Bláthy iskolaújság

Matelandlover

(29)

… Így született a Végső Teória, amit most önök elé tárok! – Pattintotta le a táblafilc kupakját Mateland, aki az előadást tartotta.

Eddig jó lehetett a műsor, mert a terem teljesen megtelt kíváncsiakkal, akik úgy figyelték őt, ahogy a  közelgő apokalipszisről prédikáló papot szokás, (sajnos elég gyakran előfordul).

-        A Végső Teória magyarázatot ad a világ működésére, ez elég bátor kijelentés, nem is várom meg, hogy kinevessenek, nem húzom tovább az időt! – Lépett a táblához.

Egy féllábú férfi jelentkezett.

-        Kérdése van? – Vette észre Mate, – Tegye fel, kérem! Igen, maga! A kezét már feltette, most jöhet a kérdés!

-        A világ nem fogja megváltoztatni a működését abban a pillanatban, hogy megosztja velünk az elméletet? Nem lehet, hogy már meg is változtatta, amikor az elmélet napvilágot látott?

-        Jó a kérdés, Nem.

-        Bele van kalkulálva?

-        Igyekszem meggyőzni önt. Az első magyarázat barátságosabb… Eszerint Isten megéhezett, és véletlenül az alját durrantotta ki egy hatalmas chipses-zacskónak, ami hogyhogynem a világegyetemet rejtette magában.

A közönség szusszantott egy pozitívat.

-        Bizonyos csillagchipseket képzeletbeli vonallal összekötve alakzatokat kapunk, mint a Göncölszekér, vagy az általam fölfedezett Varacskos Poszáta. De van összefüggés a képek és a csillagok között?

-        Van, a fejünkben! – Kiabált be egy egykötetes költőnő.

-        Így igaz, ezért a helyes kérdés inkább a következő: Van összefüggés… a csillagpontok között? Tessék, öné a szó!

Egy pénzeszsák öregúr felegyenesedett.

-        Úgy gondolom, a szemléltetés keretein belül nincs, ha csak nem az, hogy egyazon zacskóból ömlöttek ki, és egyazon síkban vannak, a padlón, vagy a szőnyegen, amire ráhullottak.

-        Én is így látom, ha mindenki látja, akkor most felejtsük el a chipseket is, meg a csillagokat is, és csak a különálló pontokat tartsuk meg! – Rajzolgatott apró kereszteket a táblára Mate. – Mindenki ismeri a tézist, miszerint a vonal végtelenül sok pontból áll össze. – Húzott egy egyenest. – Ezt az egyenest tekintsük egy rendszer összefüggésábrájának. Az irodalomban a művészek gyakran érvényesítik az úgynevezett Rejtett Koncepció elvét. Emlékezzenek egy krimire, amit olvastak, talán még ki is találták a megoldást azelőtt, hogy az író elárulta volna… de biztosak lehetünk valaha is abban, hogy az író a valódi megoldást árulta el? Az ég világon semmi sem bizonyítja, hogy Hercule Poirot nem egy tehetségtelen nyomozócska volt, aki minden egyes alkalommal futni hagyta az igazi bűnöst. Mert az információhalmaz, egy történet cserepeinek halmaza minden esetben kimeríthetetlen. Az alkotó művész megtervezhet tehát egy rendszert, amit megtart magának a homályban, és utána meggyőzhet egy olyan állításról, amit a rendszer nem enged meg, így létrehozhat egy olyan álomvilágot, amiben minden következetesnek tűnik, és mégis minden olyan… vonzóan lebegős. Másféle rejtett kohéziós elemek is léteznek, amik észrevétlenül hatnak a befogadó agyának összefüggés, vagy mintakeresési hajlamára, ez a hajlam a tudatos lények sajátja.  Ha emberien viselkedem, és megszegem a szabályokat, akkor kilépek a rendszerből, a táblán éppen a második dimenzióba.  – Húzott merőlegest az egyenesre. – Így újabb, magasabb szintű rendszerbe kerülök. Ez a sík végtelenül sok egyenesből áll össze. – Besatírozta a tábla teljes felületét.

-        Öhrm… – Köszörülte meg a torkát egy tanfelügyelő. – Szerintem ez senkinek sem újdonság.

-        Azért befejezném! Ha a síkot elforgatom, ismét magasabb szintű rendszerbe kerülök, ha a teret, akkor is, és ez így megy tovább, a dimenziók száma növekszik, de a rendszerhálót az új irányokba meneküléssel csak fejleszteni, építeni tudom, rombolni nem. Ugyanakkor nézzük meg, mit kaptunk! Egy teljes felületén besatírozott táblát. Ez ugyanannyi információt tartalmaz, mintha a tábla üres lenne. Az egész csak… krétapor, vagy filc, ebben az esetben…

-        Ez a Mindenség halmaza! – Nevezte el egy zenetanár.

-        Ó igen, a tudat halmazol, amíg nem válik eggyé a mindenséggel, amit történetesen nem neveznék jó szívvel halmaznak. Mire bezárnám, kifolyik a karikámból! Az ötlet egyszerű: A világban csak minden mástól független hierarchia van, a létezés attribútuma mindent különállóvá tesz, és egy szintre hoz.

-        Egyszerű, és botrányos! – Emelte fel a hangját a tanfelügyelő.

-        Köszönöm uram, ez azt jelenti, hogy már elértem valamit.

-        Egyáltalán mit ért ezalatt? Hátha el lehet adni! – Vetette fel az üzletember.

-        Kattognak a piac fogaskerekei, két felé húz a társadalmunk is, az ellentmondások világát éljük, és tudni véljük, hogy nem lehet feloldani őket, pedig csak nem karjuk, mert ez lenne az utolsó lépés. A szubjektív idealizmust én is igencsak gyermeteg elképzelésnek tartom, de mással még annyira sem tudtam eddig kibékülni. Viszont magával ragadónak érzem azt a hű de új lehetőséget, hogy relációk csak függetlenül léteznek.

-        Nem értjük! – Jelezte a költőnő.

-        Bemegyünk egy sötét szobába egy elemlámpával. Amit hitkörünk fénye megvilágít, azt valóságnak tekintjük, ami sötétben marad, azt csak létezőnek, pedig igazából egy helyen vannak. Egy helyen vannak… egyszerre léteznek. A Mindenség mindent magában foglal. Azt ami volt, ami van, ami lesz, ami nincs, ami lehetne, jeleket, a mindenséget, a semmit, hangokat, érzéseket, számokat, halmazokat, embereket, tudatokat, hiteket, cipőket, zsebórákat, akármit, ami eszembe juthat, meg azt is, ami nem. Az a lényeg, hogy a mindenség minden eleme ugyanazon a szinten létezik. A független, egymás mellett létező létezők között a hit teremti meg az összefüggések képlékeny hálóját. Abban a szobában, amibe beléptünk, le van dobva egy cipő, egy zsebóra, meg egy hit. Ha fogom azt a hitet, és a szemem elé teszem, összeköti nekem a cipőt meg a zsebórát. De nincs sorrend a szemem, a hit, meg a zsebóra között, térben sem, pontosabban szólva minden lehetséges sorrend egyszerre van jelen, mert a világ mindenre igent mond, a nemekre is, amikből az agyunk korlátokat épít, a mindennapi élet korlátait ezzel gyakran tágítva. Az összefüggés a becsapó villám, és a kigyulladó fa között csak a felfogás számára evidencia, ezt állítom. És természetesen és nem természetesen ebből következik és nem következik, hogy ugyanennek és nem ugyanennek az ellenkezője és nem ellenkezője is igaz és nem igaz, feltétlenül, és nem feltétlenül.

-        Badarság, nem hisszük egy szavát sem, igaz, uraim?! – Nézett körbe a tanfelügyelő.

A közönség morajlása egyre hangosodott.

-        Hadd meséljem el, mi történt Muzio bácsi halála után, az majd jól megvilágítja, hogy milyen sarlatán gazember is vagyok én!

Folyt. Köv. : 2010. 03. 26. (péntek)

Zelkó Misi