Matelandlover-25
Matelandlover
(25.)
Mate boldogan olvasta a Jane Eyre-t. Túltette magát a kitevőkön, sose volt jobban, ennek örömére keresett magának valami betevőt. Megkísérelte a híres pukkantós módszerrel kinyitni a Chipset. Nem sikerült, kiömlött az egész a szőnyegre.
Kaparászás és rémisztő morgás hallatszott az ágy alól, ahová a szemetet meg a fontos és kevésbé fontos dolgokat szokta besöpörni. Megijedt, először mozdulni sem mert. Összeszedte minden bátorságát, és a seprűvel együtt kihúzta sötét rejtekéből a nyélbe karmoló, titokzatos szörnyeteget.
*
- Volt egy kutyánk? – Rontott be kopogás nélkül a műteremnek kinevezett szobában festegető Monához.
- Tessék? – Rándult meg Mona ecsetet tartó keze, amivel a vásznat pingálta. – Mi az, hogy volt? Zokninak hívják, hónapok óta itt él!
- Eddig valahogy… elkerülte a figyelmemet! De ne aggódj, lehet, hogy fölébred. – És ezzel már rántotta is be maga mögött az ajtót.
*
Zokni az elkövetkező napokban egy nagy dudorral a kobakján kóválygott, és nem szívlelte Mateland-et. Távolról félt tőle, közelebbről megugatta, nagyon közelről pedig… az nem derült ki.
*
Hosszú időbe telt, mire összebarátkoztak. A sültkrumpli kapcsolatuk alappillérévé vált. Együtt futottak és úsztak, másztak fára, vagy labdáztak. Mate levágatta elhanyagolt haját a kutyafodrásszal, és beszerzett egy új úszósapkát, hisz a régi, kinőtt darab már inkább volt sábesz, mint sportkellék. A játék közben észrevette, hogy a kutyák még a röpülő labda után is csak ritkán néznek a magasba, ezért megmutatta Zokninak az égi koordinátarendszer fényes pontjait.
*
- A héten indulunk nyaralni! – Jelentette be Monának.
- Most, ezen a héten?
- Most bizony, ezen a héten! Találd ki, melyik nap!
- Szerda van, tehát…
- Segítek! Nem péntek, nem szombat, nem vasárnap, sőt még csak nem is csütörtök.
- Akkor ma?
- Nem, hanem kedden!
- Kedd a jövőhéten lesz először.
- Ez egészen biztos?
- Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de biztos.
Mate egy pillanatra elcsüggedt, aztán
- Ajajj, akkor késésben vagyunk, pakoljunk gyorsan! – Rángatta meg Mona karját.
- Azonnal, azonnal! – Örült vele barátnője. – Hová… hová akarsz menni?
- Hát te?
- Még nincs meg a hely?
- Menjünk a kiindulópontba!
- Hova?
- A borvidékre, ahol elvesztem. Emlékszel, hogyan talált meg az apukád? Van ott még egy kis dolgunk, ez… ezer százalék, pedig olyan nincs! És mégis van, hogy ne lenne! – Nevetett.
Monát az előzők egy része ismeretlen okból érzékenyen érintette, arcán a mosoly elbizonytalanodott.
- Tudom, mit akarok, Mona, tudom, hogy mit akarok, és tudom a módját! – Lelkendezett tovább Mate. – Megfejtem, érted?! Én.. kezdem érteni… érzem az egészet, és életemben először nem köt meg semmi! Nem köt meg a semmi, mert eljátszottam végtelenszer, és néha azt hiszti az ember, hogy nagyon mélyen van, de onnan váratlanul a csúcsra kerül, és a nyavalyák orvossággá válnak, és…
- Vigyázz magadra héj, nyugodj le kérlek! – Állította meg fizikailag is. – Ez veszélyesen szélsőséges!
- Többet akarok, és a korlátoknak meg kell szűnniük!
- Emlékezz, gyerekként is milyen rózsaszín volt minden, amíg hirtelen… vagy amikor a hajléktalan színtársulatot megálmodtad, akkor is azt hitted, hogy semmi sem áll majd az utadba, és mi lett belőle? Semmi.
- Előbb utóbb szükségszerűen boldogulnunk kell, csak csüggedni nem szabad!
- Tudod hányan nem boldogulnak soha?
- Hagyd abba, ne légy minden jónak az elrontója! Mona Klementina, töröld le a képedről a komorságot, és gyere velem Szőlőt szedni!
Barátnője újra azt a gondtalan kisfiút látta, akiről már olyan rég lemondott, hogy visszaemlékezni se tudott volna rá ilyen pontosan: Üde, magabiztos arc, ami alvás közben is élettől ragyogó, a határozott vonalú, viszonylag vékony szemöldök alatt reménnyel telt, érdeklődő szempár, egy tapasztalt, jóindulatú csibész hegyesen pisze orra, nyugalomba mélyedő ajkak, széles áll, váll, nyúlánk testalkat, egy új ember, és mégis a régi, az eredeti. Ha ebben az állapotban megint csalódás éri, soha többé nem épül majd fel.
- Hát jó! – válaszolt az imént feltett kérdésre. – Menjünk nyaralni, indulás, mire vársz?! Össze kell rakni a cuccot, te addig foglalj szállást, jut eszembe, Zoknival mi lesz?
- Hát magunkkal visszük!
- Ne csináld, el fog kóborolni, aztán kereshetjük!
- Vigyázunk egymásra, végül is nem hegyet mászni visszük, vagy ilyesmi…
*
Estére már csak a fogkeféket hagyták elöl. Kellemes kimerültségben rogytak le az ágyra, és Mateland forradalmi dolgot tett: körülnézett a hálószobában.
- Kicsi az ablak. – Konstatálta.
- Régóta javaslom a tájképeket…
- Jobbat mondok, tegyünk ki tájképeket, és tágítsuk ki az ablaknyílást!
- Nem tudom, meg lehet-e csinálni…
- Mindent meg lehet csinálni! Ha visszajöttünk a nyaralásból, itt egyből tavasz lesz, művészi becsületszavamra!
Folyt. Köv. : 2010. 02. 26. (péntek)
Zelkó Misi