Sötétedik
Sötétedik
Sötétedik. A levegő kezd hűlni. Csak egy formát látni a sűrű ködben virággal a kezében. Egy férfi az. Haja töredezett és zsíros, arca borostás, ruházata piszkos. Hosszú percekig mozdulatlanul áll egy sír előtt és motyog valamit. Szavait nem lehet tisztán kivenni, csak egy szót: miért? Letérdel a sírkő mellé, mélázik percekig, aztán ráhelyezi a virágot, melyet eddig kezében tartott aztán elindul a kapu felé.
Napok telnek el. A férfi ismét feltűnik egy kései órában. Most is csak áll egyhelyben és motyog. Csak egy szó tűnik értelmesnek a zavart beszédében: miért? Letérdel a sírhoz, és percekig egy hang sem hagyja el a száját. Az idő telik, a köd leszállt, a pocsolyák kezdenek befagyni és a férfi még mindig mozdulatlan. Éjfél tájékon hirtelen feláll és elindul a kapu felé.
3 nap múlva dél tájékában ismét megérkezik a férfi. Egyre piszkosabb és ápolatlan, ruháján az előző látogatása óta több lyuk lett. Most már nem hoz virágot… csak itt van. Lefekszik a fűbe és elkezd sírni. Arcán látszik, a fájdalom mely már egy jó ideje nyomja lelkét. Arra sétál egy idős néni, és meg szeretné vigasztalni. Meg is szólítja, de a férfi nem reagál, csak sír tovább és elkezdi ismételgetni a szót, azt a bizonyos szót: miért? Könnyeit felszárítja és lehunyja szemét. Nyugodtnak látszik. De valójában nem az. Pár perc múlva felugrik és elkezd üvölteni. Az idős néni megijed és elindul a kapu felé. Csak ennyit lehet most is érteni: miért? Aztán elkezd magában beszélni, illetve nem is magában, mintha valaki kérdezgetné. De az nem lehet, mert nincs itt senki. Végül kirohan a kapun.
Most már csak órák telnek el mire újra itt terem a férfi. Arca fehér, akár egy halottnak. Most sem hoz virágot. Amint belépett a kapun, elkezdett beszélni, pedig sehol senki. Percek múlva elhallgat, odamegy a sírhoz és szokásához híven helyet foglal mellette, aztán felugrik riadtan, úgy csinál mintha valaki megérintette volna. De nincs itt senki. Folyamatosan azt az egy szót üvölti, és nem bír egy helyben maradni. Ide-oda lépeget a sír mellet és nem tud magával mit kezdeni. Majd végül elüvölti magát: Én nem ezt akartam! Aztán kifut a kapun. Helyébe semmi nem marad, csak csend.
Telnek a napok, hetek, hónapok és semmi hír a titokzatos férfiról. Aztán egy napon újra felbukkan egy virágcsokorral a kezében. Alig lehet megismerni. Rövid, gondozott haj, arcszőrzete eltűnt, ruhája sem piszkos. Odamegy a sírhoz, leteszi a virágot. Fél percig áll a sír felett, semmi motyogás, és szépen kisétál a kapun. Több hét is eltelik, mire újra megjelenik, egy nyári délutánon virággal a kezében és öltönyben. A virágot leteszi a sírra, és leül a fűbe. Ismét elkezdi mondogatni azt az egyetlen szót: MIÉRT? Benyúl öltönye belső zsebébe és elővesz egy kést. A lemenő nap sugarai megcsillannak a kés pengéjén, és visszaverődnek a férfi arcába. Keserűség látszódik rajta, és a halálvágy. Nem látja értelmét a további életnek. A hangok nem kívánnak megszűnni a fejében. Megmarkolja a kést és mellkasba szúrja magát. Az egész temetőben hallatszódik szívverése, mely folyamatosan halkul. Csendesen hagyja el a vér a mellkasát, és a tiszta öltönye átitatódik a piros folyadékkal. Hátradől a fűben, és szavai egyre halkabbak, míg végül teljesen meg nem szűnnek, akár a vér csordogálása, akár szívveréseinek száma. Kilehelte lelkének utolsó darabkáját és szemeit lehunyta.
A nap is elbujt, s felváltotta a hold. Az egész temető ködbe burkolózott, de a nagy sűrűségben felbukkan 2 alak. Az egyiket felismerem. A férfi volt, mellette egy fiatal lánnyal. A lány mosolyogva nézett fel a férfira, s a férfi visszamosolygott. Megölelték egymást. A hold is erősebben ragyogott át a sűrű ködön. Boldognak látszódott most először.
Hajnalra a két alak szertefoszlott a homállyal együtt. A nap felkelt és bevilágította az egész temetőt. A férfi holtteste ott volt a sír mellett, mellkasában a késsel, s mosollyal az arcán.
(Kreatív írás pályázat)
Farsang Róbert