Bláthy iskolaújság

A titokzatos épület öt emeletével iskolává állt össze a továbbiak során, a folyosók felől hatalmas, belső, udvarra néző ablakait négyzetes üvegrekeszek borították.

Az ember körbebolyongta a Hunyadi tér szombati hacacáréját, piros kocsijával – nem lehetett parkolni. Végezetül egy cigányos mellékutcában kikászálódott a mély ülésből, sárga bilincsét gondosan rákulcsolta behúzott kézifékjére, s kezében a virágcsokorral megindult keresni a lányt. Mit virágcsokor? A zöld papírgirlandok közé arany bonbonokat pettyeztek, olyan volt, mint egy virág-ékszer, de ezt kérte tőle a lány…

aki várta az épületben. Ki ez a lány? Az ember olyan volt, mint a szerelmes, aki keresi titokzatos társát. Fölívelő nyak, sötétkék ruha, virág-csukló. Annyit tudott róla, olyan az arca kissé, mint Csinszkáé, aki szintén ebben az épületben járta egyik gimnáziumi osztályát. Az ember, kezében a bohócosan földíszített papírgirlandos csokorral támolygott és kereste az ő kis Csinszkáját. Az emberek elsodorták, ki-ki a maga lányát űzte polgárian kiglancolt ruhájában, ötezer forintos malomkerék nagyságú bokrétájával. Kattogtak a fényképezőgépek, a videokészülékek azt hitték, megörökíthetik a halhatatlanságot a májusi délelőtt napremegésében.