Kenutábor a Szigetközben
KENUTÁBOR Beszámoló
SZIGETKÖZ
2010 07. 11. – 07. 18.
Első táborhelyünk Dunakilitiben volt, ide vonattal utaztunk Budapestről Mosonmagyaróvárra, majd autóbusszal Dunakilitibe. A közlekedési eszközöket leszámítva, egy jó kis gyalogtúra (kb. 8 km) is benne volt a dologba, minekutána nagyon tudtunk örülni egy kis pihenésnek.
Hazaúton már annyival egyszerűbb volt a történet, hogy a gyaloglás kimaradt, busszal mentünk Mosonmagyaróvárra, onnan pedig vonattal Budapestre. A táborban 21 fő vett részt, ebből 17 diák.
A tábor során célunk volt, hogy a közösségépítés mellett megismertessük a diákokkal a Szigetköz páratlan vízi világát.
A kalandozások révén betekintést nyertünk a régi Duna-meder, és a szigetköz lakott területének határát jelentő nagy árvízvédelmi töltés között elterülő szigetek vadregényes világába.
A kanyarok és a folyamkilométer jelzés hiánya miatt pontos távot nem tudunk, de hozzávetőlegesen 100 km-t tettünk meg az evezős napok során,
viszont a körülményeknek köszönhetően a hangsúly nem a monoton evezésen, hanem inkább az ügyes manőverezéseken, zúgókon történő átjutásokon volt, melyhez az egy hajóban evezők teljes összhangban történő csapatmunkája fontosnak bizonyult, a borulások elkerülése végett.
Ennek érdekében a tábor első napján minden résztvevő egy kis kiképzésben és balesetvédelmi oktatásban részesült, melyet túravezetőnk Várnai Zsolt tartott.
Szerencsénkre, a csapadékos szeles nyár ellenére sikerült kifognunk a legjobb időszakot és a víz minősége valamint az időjárási viszonyok kiválóságának köszönhetően az evezés mellett
strandolásra, röplabdázásra valamint egy kis kalandparkozásra is nyílt lehetőség.
Fontos csapatépítő jellege volt a napi közös szabadtűzön történő főzéseknek, melyből mindenki kivette a részét, fahordással, vízhordással, krumpli pucolással, kóstolgatással.
A szállást kempingekben oldottuk meg, három táborhelyen Dunakilitiben három éjszakát, Doborgaz-szigeten szintén három éjszakát, Cikolaszigeten egy éjszakát töltöttünk.
A túra során 3-4 személyes túrakenukat használtunk, minden hajóhoz tartozott egy „értékmegőrző” hordó valamint a kötelező mentőmellények. Az alábbiakban egy rövid programleírás következik:
A program…
1. Vasárnap
- Utazás, élelmiszer beszerzés szükség szerint vasárnapra és hétfőre
- Szálláshely: Dunakiliti Duzzasztóműnél a Vadvíz kempingben
- Túraeszközök átvétele, csónakvezetők kijelölése, táborverés.

- Rövid előadás a szigetköz vízrajzáról, a Gabcikovói vízlépcső építése miatt kialakult változásokról, a jelenlegi állapot ismertetése.
- Oktatás a hajózási szabályzat vízi közlekedésre vonatkozó tételeiből.
- Délután vízre szállás, evezés gyakorlása a Rajkai zsilip, az 5.-ös számú zsilip irányába, illetve a Görgetegi Dunán.
- Vacsorakészítés, vacsora, játékok, tábortűz
2. Hétfő
- ébresztő, tisztálkodás, a felszerelések ellenőrzése, a hajók elfoglalása
- indulás a Szigeti-Dunán át csillagtúraára a mellékágon az Ördög Szigeti tavakhoz, és a Nagy Dunához. Fürdés, evezés.
- visszaérkezés a táborhelyre
- kalandpark
- este tábortűz, vacsorakészítés, evezős verseny.
3. Kedd
- ébresztő, tisztálkodás, táborbontás, csomagolás, rakodás
- a hajók elfoglalása, majd mellékágakon át csillagtúra
- fürdésekkel és a zúgóknál pihenőkkel tarkított túra során megcsodálhattuk a számtalan vízimadár életterét, megtekintettük a nagy Dunától elválaszt
ó töltést és több kis vízfolyást.
4. Szerda
- ébresztő, tisztálkodás, reggeli, berakodás,
- indulás az napi csillagtúrára és a következő táborhelyre Doborgazra.
- evezés a Nylongát irányába majd a Csákányi bukó irányából visszaérkezés. Ez egy kemény szakasz volt!
- 16 óra körül érkezés a táborhelyre, főzés, vacsora, tábortűz
5. Csütörtök
- ébresztő, tisztálkodás, élelmiszer beszerzés aznapra a faluban, berakodás, indulás a csillagtúrára.
- a túra során kis kerülővel csodálhattuk meg a táj szépségeit, többek közt a Hellena tavakban történő fürdőzéssel tettük élvezetessé a napot (a tavak annyira tiszták voltak, hogy az ember azt érezte, hogy egy óriás akváriumban lubickol)

- pihenők, és fürdések után KB:19 órakor visszaérkeztünk a táborhelyre, vacsora készítés, tábortűz
6. Péntek
- ébresztő, tisztálkodás, reggeli, élelmiszer beszerzés aznapra a faluban
- berakodás, indulás csillagtúrára, ez a nap élményekben igen gazdag volt, mivel megtekintettük a Denk Pál toroki hallépcsőt ill. a Barkási híd irányából egy igen vadregényes útvonalon tértünk vissza a táborhelyre
- este tábortűz vacsora
7.Szombat
- ébresztő, tisz
tálkodás, táborbontás, átevezés az utolsó táborhelye Cikolaszigetre - indulás az aznapi csillagtúránkra
- fürdésekkel és a zúgóknál pihenőkkel tarkított túránkon felfedezhetünk további zeg-zugos belső ágakat, végigeveztünk a Szúnyogetetőnek becézet ágon, ahol valóban összefutottunk néhány szúnyograjjal
- visszaérkezés a táborhelyre, búcsúvacsora, tábortűz
8. Vasárnap
- ébresztő, tisztálkodás, táborbontás
- az hajók, eszközök átadása
- hazautazás
Kulcsár Anikó
szabadidő-szervező

