01.
Serényi Krisztián
színes magy. besz.-feliratos magyar film, 100 perc, 2009
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Dolby Digital
rendező: Mészáros Márta
szereplő(k):
Eszenyi Enikő
Beata Fudalej
Czinkóczi Zsuzsa
Cserhalmi György
Kováts Adél
Fekete Ernő
Gáspár Tibor
Hámori Gabriella
Seress Zoltán
Básti Juli
Mészáros Márta az Utolsó jelentés Annáról című új filmje nagyszerűen illeszkedik a Kossuth-díjas rendező eddigi filmjeinek sorába, hiszen ezúttal is egy női sors elevenedik fel a vásznon. A híres Napló-trilógia és a Nagy Imre-film után továbbra is a huszadik századi magyar történelemben keresi hőseit. Ez alkalommal annak a Kéthly Annának az életét ismerhetjük meg, akit a rendező szerint senki sem ismert igazán, pedig valójában egy sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel.
Az utolsó jelentés azonban nem pusztán egy történelmi film. Nem Kéthly Anna kivételes politikai pályafutására fókuszál, hiszen főszereplőit nem csak a fontos történelmi pillanatok átélése közben láthatjuk, hanem megismerhetjük magánéletüket is. Így a rendező nagy hangsúlyt fektetett az emberi sorsokra, a magánélet és a korabeli hétköznapok bemutatására. A filmben jelentős szerepet kapnak a szerelem és a hitvallás, a mindennapos árulások és a kivételes hűség összecsapásai.
A filmnek fontos elemei a kalandos életutakra jellemző krimiszerű izgalomkeltés és a szerelmes filmek felkavaró érzelemgazdagsága.
