Bláthy iskolaújság

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

(Kreatív Írás pályázat)

Gál Péter

Nuage Noir

A puszta, és két kereszt. Semmi más. A szem szinte a végtelenbe lát. A kellemes szellő, mint frissítő víz a száraz toroknak, úgy hat testemre. A bárányfelhők is nyugodtan baktatnak az ég kietlen legelőjén. Mintha csak egy szép tájkép lenne, amit az ember kiakaszt a szobája falára, majd ugyanazzal a sebességgel meg is feledkezik róla.
Gyönyörű nap virradt. Az utcán az emberek, mint apró hangyák, legalábbis így letekintve hetedik emeleti lakásomból. Mindenki ment a saját dolgára. Nem törődtek egymással… Elvégre miért is tették volna? Senkit nem érdekelt a másik problémája, és ha érdekelt is volna, úgysem kérdezni meg. De én már másképp gondolkodom. Én aki eddig magam voltam a szkeptikusság, most mindenben mást látok. Hogy miért?

1. nap

A reggel lórúgásként hatott rám, megszakítva édes álmaimat, ahová minden este a magányom ellen menekülök. Egyedül voltam ezzel a megértő, örök szeretővel, aki soha nem hagy el, hűséges hozzám, és kitart mellettem az idők végezetéig. Megbocsájt ha rágyujtok egy cigarettára, és ha nem otthon éjszakázom. Ő az egyetlen, akit nem szakíthatnak el tőlem, bárhogy is próbálkoznak. Mindig velem van, akárhová is megyek. Talán már hiányozna nekem. Régen lemondtam arról, hogy amint hazajövök a munkámból apró, középszerű lakásomba, kinyitom a bejárati ajtót, és megcsap a frissen készített étel illata, amit a feleségem készített, akár csak arról, hogy valaha is belenézhetek gyermekem szemébe, és ő visszanéz rám, fekete szembogara megrebeg, majd kicsiny szájával elmosolyodik.
Szóval a reggelem (mint általában) egy szomorú, tájképre emlékeztetett eltemetve bennem a társas lét minden örömét és bánatát.

Kikeltem ágyamból, átmentem a konyhába, főztem egy kávét, majd egy cigaretta, és a reggeli újság társaságában elfogyasztottam. Következő pillanatban már a tágas nappaliban találtam magam. Itt felöltöztem, és mint a többi ember, tudomást sem véve a világról, elindultam munkahelyemre. A munkámról elég annyit tudni, hogy nem fizetik meg eléggé.

A munkahelyemen mindenki úgy ismert, hogy Piton. A rendes nevemet képtelenek voltak megtanulni, ezért én sem erőltettem meg túlságosan magam. Egyedül a főnökömnek tudtam a nevét. De nem tudom miért… mindenki csak főnöknek hívja… szóval ez is felesleges volt.

Beérve a munkahelyemre, egy ismeretlen, szőke nő fogadott.
- Maga Mr. Monté? – kérdezte.
- Igen. – válaszoltam meglepődötten. – És magában kit tisztelhetek?
- Magának az egyelőre mindegy. Ne foglalkozzon vele. Csak annyit szerettem volna mondani, hogy a főnöke az irodájában várja.
Lefagyott a mosoly arcomról. Mintha egy hatalmas mélyhűtőbe kerültem volna, csak az arcom nem kék, hanem tökéletesen hulla fehér. Még ennek a gyönyörű nőnek a meleg pillantása sem volt képes felolvasztani. Pedig ahogy rám meresztette gyönyörű zöld szemeit…

- Kérem siessen mert eléggé ingerültnek tűnt! – Rázott vissza búgó hangjával a valóság kegyetlen világába.

Bementem a főnököm irodájába. Hogy őszinte legyek, semmit nem tudtam róla. Csak a nevét. Nem tudtam hogyan néz ki, nem ismertem a szokásait, a mániáit, semmit.

Benyitottam az ajtaján. Csak úgy dőlt ki a füst. Gondolkodtam rajta hogy szellőztetek egy keveset, de amint az egész épületet elöntötte a dohányszag, inkább becsuktam magam mögött az ajtót. A levegő sűrű volt, nem túlzok, ha azt mondom, hogy utat vágtam magamnak a fojtogató dohányfüstön keresztül.
- Üdvözlöm Uram! – Köhögtem a főnökömnek, mert bár már hosszú évek óta dohányzom, az én tüdőm sem bír el minden megpróbáltatást.

- Jó napot Mr. Monté! –hangzott a felelet a füst által húzott függöny mögül. – Foglaljon helyet.
Rövid tapogatózás után megtaláltam a széket, belehuppantam.

- Megkínálhatom egy szivarral vagy cigarettával? – Kérdezte a hang az átláthatatlan égéstermék függönye mögül.
- Köszönöm nem… Most elég a passzív dohányzás is…
- Ugye tudja, hogy ez a maga szerencsenapja?
- Valóban? Mégis miért? –kérdeztem meglepetten, még mindig köhécselve.
- Előléptetem. Persze ha csak maga is akarja. Már elég régóta dolgozik nekem, de még mindig nem tudja, hogy ez az egész csak egy hatalmas átverés része… De mielőtt többet mondanék, válaszoljon! Elfogadja a kinevezést? Megnyugtatom fizetésemelés is társul hozzá.
- Hogyne fogadnám! Mindig is erre vágytam!- Válaszoltam örömittasan, nem tudva hogy mi vár rám. Bár ne tettem volna.
Megegyeztünk, majd anélkül, hogy előre tudtam volna a feladatomat, hazaküldött, hogy majd holnap megbeszélünk mindent.

2. nap

Megszakítva a reggeli depresszió, és önsajnáltatás örökös körforgását, vidáman üdvözöltem az ablakomon beszűrődő halovány fénysugarat. Kipihenten pattantam ki az ágyamból, és a reggeli készülődés minden mozzanatával végezve elindultam a munkahelyemre.
Első pillantásra minden a réginek tűnt. Még másodikra is. De ahogy beléptem az ajtón, mintha mindenki csak rám várt volna. Mindenki köszönt, a nevemen szólított, amiről eddig azt hittem nem is tudják. Még a zöldszemű hölgy is kacsintott rám, akivel tagnap találkoztam először. Utam azonnal az irodámba vezetett, ahol egy meglepetés várt. Egy levél. Egyenesen a főnökömtől. Azt írja, hogy menjek át az irodájába, hogy amit tegnap elkezdtünk befejezzük.
Önbizalommal teli nyitottam be hozzá olyan erővel, hogy szinte kiszakadt az ajtó a helyéről. Most nem volt füst. Sőt. Tisztán lehetett látni mindent. Tegnap még azt sem tudtam hogy van ablaka, és lám, van. Nem is kicsi. Amikor a főnökömre pillantottam, megállt bennem az ütő.
- Jó… ó…ó re…re…re… gelt… U…U…U…uram! – Dadogtam a meglepetéstől.
- Jó reggelt Mr. Monté. Valami gond van?
- De… de…de…dehogy…..- dadogtam még mindig -  Na most. Szögezzük le, hogy tényleg nem volt baj… de amit láttam… A szemem retináján át agyamba villanó első kép hatására beindított kifinomultnak a lehető legnagyobb jóindulattal sem nevezhető gépszörnyeteg a következő teendőket sorolta, mint választható opció : „ Dadogj vagy röhögj!”
Valahogy a dadogás meglehetősen illedelmesebbnek tűnt, mintha a szemébe röhögnék a főnökömnek.
- Talán az a gond hogy fiatalnak látszom?- kérdezte…
(Nekem egy 20 éves suhanc ne mondja, hogy fiatalabbnak látszik! ) Gondoltam magamban.
- Ugyan dehogy- formáztam meg kevésbé sértőre a válaszomat. – És mit kellene csinálnom az új munkakörömben? – Kérdeztem témaelterelésnek.
- Írnia. Amit lát, vagy tapasztal a fajtársaimmal, vagy egyéb lényekkel kapcsolatba.
- Elnézést, de ezt nem értem. – húztam fel a szemöldökömet.
- Vámpír vagyok. –Hangzott érthetően és határozottan a felelet.
Namost eljött az ideje hogy a nemrég működésbe lépett gépszörnyeteg választható opciói közül a másodikat válasszam! Röhögtem, ahogy csak tudtam.
- Tudom elsőre mulatságosan hangzik. – Tűrte a tüdőmből kiáradó kacajok viharát.
(Szerinte csak elsőre. Szerintem meg másodszorra, harmadszorra, tízen ötezredszerre is annak tűnt.)
- Elnézést Uram, de már rég kinőttem a vámpírtörténetekből!
- Tudja, Mr. Monté nem kell nekem hinnie. De majd kénytelen lesz nekem.
- Akkor Már csak egy kérdésemre válaszoljon, kérem… Miért nem pusztul el a napfényben? – Kérdeztem kissé óvatlanul.
- Nem maga mondta, hogy kinőtt a vámpírtörténetekből? Szóval elvállalja, vagy nem?
- Vállalom!
- Rendben! Ennek őszintén örülök. Akkor engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem…
- Gorden Sztántil! – Vágtam rá, hátha ezzel elfeledtetem vele az előbbi röhögőgörcsöt!
-Nem igazán. Baron Topez.- mosolygott – a feladatod pedig, hogy megörökítsd, ahogy elpusztulok. Illetve nem elpusztulok, csak nyugovóra térek.  Sajnos az öröklét kötelez. De most kérlek, menj haza. Aludd ki magad, mert holnap nagy nap vár rád.
Hallgattam rá.
Otthon minden próbálkozásom ellenére nem tudtam álomra bírni agyam. Csak az járt az eszemben, hogy most vajon őrült a főnököm, vagy át akar verni, vagy tényleg így lenne? Az utóbbit gyorsan el is hessegettem, hiszen minden Hollywoodi mozisikerben a vámpírok napfény hatására, apró hamufoszlányokká váltak. És most… szinte a szemébe sütött a nap. Úgy döntöttem, inkább a második feltevést fogadom el, hiszen ez tűnt a leginkább hitelesnek.

1. nap

A telefonom csörgésére keltem fel. Éppen csak pár perccel múlt éjfél.

- Bocsásson meg Mr. Monté! Felkeltettem?
- Áh dehogy uram! – füllentettem
- Ennek örülök, kérem, jöjjön a Hoonic utca 13-hoz. Ott várom.
- Máris uram de minek? – Érdeklődtem.
- A munkája miatt. Vagy már el is felejtette?
- Igen de…
- Nincsen semmi de! – vágott szavamba agresszíven.
- Értem uram, máris indulok! – törődtem bele, hogy ma sem alszom ki magamat.
Az utcák üresek és kihaltak voltak. Mintha egy szellemvárosban kocsikáztam volna. Csak néha-néha húzott el mellettem egy másik autó, hogy azért mégse aludjak el.
Megérkeztem. Itt is sötét volt. Hirtelen elkapott egy olyan erős félelemérzet, amit még sohasem tapasztaltam. Mintha a lelkemet tépkedné egy megvadult oroszlán, aki csak arra vár, mikor adom fel a küzdelmet, hogy végre falatozhasson húsomból.
És itt is volt az oroszlán, Mr. Topez képében. Tetőtől talpig középkori nemesnek öltözve, mint aki egy álarcosbálba készül. Mellette négy másik hasonló maskarában.
- Ne féljem Mr. Monté. Ők a testőreim! – próbált nyugtatni nem nagy sikerrel.
- Értem. Szép ruha…
- Bár szavaiban érzem az iróniát, most megbocsájtok. Indulhatunk?
Senki nem válaszolt, csak megfordultak, és egy limuzinba beültek.
- Jöjjön maga is Mr. Monté! Elvégre az ön munkájáról van szó.
Nem volt mit tennem, beszálltam az autóba.
Két órányi kocsiút után amit eléggé nehéz volt ébren végigülni, hiszen éjszaka körülbelül egy órát aludtam, megérkeztünk.
Nem láttam semmit két kereszt körvonalán, és egy hatalmas födkupacon kívül, aminek a szélében sikeresen meg is botlottam.
- Látom megérkeztek. – hangzott egy ismerős női hang.
- Igen. Minden készen áll? –kérdezte Baron Topez hűvös hangon.
- Természetesen Uram! – akkor ismertem meg a hang tulajdonosát. Ugyan az aki beküldött a főnök irodájába.
- Köszönöm Angerka,és magának is Mr. Monté. Az új fizetését a szokásos időben utaljuk a számlájára. Kérem, írja le a mi kis kalandunkat. Bár ez már magára van bízva, hogy megteszi-e.
- Természetesen. Próbálok nem szégyent hozni Magára.
Azzal a felemmel keveredett kíváncsisággal búcsúztam tőle, amivel először léptem az irodájába. Valószínű sohasem látom már. A szkepticizmusom, annak ellenére, hogy nem bizonyított semmit megszűnt. Valami azt súgta, hinnem kell neki. Hosszú óráknak éreztem azt a pár percet, amikor belefeküdt a koporsóba, majd eltemették. Nem is ismertem, de úgy éreztem hiányozni fog.

Hosszú órákig szinte mozdulatlanul álltam még a sír előtt reménykedve, hogy felkelek álmomból, és minden ott folytatódik ahol abbamaradt még három nappal ezelőtt. Bemegyek a munkahelyemre, elvégzem a feladatom, hazamegyek, eszek valamit, majd lefekszem aludni. Bármennyire is üresnek tűnik, én ezt akartam ezekben a pillanatokban.
A nap már kezd felkelni. A sugarai megvilágítják a föld öreg képét, kiemelve minden göröngyét, és ráncát. Kiemelve azt a régi sírt, ami a vámpír nyughelyét jelzi. Az én főnökömét, akit már nem látok soha többé. De az élet megy tovább.

(kreatív írás pályázat)

Gáborfi Balázs

Ilyasviel

Matelandlover

(20.)

Hosszú napok óta hiányzott otthonról mindennemű mosatlan fehérnemű.

Mona nem Mate mellett, hanem helyette szeretett volna tartani egy kutyát olyankor, mikor társa lebeszélte őt a háziállat vásárlásról, merthogy azzal úgyis csak a gond van.

Most bezzeg: gond egy szál se, Mateland Lindemann napok óta nem járt otthon, és hiányzik!

Meg kell keresni… Mona útnak indult.

És vett gyorsan egy kutyát, hogy a csavargót kész szituációval állíthassa szembe.

-        Persze ahhoz Mateland-et mindenekelőtt haza kell hozni, ami némileg egyszerűbb lenne, ha tudnánk, hogy honnan. – Értekezett Zoknival. (A négylábúval.)

Talán még mindig Kenyeressel tölti az időt? Lehet, de biztos nem a közelben, ezt ellenőrizte. Az uszodában és a termálfürdőkben sem lehettek, mert Kenyerest az összes ilyen típusú helyről kitiltották, valahogy szinte egyszerre, mikor elvesztette mindenét, mert sehol sem az arra kijelölt sávba pisilt.

Mona felfüggesztette az akciót. Értelmetlen lett volna folytatni: nyomra nem bukkant, már esteledett, és a négylábú Zokni sem szimatolt ki semmit a tereptárgyakon kívül, amiket viszont ügyesen kikerült.

Mona legnagyobb meglepetésére Mate otthon várta őt. Láthatóan szomorkodott.

-        Mi baj van? – Ült le mellé Mona, tenyerét finoman a lapockájára téve. (Mate lapockájára.)

-        Kicsit kiábrándultam. – Válaszolt a hűséges társ.

-        Azt látom. Nem lesz társulat?

-        Tudod, arra jöttem rá, … hogy a szegénységért sokkal inkább a befolyásolhatatlan körülmények tehetők felelőssé, mint maguk a balsorsra jutottak.

-        Befolyásolhatatlan körülmények nincsenek.

-        Könnyen beszélsz, de én Kenyeresékkel töltöttem három napot, az is elég. Kinevettek, mikor előadtam a színtársulatos ötletemet. Neki adóznak, cserébe ő hatékony koldulási összmunkát szervez. Egy kissrác betöri az ablakokat, Charlie eljátssza a hivatásos üvegest, és jó pénzért megjavítja őket, meg még sok hasonló trükk… Vannak köztük rendes és rendetlen, tisztességes és tisztességtelen emberek. Egy a közös bennük: az, hogy éhesek.

-        Akkor… vége a gyerekkornak?

-        Még nem tudom. Mármint… szűk látókörűnek kell lenni, ha az ember viszonyítani akar, hm? Asszem kétféle dolog látszik naivitásnak: Az egyik csalódáshoz vezet, a másik meg csalódást követ, érted, mire gondolok… aki nem tudja altatni magát, annak vége.

-        Csak az veszett el végleg, aki kellő időben nem tud magasról tenni a dolgokra.

*

Melvin csókolózás közben rálépett Lisa, a szolgálólány lábára.

-        Voltam már nővel! – Tartotta fel a kezét megadóan, miután ijedten hátraszökkent.

Újrakezdték, az ágy felé dőltek, Melvin elvesztette az egyensúlyát, és a nagyot nyögő lányra zuhant.

-        Voltam már nővel! – Tartotta fel a kezét megadóan, miközben ijedten talpra szökkent.

-        Ajj, olyan hülye vagy! – Mondott le róla Lisa. – A kurvázásaid nekem legfeljebb annyit jelentenek, hogy lehetsz nemi beteg!

-        Micsoda? Ezek szerint te … Jó, figyelj… bocsánat, egyébként… nem hiszem, hogy az vagyok, kezdjük… kezdjük elölről!

-        Most nem. Majd talán egyszer máskor.

A fiatal férfi megszédült hirtelen örömében.

-        Nem is értem, ez nekem új… mi tetszik neked bennem? – Csodálkozott boldogan.

-        Szerintem sokaknak tetszenél, ha változtatnál a modorodon, és… nem akarnál mindent kifizetni.

Ajtónyitódás és léptek zaja hallatszott.

-        Megjöttek, tűnj el innen gyorsan! Te jó ég, még az asztalt sem rámoltam le, csak próbaidőn vagyok!

-        Mikor találkozunk?

-        Holnap, itt.

-        Holnap tudod, hogy nem lehet!

-        Siess már, kifelé!

*

-        Szia Apa! Anya, – Üdvözölte szüleit a saját házukban.

-        Fiam, mit keresel itt?

-        Hozzátok jöttem.

-        Mióta vársz?

-        Egy pár órája.

-        Lisa engedett be?

-        Nem is tudott volna nem beengedni… nagy erők hajtanak, lenne egy pár kérdésem!

-        Ha a testvéred ötletei érdekelnek, már dolgozom rajtuk, Mateottó, vagy Mateotti néven fognak megjelenni.

-        Micsoda?

-        Keresünk egy nyáladzó delikvenst, hamisítunk neki egy életrajzot, aztán csinálunk egy kisebb médiaszenzációt, megdobjuk pár díjjal, és forradalmasítjuk a Spanyolviaszt, miközben a felszín alatt minden marad ugyanaz, ami volt. Elkeserítő, de a mi köreinkben ezek a realitások, ezekkel számolni kell. Nehogy azt hidd, hogy ezt a többiek úgy átlátják, mint én. Minden zsarnok azt hiszi, hogy jót tesz, és ha ez kétségbevonhatóvá válik, elhiteti magával, hogy nincs más választása.

-        Szerelemben kell lennie plusz egyedik lehetőségnek! – Figyelt a szívére Melvin, ahogy az öccse tette volna.

-        De nem szerelemben élünk. Holnap a templomban anyáddal vagy igent mondunk, vagy nemet. Vagy felszólalsz a testvéreddel, és bemutatkoztok, kimondjátok, hogy tudomásotok alapján az üzleti és a magánéletben ki-kicsoda, mi miért történik, vagy nem. Nem fogod megtenni, igaz? Nem félek ettől… Nem rántod le a leplet, egyszerűen azért… mert klisésen élni nehéz.

Folyt. Köv. : 2010. 01. 22. (péntek)

Zelkó Misi

A kezdet

Sziasztok!

Attila vagyok. Én is csatlakoztam a megújult iskolaújsághoz. Remélem, nagyon tetszeni fognak az új dolgok. Sokat gondolkoztunk az első havi témán. Egyhangúlag lett eldöntve, hogy a suliújság életében a Kezdet legyen az első témánk. Sok mindent magába foglal ez a hat betűs szó. Egy új év kezdete például. Apropó! Boldog Új Évet kívánok mindenkinek (így utoljára is).

A kezdet nagyon tág fogalom. Elsőre egy új dolog kezdete jut eszünkbe, mondjuk elkezdeni egy új dolgot az életben. Vannak olyanok is, amit meg kell csinálni, mert úgy hozta az sors. Csak rajtunk múlik, hogy ezeken hogyan megyünk végig. Vannak, akik könnyen veszik és simán átsuhannak az egész fölött. Vegyünk például egy hobbit, mondjuk a dobolást. Hogy ebből legyen valami, ahhoz érdekeltség kell. Sokat kell ezzel foglakozni, hogy valakiből jó zenész legyen. Dobtanárhoz kell járni. Legjobb esetben zene suliban tanulja meg az alapokat, ahol nem csak a dobos részével ismerkedik, ugyanis énekórára is kell járni. Szerintem ez nem hátrány, mert később, ha zenekarja lesz az illetőnek, könnyebben ismeri föl a hangokat és Ő is be tud segíteni a gitárosoknak, egy-két jó rész összerakásában.

Sok energiát kell befektetni abba, amit szeretnél csinálni. Ha igazán érdekel bármi, akkor nagyon bele kell is, meg bele is kell ásnod magad a dolgokba. Ez azért kell, hogy minél több tudást szerezz a te hobbidról, illetve munkádról.

Építsük föl az egészet. Kell érdekeltség, hogy elkezdj valamit. Ezután meg kell keresned azt a helyet, ahol a megfelelő szakképzést kapod, esetünkben a zeneiskola. Egy megfelelően szerzett tudás után már el lehet kezdeni gyakorlati tapasztalatot szerezni. Ha a zenénél maradunk, akkor mindenféle stílusba bele kell hallgatni, illetve a koncerteken jobban meg kell nézni a zenészeket, és mivel tudod az alapokat, észre fogsz venni pár, számodra új dolgot. Ezután már jobban rá kell feküdni gyakorlati tapasztalat megszerzéséhez. Vannak az úgynevezett roadok, akik a zenekarok cuccait rakják össze zenélésre készen. Egy road nagyon jól ismeri a hangszert és sok váratlan eset történik a színpadon ahol ugrásra készen kell állnia, hogy megoldja a hirtelen jött problémát. Ez a munka nagyon jó a tapasztalatszerzésre, ha az ember már zenekar alapításán gondolkozik. Ezen a szinten már nyugodtan elkezdhetsz egy zenekart, ugyanis nem kell sokat gondolkodnod azon, hogy mit hogyan kell csinálni egy bandában. Lesz egy struktúrád, egy elképzelésed a próbákról, később koncertek menetéről.

Elgondolkozhatsz egy komoly hangszer megvásárlásán, hogy minél jobban szóljanak a riffek és a szólók. Mihelyst megvan a cucc, mehet az igazi Rock’N’Roll és lehet tépni a gitárokat és zúzni a dobokat a kedves közönségnek. Ahhoz, hogy koncertekre tudj menni a zenekarral egy kicsi ismeretség nem árt. Ezalatt már annyira benne leszel az egészben, hogy észre sem veszed és sokat fejlődtél, ha még külön dobtanárhoz jársz, mondjuk egy híresebb zenekar zenészéhez, egyre dinamikusabban fogsz fejlődni.

Ha bármihez kedved támad, tudnod kell, hogy sok munka vár, de ezek az akadályok nem fognak megfogni, ha érdekel az, amit csinálsz.

Jó Kezdetet mindenkinek és mindenhez!!!

Sulyok Attila