Bláthy iskolaújság

Tanulói  ebédfizetés!

A  2010.  15 – 19.  hetekre

/2010.04.12.- 05.14.-ig /

Március  16-20. között lehet

Teljes áron 22 x 306 =  6 730 Ft-ért

Féláron 22 x 153 =  3 365 Ft-ért

Befizetni a Pénztárban

Tetoválások

Manapság egyre elterjedtebbek a tetoválások, kortól, nézetektől, nemtől függetlenül. Már mindenki találhat olyan mintát, ami számára a legmegfelelőbb, akármit is szeretne vele kifejezni. Iskolánkban is egyre több tetoválást véltem felfedezni nagy örömömre és néhányak bánatára. Mindenkinek megvan erről a maga véleménye és van, aki nyíltan ki is mondja. Most én is szeretném megosztani, hogy mit is gondolok. Nem rég hallottam egy véleményt, miszerint a tetoválás undorító, és akárki akármilyen okból kifolyólag csináltatja, csak elcsúfítja magát vele, biztos, hogy majd meg fogja bánni, mert elítélendő, lealacsonyító, a rabszolgaság jelképe volt és primitív, akárcsak a viselője. Nos, ez is egy vélemény. Egyet lehet érteni vagy szembeszállni is lehet vele. Én megtanultam, hogy nem érdemes veszekedni az ilyen emberekkel, csak mosolygok rajtuk és arra gondolok, hogy lehet, hogy ő rabszolgabélyegnek látja, de a törzsfőnök is tetoválva volt. 

De kicsit komolyabbra fordítva a szót, akit érdekel a téma, az úgyis utánanéz, olvasgat ezzel kapcsolatban és akkor valószínűleg máshogy vélekedik. Nem szeretné meg a tetoválásokat, de megértené, hogy napjainkban milyen jelentése van és hogy már egyáltalán nem elítélendő és csúf, hanem egyfajta önkifejezés. Aki szerint primitív, nyilván nem érdekli annyira, hogy utánanézzen, és akkor nem érdemes vele vitába szállni sem.

Nem volt egyszerű, de én is csináltattam tetoválást. Első akadályként a szüleimbe botlottam, mert ugye nem készítenek tetoválást 18 éves kor alatt szülő nélkül (nem véletlenül), bár ha az ember ügyes, meg lehet találni a kis kapukat. Én mégis úgy gondoltam, azért kiharcolom az engedélyt. Főleg édesanyámat nem volt egyszerű meggyőznöm, de a végén csak megkaptam születésnapi ajándékként az első tetoválást. A másodiknál már érthető, hogy könnyebb dolgom volt. Szóbahoztam a harmadikat, de már nem az engedély miatt. Már megbíznak bennem annyira, hogy ezt a döntést rám bízzák, mert tudják, hiszen látták, hogy komolyan veszem és átgondolom. Csak szerettem volna megosztani velük, hogy tervezem a következőt, már másfél éve. Nem sietem el, de úgy gondolom, hogy megéri rááldozni az időt, és ha majd meglesz a mintám, ugyancsak rá kell áldozni a pénzt és az energiát, hogy megtaláljam a legmegfelelőbb helyet és egy jó művésszel csináltassam. Szerintem ezek mind fontos dolgok, hiszen ez nem egy hajvágás, hogy: „Majd visszanő.”, egész életemben viselni fogom őket.  Nem érzem úgy, hogy valaha is megbánnám bármelyiket is, attól függetlenül, hogy hány éves voltam, mikor megcsináltattam az elsőt. Nem utolsó sorban a mintaválasztás miatt, de ha más nem, akkor azért, mert mindig eszembe juttat majd egy időszakot az életemből, amire szívesen emlékszem vissza.

Írásommal senkit nem szeretnék bíztatni tetoválások készíttetésére, csak a saját véleményemet mondtam el.

Készítette: Egy tetovált lány

Láthattunk már eddig is rengeteg olyan filmet, ahol éppen már régi házasokat üldöznek kaszabolós gyilkosok (Elhagyott szoba), hogy aztán majd megoldják házasságbeli problémájukat, vagy csak egyszerűen távozzanak az élők sorából. Vígjátékok terén is ismerhetjük a szépen induló házasságból egyszer csak pokollá változó életet (Szakíts ha bírsz). Egyik újabb ilyen tipusú film, a thriller műfaját erősbítő Pokoli Édenkert, David Twohy (Pitch Black – 22 évente sötétség) rendezésében, és Steve Zahn (Tiszta Napfény), Milla Jovovich (Kaptár 1-3.), Timothy Olyphant (Hitman) és Kiele Sanchez (Mr. Magorium meseboltja) főszereplésével.
Történetünk szerint a frissen összeházasodott Cliff (Steve Zahn) és Cydney (Milla Jovoich) Hawaii szigetére utaznak, hogy eltöltsék mesébe illő nászútjukat. Meg is érkeznek a Paradicsomba, azonban rövid időn belül, a tökéletesnek ígérkező utat hamar beárnyékolja egy nászutasokat gyilkoló pár híre. Ezen az sem segít, hogy különösebbnél különösebb párok, és emberek megjelenése kövezi útjukat. Kis gondolkozás után, mindezek ellenére azonban úgy döntenek, hogy folytatják útjukat a dzsungelen át, az ex-katona Nick (Timothy Olyphant) és a szintén túlélő típusnak mondható párja, Gina (Kiele Sanchez) társaságában. Ahogy négyen egyre beljebb haladnak a gyönyörű dzsungelben, egyre kevesebb emberrel találkoznak, míg végül már csak egy folyton elő-előbukkanó furcsa pár, és egymás társasága marad. Cliff és Cydney agya folyamatosan azon jár, hogy talán a velük tartó pár a nászutas gyilkos, azonban ahogy telik az idő, és nő a frusztráció, már semmit sem annak látnak, mint ami. A vége a dolognak, pedig egészen nagy meglepetéseket tartogat…
Nos, igen, most elkezdhetném ecsetelni, hogy milyen jól hozták össze a film végén a készítők fordulatot, de sajnos nem tehetem, különben lelőném a talán kicsit elnyújtott expozíciót és persze a film végét. Így csak annyit mondanék, hogy bár tetszett a megoldás, de sajnos én már 40 perccel a vége előtt rájöttem, hogy itt biztos ez lesz. Talán túl sok thrillert láttam? Nem tudom. Az igazság az, hogy talán végig mindenkiben három megoldási lehetőség váltakozik, és vagy eltalálják, vagy nem. Számomra ez rontott kicsit az összképen, ezen kívül azonban minden remek volt. Az első ilyen pozitívum maga a helyszín. Egyszerűen lenyűgözően szép tájakat vonultatnak végig a filmen, mindegyik kép elmehetne egy képeslapra vagy turisztikai magazinba. Ahogy beindul a film, az akciójelenetek is kellően pörgősek és véresek, jó vágások és beállítások váltakoznak. Színészi szempontból sem lehet rosszat mondani, Steve Zahn remek, mint Cliff, a kissé félénk forgatókönyvíró, Timothy Olyphant pedig szintén nem panaszkodhat, nagyszerűen hozza a kissé bohókás, Jedi ex-katonát. A filmben inkább az övéké a főbb szerep, Milla Jovovich és Kiele Sanchez „csak” nagyszerűen néz ki, ahol ott vannak, ott jól játszanak, tökéletesen asszisztálnak kollégáiknak. Mellékszereplők tekintetében sincs senki, aki rossz, mindegyikük jól hozza a saját maga kisebb-nagyobb szerepét. Röviden összefoglalva jó kis film ez, nem az a többször meg kell nézni film, de nem is a csak egyszer megnézős thriller lett. Mindenféleképpen megéri a maga másfél óráját, nem fogunk benne nagyot csalódni.

Akció/Thriller, 2010, 90 perc
Rendező: David Twohy
Forgatókönyvíró: David Twohy
Szereplők: Steve Zahn, Milla Jovovich, Timothy Olyphant, Kiele Sanchez, Chris Hemsworth, Marley Shelton,
Forgalmazó: Palace Pictures
Hazai Bemutató: 2010. január 21.

Serényi Krisztián

I. helyezett

Kilbinger Melinda (13.c) munkája a “Mi mindannyian” pályázaton

Matelandlover

(27.)

Mindenféle szellemileg aktív figurák elszórtan az előadóban ragadtak, mint papíron a légy.

A műsor címe csábító volt: „Végső teória”, és aki az előadást tartja: Mateland Lindemann.

-        Tisztelt hallgatóság, nem ígérek többet érdekes mesénél.

A nevemet megtalálják a szóróanyagon, van belőle majd minden padon, nyugodtan lapozgassák, a történet ott rövidített, benne a múltam, jelenem tömören taglalom.

Bátyám, Melvin Lindemann után három évvel születtem, és elvesztünk a Szőlőben,

külön-külön. Különben megkerültünk mindketten, őelőbb, én utóbb.

A zongoratanárom neve Muzio volt, ő talált rám.

A lányát, Mona Klementinát azelőtt is szerettem, azóta is szeretem, Mona kitartott mellettem, és ez nagy szó, mert a sokktól hosszú időre némalevente voltam, nem szóltam, (addig legalább nem mekegtem), csak féltem, keveset ettem, a lexikont nézegettem.

Lassan elmúlt a kórság, de nyomokban, nyomott napokon még vissza-vissza tért, hatására ilyen-olyan elméleteket gyártottam, és sok olyan tényt hozzájuk álmodtam, ami a fájdalomtól megkímélt.

Végül leküzdöttem a szemellenzős kómát, feleségül kértem Őt, az eszem lassanként visszatért, elmém inkább a valóságot tárta elém, és én e valóságba vesztem megint.

A következőképp zajlott le a dolog: Hazafelé sétálok, egyszer csak azon kapom magam,  hogy önkéntelen utat váltok, csak nem rossz felé megyek? Mégis hazaérek, itt lakom. A ház  alakja azonos, de a színe megváltozott. Szürke.  Belépek a kapun, a gondnok furcsa, az arca több emlékem keveréke, hirtelen ő lett minden felügyelő, akivel ifjú éveim alatt találkoztam.  Beszállok a liftbe, és nincs meg a felesleges gomb, eltűnt, köddé vált a kutyánk, és Mona nem is emlékszik rá, hogy Zokni létezett.

Már a jegyesem volt, mert miután  abból a bizonyos nyaralásból visszaértünk, azt mondta: Nem tudsz úgy megkérni Mate, hogy ne legyek a feleséged! Kevés érvvel indokolta, az ok…  az oka szerelem. Értelmetlen lett volna erről többet beszélni, ezért is, csak édesen  megnyugtatott, közölte, hogy néha meghalnak ugyan a csillagok, de szerinte, amit én láttam, az merőben más lehetett, csak egy felhő takarta el az eget, vagy valami hasonló,  jelentéktelen eset homálya fedhette el azt a távoli Napot, amiről azt hittem, hogy kialudt,  mikor a Szőlőben elveszve hozzá, az apró csillaghoz imádkoztam.

Aztán bejelentettem a szüleimnek az esküvő tervét, és… abban a pillanatban eszembe   jutott, hogy nem is gazdagok, pedig addig annak tudtam őket, de most… Apám-anyám  rendes, sajnál, én hülye vagyok, a Lindemann kúria egy kopott, rozoga nyugdíjas szálló, és benne Lisa, Melvin testvérem barátnője nem amolyan inas helyén fizetett        szolgáló, hanem ápoló, pelenkázó, az időseket gondozó személyzet része.

Megtudtam tőle, hogy Melvint futólag ismerte ugyan, de az ágyig nem jutottak el  soha, és hogy a bátyám azt mesélte rólam, csak képzelgek össze-vissza, meg hogy hiába szívna szereket, úgy is kevesebbet látna, mint az öccse, azaz jómagam, aki minden  zagyvaságot összehallucinálok.

Ezeket a körülményeket hozta tehát felszínre a gyűrű.

Azt gondoltam, ezen túl csak ennek az igazságnak tartozom, csak ebbe az új, igazi      világba illek, mert ide köt a hűség, ez a megoldás, ez a hierarchia csúcsa.

Tévedtem, belátom.

Öreg zongoratanárom, Muzio ébresztett rá erre, aki Monával üzente meg:

Haldoklik, és látni kíván.

Folyt. Köv. : 2010. 03. 12. (péntek)

Zelkó Misi

II. helyezett

Weich Ágnes (11.ny) munkája a “Mi mindannyian” pályázaton

Ha érdekel a televíziózás, ha látni akarod mi történik a képernyő mögött, vagy csak egyszerűen élnél az alkalommal, hogy olyan helyen járj, ahová nem mehet hétköznapi ember tarts velünk és gyere el az RTL-klubba.

Jelentkezz március 9-én délig a 228-as szobában, itt tudhatod meg a részleteket is!

III. helyezett

Jezierski Gregorz (10.a) beadványa a “Mi mindannyian” pályázaton

Havas hegycsúcsok, süvítő szél
Hűvösvölgyről Budaörsre a János hegyen keresztül…

Minden évben meg szoktuk rendezni a “Havas hegycsúcs” túrát, csak az utóbbi időkben valahogy a hó nem jött el sohasem. Idén nem hagytuk magunkat, amikor leesett a nagy hó és látszott, hogy meg is marad nekivágtunk. Az útvonalat ezúttal Kósa Dani 11. E osztályos tanuló tervezte. Ez neki már egy jól bevált túra, végigjárta éjjel és nappal is.

2010. február 13-án reggel 8-kor találkoztunk a Hűvösvölgyben. A környék felderítése után negyed kilenckor nekivágtunk az útnak. Andrásnak az első fél kilométeren átázott a cipője így ő azután a Nagykovácsi utat elérve hazafelé vette az irányt. Öt fős csapatunk pedig immáron tényleg nekivágott az erdőnek. Az Úttörővasút vonalát kerülgetve a sárga jelzésen haladva másztunk fel a Kis-Hárs-hegyre, ahol megnéztük a spirális kilátót és a kilátást, legalább is ami látszott belőle.

A Kis-Hárs-hegy tetején, 362 méteres tengerszint feletti magasságban, egy kisebb erdei tisztáson fából épült kilátó található. A kilátónak jellegzetes, egyedi alakja van. Vázát egy lebetonozott vascső alkotja, melyen harminc akácrönkből két egymásba fonódó csigalépcsőt alakítottak ki. A kilátó tetején kisebb terasz van. A kilátót az 1970-es években létesítette az egykori Pilisi Állami Parkerdőgazdaság. Tervezője Makovecz Imre volt. A kilátót 2008-ban – az eredetivel szinte azonos tervek szerint – újjáépítették.

(www.gyermekvasut.com)

A Kis-Hárs-hegyről leereszkedtünk a Szépjuhásznéhoz, ahol a legenda szerint legigazságosabb királyunk, Mátyás incselkedett a fent nevezett fehérnéppel. Kereszteztük a Budakeszi utat és a piros jelzésre váltottunk amit követve felkapaszkodtunk a János-hegyre. Itt felmásztunk az Erzsébet-kilátó legfelső szintjére, ahonnan a szél majd lefútt, de cserébe csodálhattuk a behavazott budai hegyeket. A kilátást és a süvítő szelet megelégelve a kilátó alsó szintjére húzódtunk és alaposan megtízóraiztunk.

A János-hegy a Budai-hegység második legmagasabb csúcsa, egyben Budapest legmagasabb pontja és egyik legismertebb kilátóhelye. Teljes körpanoráma nyílik az 527 méter magas csúcsról.

Nevének eredetét illetően több magyarázat is van. A hegyet korábban Pozsonyi-hegynek hívták, mivel állítólag odáig is el lehetett látni a tetejéről. A csúcson a 19. század elején már állt egy Szent János szobor. Mai neve csak az 1900-as évek elején rögzült, ma az északnyugati vonulat neve Pozsonyi-hegy. A János nevet vagy a korábbi Szent János szoborról, vagy Óvári János grófról, Budavár 1318-37 közti rektoráról kapta.

A János-hegy a 19. század közepétől kedvelt kiránduló helye Buda és Pest lakóinak. Legismertebb látogatója 1882-ben Erzsébet királyné volt. Ennek a látogatásnak az emlékére emelték 1908-1910 között a hegyet koronázó Erzsébet-kilátót, amit 1910. szeptember 8-án avatott fel Budapest akkori polgármestere, Bárczy István. A kilátó felépítményének alapja az ország egyik legrégebbi vasbetonszerkezete.

(hu.wikipedia.org)
A tízórai után leereszkedtünk a libegő felső végállomásához, majd a piros jelzésen indultunk tovább a János-hegyi vasúti megálló felé. Itt ismét kereszteztük a kisvasút útvonalát és még egy vonat fütyülését és zakatolását is hallottuk. Továbbra is a piros majd a sárga jelzésen haladva értük el a Csacsi rétre. Útközben jelentős hócsatákba bonyolódtunk egymással, különböző formációkat alkotva dobáltuk a hógolyókat és lökdöstük be egymást a puha fehér hóba.  A réten láttunk egy lovast is szép szürke lovon. Velük azután még később is találkoztunk.

A Csacsi rétről tovább indulva még mindig dúló hócsaták közepette haladtunk tovább a sárga jelzésen. Hallottuk a Makkosmária-i templom harang zúgását. A hely arról kapta a nevét, hogy a török dúlás során az itt álló és lerombolt kis kápolna Mária képét a helyiek egy tölgyfa odvában rejtették el.  A sárga útról a piros jelzésen letérve megkerestük a Végvári-sziklát ahol ismét szusszantunk egy picit. Innen azután a szép nagy hóban átvágtunk a piros X jelzésre amin ismét elértük a sárga utat és innen már mint az Óz-ban egy jó darabig a sárga úton haladtunk, azután meg a sárga kereszten de hát az is csak sárga.

Szóval a sziklától egy másik sziklához, a Sorrentó-hoz gyalogoltunk. Ez a környék állítólag az itáliai Sorrentóról kapta a nevét, merthogy nagyon hasonló ahhoz. Lehet, hogy legközelebb oda kell szerveznünk egy túrát, hogy ezt ellenőrizni tudjuk.

Tovább folytatva utunkat elértük a budaörsi Kopárok vidékét. Ezek a sajátos hangulatú dolomithegyek sok érdekes állat és növényfajnak adnak otthont ezért szigorú védelem alatt állnak. A Kopárok egyik vonulatán, a Farkas-hegyen található egy repülési emlékmű, amely egy hajdan lezuhant vitorlázó repülőgép szárnyából készült. Az egyébként az ég felé meredő szárnyat most kidöntve találtuk. Alkalmunk volt elgondolkozni azon, hogy hol fújt erősebben a szél, itt vagy a János-hegy tetején. Itt már a piros kereszt jelzésen jártunk, és végül megérkeztünk Budaörsre.

Budaörsön még megkerestük a Szamos cukrászdát ahol mindenféle finomságot ettünk és hozzá forró kapucsínót és kakaót ittunk.
Miután kissé kipihentük magunkat, még vártunk egy kicsit a kellemetlenül lökdöső szélben a 40-es buszra, amivel Budapest felé vettük az irányt.

Összességében mintegy 20 kilométert gyalogoltunk és eközben cirka 600 méter szintkülönbséget küzdöttünk le. Igazi szép havas téli túrában volt részünk, ahol egyszer-egyszer még a nap is kisütött.

Résztvevők: Kósa Dániel, Kucsma András, Kulcsár Anikó, Madarász Péter, Madarász Máté, Osváth Piroska

Kulcsár Anikó