Farkasember

Joe Johnston (Jumanji, Jurassic Park III.) rendező úgy döntött, hogy a mostanában a vámpírok és zombik által elnyomott vérfarkasokról készít nekünk filmet, az 1941-es évjáratú, Lugosi Béla által megformált farkasember alapján. Valljuk be, erre azért már szükségünk is volt, manapság nem sok vérfarkasos film készül, maximum statisztálnak a filmekben (Újhold) vagy a B-kategóriától lejjebbi alkotásokban szerepelnek. Egyedül az Underworld széria volt ez alól kivétel, de a 3. részben már ott sem valami „nagy számok”. A rendező segítségére színészi szempontból többek között Benicio Del Toro (Sin City, 21 Gramm), Anthony Hopkins (A bárányok hallgatnak), Emily Blunt (Az ördög Pradát visel) és Hugo Weaving (A Gyűrűk Ura trilógia) voltak.
A film a mai horrorokhoz képest egy remekül összerakott alkotás, egyedül egy valami rontotta el a szinte tökéletes összképet. Ez pedig nem más, mint maga a teljesen átalakult farkasember kinézete…
De lássuk röviden a történetet. Egy bizonyos Lawrence Talbot (Benicio Del Toro) nevű színész, egyenesen a színpadról érkezik haza a család régi birtokára, öccse halálhíre miatt. Lawrence itt újra találkozik már több éve nem látott, kissé elborult apjával (Anthony Hopkins) és öccse menyasszonyával, Gwen-nel (Emily Blunt). Miután újra feltörnek belőle az anyja halálával kapcsolatos események, a férfi keresgélni kezd öccse múltjában, hogy vajon mit tehetett halála előtt. Teszi ezt annak ellenére, hogy egy fenevad – aki brutálisan gyilkol, és emberfeletti ereje van – öli a falu lakosait. A keresés alatt történiik egy brutális mészárlás és Ő sem ússza meg szárazon. A fenevad megharapja… A következő teliholdkor már Lawrence is átalakul, és szörnyű vérszomját nem tudja kontrollálni. Öl. A falu lakosai és a Scotland Yard egyik nyomozója (Hugo Weaving) is rá gyanakszanak, többek között a múlta miatt, és egy bizonyos családi átkot is emlegetnek. Lawrence tehát nyomozni kezd az átok megtörése és a kor visszafordítása után, ami közben egyre közelebb kerül Gwenhez és lehull a lepel egy szörnyű családi titokról is…
Nos, a film látványvilágára, a hangokra és a színészi játékokra semmi panasz nem lehet, minden szépen össze van rakva, az 1800-as évek végi London városképétől kezdve, a minden egyes csont roppanását hallató átalakulásig. Benicio Del Toro nagyszerű, mint a farkasember, és tökéletesen hozza a múltját szenvedő férfit. Mindkét szerepben nagyszerű. Nála csak Anthony Hopkins nyújt jobb alakítást, aki hol bolondnak mondható, hol pedig egy pszichopata apaként játssza nagyszerűen a karaktert. Emily Blunt nem nagy szerephez jut sajnos a filmben, tehetsége nem nagyon tud átjönni a nézőnek, hol romantikusan kell néznie, hol sírnia kell, hol pedig szomorúan tekint ránk. Ennyiben ki is merül a karaktere, de még így is több szerephez tud jutni, mint a nyomozót alakító Hugo Weaving. Ennek ellenére semelyikük sem kifogásolható, még a mellékszereplők is remekül hozzák a maguk karakterét. A romantikus szál nem mondható túl jónak, szerintem nem is kellett volna a filmbe. Azonban ha lehet ilyent mondani, nagyszerű mészárlások voltak, ezeknél a jeleneteknél csak az átalakulás bemutatása volt jobb. Még sokáig a nézőben marad Del Toro arca, ahogy jön elő az új állkapcsa és a csontjai, miközben vér folyik és bőr szakad. Igazi horror rajongóknak való jelenetek ezek. Bár ne lenne a végkifejlet olyan, mint a Denacius D című film Jeti-je… Be kell, hogy valljam, számomra ez rontott a filmen. Azonban mindezek ellenére, egy jó kis vérfarkasos horror született, amit csak ajánlani tudok a (főleg a műfajbeli) rajongóknak.

Horror/Thriller, 2010, 100 perc
Rendező: Joe Johnston
Forgatókönyvíró: Andrew Kevin Walker és David Self
Szereplők: Benicio Del Toro, Anthony Hopkins, Emily Blunt, Hugo Weaving, Art Malik
Forgalmazó: UIP-Dunafilm
Hazai Bemutató: 2010. február 11.

Serényi Krisztián

Leave a Reply