Matelandlover-27
Matelandlover
(27.)
Mindenféle szellemileg aktív figurák elszórtan az előadóban ragadtak, mint papíron a légy.
A műsor címe csábító volt: „Végső teória”, és aki az előadást tartja: Mateland Lindemann.
- Tisztelt hallgatóság, nem ígérek többet érdekes mesénél.
A nevemet megtalálják a szóróanyagon, van belőle majd minden padon, nyugodtan lapozgassák, a történet ott rövidített, benne a múltam, jelenem tömören taglalom.
Bátyám, Melvin Lindemann után három évvel születtem, és elvesztünk a Szőlőben,
külön-külön. Különben megkerültünk mindketten, őelőbb, én utóbb.
A zongoratanárom neve Muzio volt, ő talált rám.
A lányát, Mona Klementinát azelőtt is szerettem, azóta is szeretem, Mona kitartott mellettem, és ez nagy szó, mert a sokktól hosszú időre némalevente voltam, nem szóltam, (addig legalább nem mekegtem), csak féltem, keveset ettem, a lexikont nézegettem.
Lassan elmúlt a kórság, de nyomokban, nyomott napokon még vissza-vissza tért, hatására ilyen-olyan elméleteket gyártottam, és sok olyan tényt hozzájuk álmodtam, ami a fájdalomtól megkímélt.
Végül leküzdöttem a szemellenzős kómát, feleségül kértem Őt, az eszem lassanként visszatért, elmém inkább a valóságot tárta elém, és én e valóságba vesztem megint.
A következőképp zajlott le a dolog: Hazafelé sétálok, egyszer csak azon kapom magam, hogy önkéntelen utat váltok, csak nem rossz felé megyek? Mégis hazaérek, itt lakom. A ház alakja azonos, de a színe megváltozott. Szürke. Belépek a kapun, a gondnok furcsa, az arca több emlékem keveréke, hirtelen ő lett minden felügyelő, akivel ifjú éveim alatt találkoztam. Beszállok a liftbe, és nincs meg a felesleges gomb, eltűnt, köddé vált a kutyánk, és Mona nem is emlékszik rá, hogy Zokni létezett.
Már a jegyesem volt, mert miután abból a bizonyos nyaralásból visszaértünk, azt mondta: Nem tudsz úgy megkérni Mate, hogy ne legyek a feleséged! Kevés érvvel indokolta, az ok… az oka szerelem. Értelmetlen lett volna erről többet beszélni, ezért is, csak édesen megnyugtatott, közölte, hogy néha meghalnak ugyan a csillagok, de szerinte, amit én láttam, az merőben más lehetett, csak egy felhő takarta el az eget, vagy valami hasonló, jelentéktelen eset homálya fedhette el azt a távoli Napot, amiről azt hittem, hogy kialudt, mikor a Szőlőben elveszve hozzá, az apró csillaghoz imádkoztam.
Aztán bejelentettem a szüleimnek az esküvő tervét, és… abban a pillanatban eszembe jutott, hogy nem is gazdagok, pedig addig annak tudtam őket, de most… Apám-anyám rendes, sajnál, én hülye vagyok, a Lindemann kúria egy kopott, rozoga nyugdíjas szálló, és benne Lisa, Melvin testvérem barátnője nem amolyan inas helyén fizetett szolgáló, hanem ápoló, pelenkázó, az időseket gondozó személyzet része.
Megtudtam tőle, hogy Melvint futólag ismerte ugyan, de az ágyig nem jutottak el soha, és hogy a bátyám azt mesélte rólam, csak képzelgek össze-vissza, meg hogy hiába szívna szereket, úgy is kevesebbet látna, mint az öccse, azaz jómagam, aki minden zagyvaságot összehallucinálok.
Ezeket a körülményeket hozta tehát felszínre a gyűrű.
Azt gondoltam, ezen túl csak ennek az igazságnak tartozom, csak ebbe az új, igazi világba illek, mert ide köt a hűség, ez a megoldás, ez a hierarchia csúcsa.
Tévedtem, belátom.
Öreg zongoratanárom, Muzio ébresztett rá erre, aki Monával üzente meg:
Haldoklik, és látni kíván.
Folyt. Köv. : 2010. 03. 12. (péntek)
Zelkó Misi