Bláthy iskolaújság

Keresztényi világunk első vértanúja István – Krisztus kortárs tanítványa -, görögösen ejtve Sztefanosz neve koronát, diadémot, átvitt értelemben megkoronázottat, uralkodásra képesítettet jelent. Így adott volt a név Árpád-házi Géza fia Vajknak, hogy ezt a nevet válassza pogány hitéről a kereszténységre való áttérése alkalmával. Legalábbis sokáig így hitték, s Benczur Gyula festőfejedelem Vajk megkeresztelése című csodálatos festményén lévő életerős fiatalember ennek lehetőségét sugallja.

Csakhogy Vajk megkeresztelése a fejedelmi gyermek négyéves kora körül történt, szülői, tanácsadói közrehatásra, egyik bizonyságául annak a ténynek, hogy a kereszténység felvétele már István előtti időkben megtörtént a magyarság népei között. Géza fejedelem és neje Sarolt ez időben a bizánci keresztények táborába tartozott, keleti rítusú keresztényekként éltek és üdvözültek. Hogy István főherceg – bár ez a cím akkor még nem létezett, hanem a dukátus cím illette meg – a nyugati, római katolikus hitben nyert keresztséget, az úgy a szüleinek, mint azok nyugati, elsősorban papi tanácsadóinak hatása alatt történt.

Egy uralkodói gyermeknek a „Megkoronázott” nevet adni, tudatos választást bizonyít. Istvánt a prágai Szent Adalbert püspök keresztelte, s formálta szellemileg, nyilván más személyiségek közrehatása mellett a kor egyik legkiválóbb uralkodójává. 997-ben, apja örökségében lett István nemzetünk vezetőjévé, de még ez előtt egy évvel feleségül vette az egyik legjelentősebb német fejedelem, II. Henrik bajor herceg leányát, Gizellát.

A megfelelően alakult keresztény hitbéli és rokonsági háttérrel azután folyamodni lehetett az egyház legfőbb vezetőjéhez, II. Szilveszter pápához, az időközben megalapított Pannonhalmi Apátság vezetője, Asztrik Apátúr személyes közbenjárásával királyságért, a nemzetnek koronáért. Az esemény a Német-római császár, III. Ottó beleegyező jóváhagyásával bírt, s így hazánk teljes joggal felmagasztosult az európai népek közösségébe. A Német-római császár volt ez időben és még sokáig az ókortól létező római birodalom feje, Julius Cézár, Augustus Császár s megannyi uralkodó utóda, hatalmuk folytatója, az Európa nyugati felén élő népek közössége legjelentősebbikének vezetője. 1000-ben, más források szerint 1001-ben Esztergom városában a koronázás meg is történt.

Óriási esemény ez, s augusztus 20-án, Szent István névnapjának ünnepén minden évben erre emlékezünk. Magyarország ez idő óta létezik, bár a kezdeti országszervező munka és a hatalom teljes megszilárdítása csak most következett. Még a koronázás előtt meg kellett vívni Koppány vezérrel az utódlás érdekében, s a koronázás után az Istvánt támadó, tőle elforduló vezéreket kellett lebírni. Kit házassági kapcsolattal, kit a hatalomba való bevétellel, kit meg háborúskodással kellett kényszeríteni a királyi főhatalom elismerése végett. S István király az idők során óriási küzdelemmel, de megoldotta a feladatot. Ereje felőrlődött, fiúgyermekeit elveszítette, de hitében szilárd maradt. Megalkotta a hazánkban máig érvényes megyerendszert, amit szerencsére nem sikerült a legközelebbi közelmúltban felszámolni, törvénykezése a kor színvonalának csúcsa volt, egyházerősítő és egyházi intézményalapító munkássága messzi évszázadokra előre mutatott megoldást az egyházi és világi élet, az oktatás és a kultúra területén. Bölcs ember módján mikor érezte földi küldetése végének közeledtét, s hazánkat, Magyarországot Krisztus Megváltó anyja, a Szent Szűz, régiesen Nagyboldogasszony kegyeibe ajánlotta. Azóta Mária Országa gyermekei néven is nevezzük magunkat. S aki keresztényi hitben él, ez a tudat erőt ad számára, sorsfordító bajban ez a tudat segít a dolgok jobbításában, teszi lehetővé a megmérettetések elviselését.

Szent István élete és zsenialitása megkerülhetetlen s olyan országot kovácsolt össze, amely a történelem viharaiban mindmáig képes volt fennmaradni. Már igen korán, 1083-ban szentté avatták, melyben Szent László királyunk érdemei felülmúlhatatlanok.

El nem romlott jobbkezét legfőbb templomunkban őrzik, s István napkor tömegekkel kísérve viszik körmenetre, bizonyítva népünk erejét, hitét, megújulni való képességét. Mert nem minden környezetünkben élő népnek voltak királyai. Voltak, akik sodródtak az idők folytán, de azok, akik Szent István koronáját maguk fölöttinek elismerték – mindmáig élő, karakterisztikus népei a világnak. Szent István népei számára ma is az összefogás lenne az eredményesség útja, igazi sikerhez csak az erők egyesítése és nem a széthúzás a célravezető.

forrás:http://www.bellacafe.hu/2010/08/19/szent-istvan-unnepe-%E2%80%93-augusztus-20/