Bláthy iskolaújság

Matelandlover

(22.)

Vendégeskedés Melvin lakásán (ami már Lisa hétvégi lakhelye is) :

- Azt akarod mondani… hogy semmi matematika nincs mögötte? – Ámult el újfent Mateland.

- Semmi. – Állította rendületlenül Lisa. – Nem is értek én ahhoz.

- Várj, talán még megvan az a példány, amit vettem, Melvin vitte el utoljára… – Keresgélt a polcon. – Igen, itt is van, ez az. – Fújta le róla a port. – Lisa leíró lírája, Cselekménytelen elbeszéléssorozat – olvasta a címet fennhangon.

- Pont az, aminek látszik. Rímgyűjtemény, a száz példányban kiadott kis naplóm, semmi logika. – Bólogatott Lisa.

- Az öcsém mindenben rendszert keres! – Csóválta a fejét Melvin. – Rendet csinál a lelketlenségben is.

- Otthon mindent az ágy alá söpör. – Árulta be Mona.

- Akkor mindennek ott a helye! – Nézett rá mérgesen Mate, de a szeme idő előtt visszaugrott Lisára.

- Én tényleg egyszerűbb lélek vagyok annál, minthogy a ritmuson kívül mást betartsak… Sőt, azt se szoktam! – Bizonygatta neki a szolgálólány/művésznő. – Mikor elkeseredem, elég csak a szabadság elvitathatatlan részére gondolnom, és annak akkora hatalma van, hogy az csak na! – Pukkantott ki két láthatatlan buborékot. – Totálisan kiszorítja a jelentéktelenség érzését.

- Akkor sem hiszek neked! A lírikus sorozatod nélkül nem találom fel a Spanyol Viaszt, nem jutok el a Matelandlover-ig, akkor pedig nincsenek parabolák, és… – Vesztette el a kapaszkodóit Mateland.

- Ó, tényleg öcsi, tartozom egy utolsó hibáddal! A hangokat nem köthetted volna össze parabolákká, mert diszkrét pontok. És ezzel remélem véget vethetünk a láncnak, vagy legalábbis ne törődjünk vele többé! Mind a négyen  szerelmesek vagyunk vagy mi, elég az üres szóból! Lesz ami lesz… Öcsi, te átveszed azt üzletet Apától, nekünk juttatsz pénzt, és élünk boldogan, élvezzük a vagyont.

- Vagy az adósságot… – Adott hangot aggodalmának Mona.

- Még a szüleink sem tudják, hányadán állunk. Most hogy Mate hirtelen színre lépett, kitör a káosz, és az érdekek átrendeződésekor ügyesen kell taktikázni, ha a Lindemann nevet pozícióban akarjuk tartani. – Értékelte a helyzetet Melvin. – Én a pénzvilág számára továbbra sem létezem, láthatatlan vagyok, tehát öcsi, a seggnyalás feladata rád hárul. És mondanom sem kell, ez rossz előjel.

Az utolsó sütemények csendes majszolásban fogytak… Mateland az ablakhoz lopakodott.

- Attól tartok, a szabálytalanság látszata becsap minket, és valójában még mindig ugyanabban a koordinátarendszerben vagyunk! – Hallgatta ki a radiátort. – Jó, minden rendben, nem kémkedik senki! – Biztosította hüvelykujja felmutatásával a többieket.

- Csak te. – Hajolt le mellé Mona. – Milyen dolog kikémkedni, hogy kémkednek-e?

- Nagyrészt a titkosszolgálatok munkája is erről szól. – Egyenesedett fel a férfi. – De tényleg elég a paranoiából, dolgozom rajta… Szóval, hol is tartottam? Ja igen, a koordinátarendszer, amibe bezártak minket… – Szedte elő a könyvből az egyik régi ábráját Mate:

- Azt hinné az ember, hogy mi négyen egyenként egy-egy kiszínezett másodfokú függvény vagyunk. – Bökdöste meg jobb mutatóujjával a bal fülét.

- Egyből azt hinném… – Takarta el a szemét lesújtóan Melvin.

- És mégsem! – Szándékozott egy szökkenéssel nagy meglepetést szerezni a 21 éves kistestvér. – Mert igaz ugyan, hogy mindegyikünk szubjektív világképében úgy rögzülnek az adatok, mintha mi lennénk a központi egyenlet, és hozzánk képest a dolgok úgy súlyozódnak, ahogy a többi parabola analizálásának eredményei viszonyulnak a mi jellemzőinkhez, de azért nem vagyunk teljesen kényszerpályán!

- Hála Istennek… – Rebegte a bátyja. – Te tényleg azt hiszed, hogy belelátsz a fejünkbe? Vagy honnan szülöd meg az én szubjektív élményeimet?

- A szükségszerűség csinálja. Így kell árnyalódniuk, hogy egyensúlyban maradjunk.

- Kikérem magamnak, én aligha vagyok egyensúlyban!

- Azt mondod nem vagyunk kényszerpályán… akkor teret engedtél a döntéseknek? Ez nagy lépés a gyógyulás… felém, nem? – Ácsingózott Mona a normális emberek egyetértéséjért.

- Tehát jóindulatú lényegkiemeléssel élve… – Folytatta Mate, tudomást sem véve róla – van négy pontunk x tengelyen, nevezzük a történések tengelyének, amely pontokkal egy vonalban az addig egymás felé tartó parabolák metszik egymást.

Monát közben eltemette a mellőzöttség érzése.

- Nehéz lehet mellette. – Közeledett hozzá halkan Melvin.

- Elmúlik.

- Megértelek.

- Öhm! – Fordította vissza magára a figyelmet az esküvő óta igencsak centrumba szokott Mateland. -  Növekvő ütemben csökken a koordináták közti különbség, amíg ezeken a helyeken egyenlővé nem válnak. Ezekben a pontokban kerülünk mi azonos döntési helyzetekbe. Túl vagyunk az első ilyen ponton, ahol egy piros és egy zöld görbe adta meg egymásnak a lehetőséget az irányváltásra: Az esküvőn Melvin és én is sorsdöntő elhatározást hoztunk. Mi a baj, szívem? – Vigyorgott hozzárendeltjére, aki erre szó nélkül kiment a szobából. – Mit tettem? – Fordult tanácstalanságában a többiekhez.

- Tudod te azt. Na eredj öcskös, és kérd meg a kezét! – Bíztatta Melvin.

- Biztos arra vágyik? És ez a megfelelő alkalom? – Kételkedett a nagytestvér barátnője.

- Hülye egy világ ez! – Csapott combjára az eszére tért Mate, és követte párját.

- Hűű… – Bambult el egy pillanatra Melvin társa… – Azért ki van ez találva!

Folyt. Köv. : 2010. 02. 05. (péntek)

Zelkó Misi