Matelandlover-28
Matelandlover
(28.)
Beléptem a betegszobába. Mutattam az ágyban fekvő Muzio-nak a táblát az ajtón, igen, Betegszoba…
- Trükkös, mert ha bejössz, nem leszel beteg, de ha kimész, akkor sem gyógyulsz meg. Már próbáltam. – Tolta fel magát ülőhelyzetbe.
Az arca megváltozott. Kortalan volt. Sápadt és fáradt, viszont ránctalanul fiatalos, de csak mert lesoványodott. Minél közelebb érünk a csontokhoz, annál több mindenkire hasonlítunk.
Régi barátom – mert nevezhetem annak – vonásai közé vegyültek Kenyeres Mandula meg az apám vonásai, sőt még az enyémek is.
- Látod ezt a gyulladt eret? – Feszítette felém a csuklóját. – Ha eléri a szívemet, végem. Operálni nem lehet.
- Az nem jó.
- Az nem. Csak centik vannak hátra, úgyhogy azt hiszem, ideje elkezdenem zenét szerezni, fogd a kottafüzetet, és írd amit dúdolok!
Követtem az utasításait. A gyászos színt kereső zenei halandzsa kevesebb mint félperc alatt átfolyt a Lacrimosa-ba.
- Öhm… azt hiszem, ilyen már van! – Jeleztem finoman.
- Ó, hogy ez nekem még most se sikerül! – Takarta el egyik kezével könnybe lábadó szemét, amíg a másikat a mellette levő falra szorította.
- Talán előbb mondd el szavakkal, amit érzel, hátha úgy könnyebb! – Javasoltam. – Én is elmondom. Szeretném… szeretném…
- Vedd feleségül.
- Köszönöm! – Könnyebbültem meg.
- Tedd boldoggá.
- Ezen még dolgozunk.
Muzio az orrát szívta.
- Van egy zsebkendőd?
Kitéptem egy lapot a kottából, és átnyújtottam. Muzio beletrombitált.
- Hó, ez jó! – Csukta össze – Jegyezd le ezt a két hangot!
- Melyiket?
- Hát nem hallottad a kánont?
Megint belefújt a kottapapírba.
- És így fog folytatódni! – Vidult fel. – Jó, innen majd te befejezed, most tegyük félre! Vagy inkább… inkább dobjuk ki, ennyit fejből is meg tudsz jegyezni!
Átvettem tőle, és kidobtam a szemetesvödörbe.
- Idehallgass, fiam, az, hogy ebből a négy hangból zene lesz-e, rajtad múlik. Egyet ígérj meg! Ha valaha valamilyen száraz tudás birtokába jutsz, azonnal alakítsd át szépséggé!
- Megígérem.
- Álmodozz, a kompromisszumok jóindulatára sohase számíts, mondom én, akinek egész életében semmi sem jött össze…
- Rendben.
- a csodálatos lányomon kívül, persze… Akárhová tartozol is valójában, ne szégyelld magasra helyezni magad, amíg ritkább ott a levegő, mert nehezebb hinni az angyalokban annak, akinek a fülébe beszélnek, mint annak, aki sohasem hallja őket. Még a csalódottak legtöbbje is csak a végén érti meg, hogy… vannak álmok, amikben csalódni is érdemes. Ha ezek közül az egyiket megálmodod, nem érhet többé olyan kudarc, ami kitépné belőled a hálát… a tenni akaró tartozást.
- Hálát érezni… a csalódásért?
- A hála nem kényelem! Nem a telhetetlenek küzdenek a lehetetlenért, ez egy óriási félreértés, a telhetetlenek megelégszenek, és elégedetlenkednek. Eredményt felmutatni az tud, aki hálás azért, amije van, és ebből merít erőt a küzdéshez. Mi, akiket a teremtő önhittség fenntartásáért vívott, szerencsére kilátástalan harcunkban mutatott viselkedésünk alapján beképzelt akarnokoknak, ostoba, önelégült, önjelölt megváltóknak látnak, egyébként jogosan, mi igazából általában ilyenek vagyunk. Nem kell büntetés ahhoz, hogy ne érje meg az önzés, nem kell jutalom hozzá, hogy megérje hinni, nem kell Isten ahhoz, hogy lásson, és nem kell igazság ahhoz, hogy követni lehessen.
- Nem értem.
- Én sem, de nézd el ezt egy haldoklónak!
- Jajj, azért ne dramatizáljuk túl!
Muzio a tekintetével arra kért, hogy ne szívjam mellre, ha most csak fanyalog egyet, és nem hahotázik.
- Istenem, vedd el Wagnert, ha muszáj, de ne vedd el Mozartot! – Rimánkodott, – Vedd el Dürrenmatt-ot, de hagyd meg nekem Agatha Christie-t! Vedd el tőlem Kafkát, de ne vedd el Dickenst! Előbb vedd el a mélységet, mint a szépséget, mert minden valóság mélység, és minden mélység pokol, a szépség pedig a felszínen lakó, átlátszó, összefüggésekkel telefirkált üveg, s ezért a pokoli káosz csak a felszínről nézve szép.
Két hét múlva meghalt.
Folyt. Köv. : 2010. 03. 19. (péntek)
Zelkó Misi