Bláthy iskolaújság

Nagy a hal a zűrben

Egyszer volt, hol nem volt, már elég rég volt, hogy az Óperenciás tengeren vígan hajózgatott legénységével fabaltás Morgan kapitány, míg nem egyszer csak feltűnt ádáz ellensége, és kihúzta a tenger aljáról a dugót. Ekkor aztán eltűnt az összes víz a Földről, s lakhatatlanságig való pusztulása után mindenki az űrbe költözött. Így történt, hogy a kapitánynak az univerzumban kellett folytatnia kalózkodási pályafutását, immár repülő, ŰRhajóján.

Egy szép csillagködös „reggelen” Morgan kapitány falábbal kelt. Mogorván felbaktatott a fedélzetre, előkapta teleszkópját, és átkukkantott a szomszédos galaxisba. Miután befejezte napi rutinját, körbenézett a hajón, és meglepetten látta, hogy fél legénysége másnaposan fetreng a padlón. Erre aztán úgy dühbe gurult, hogy észre sem vette, hogy egyenesen egy kozmikus vihar felé tartanak. Hirtelen azt se tudta mihez kezdjen, majd rémületében úgy odaugrott a kormányhoz, hogy át is esett rajta, s legurult első tisztje mellé, ki a hordók társaságában heverészett:

- Kapitány! Maga aztán jól kiütötte magát!

- Te ostoba! – rivallt rá Morgan.

Többre már nem is volt idejük, a hajót magával ragadta az örvény.

Szerencsére a fejre esett legénység nem először találkozik ilyen helyzettel, ők és a kapitány együttes erővel sikeresen kikormányozták a hajót ebből a veszélyzónából.

- Ez kijózanító élmény volt! – fújta ki magát az első tiszt.

Miután helyre állt a rend, békésen repültek tovább. Morgan kapitány tovább szemlélgette a csillagokat, és terveit szövögette arról, hogy hogyan fogja kirabolni a Tejútra tévedőket. Egyszer csak egy hatalmas űrbárka takarta el a kilátást. A kapitány csodálkozva nézett ki teleszkópja mögül, s szájtátva intett matrózainak, akik hasonló arckifejezéssel nyugtázták a látványt. Kisvártatva fel is tűnt a bárka fedélzetén valaki.

- Ki vagy te? – szólalt meg végül Morgan.

- Noé vagyok. Állj mellém, és mi ketten fogjuk uralni a galaxist!

A kapitány csak pislogott, majd némi gondolkodás után a bárkára uszította legénységét. Morgan nem csak félszemű volt, hanem féleszű is, így hát fel se merült benne, hogy esetleg veszélyes űrlények tartózkodnak az ellenséges hajón. Emberei barbár módon elkezdtek törni-zúzni a fedélzeten, addig Noé egy űrcsónakkal elmenekült a bárkáról. Miután Morgan legénységének sikerült berontania a hajó belsejébe, megannyi vérengző vadállat-szerű furcsa faj szabadult ki onnan, melyek egyesével leharapták a matrózok fejeit. Morgan kapitány majd’ szívbajt kapott, de előkapta fabaltáját, és hősiesen csatlakozott félholt csapatához. Sajnos harc közben valami űrhal akadt a kampókezére, és elvesztve egyensúlyát kiesett a korláton. Maradék legénysége azonnal megmentésére sietett, mások pedig fejvesztve menekültek vissza a hajóra. Végül Morgan kapitány szárazon megúszta a nagy összecsapást, és még a halat is megtartotta.

- Elnevezlek Némónak. – szólt a halhoz, de az abban a pillanatban le is ugrott karjáról, és eliramodott.

- UTÁNA! – fortyogott a kapitány, és a hajó orrába rohant egy szigonypuskával.

A pikkelyes teremtmény olyannyira gyorsnak bizonyult, hogy fénysebességre kellett kapcsolniuk, ám a hal menekülés közben elbújt egy fekete lyukban. A kapitány ezt nem vette észre, és átrepült öt csillagrendszert. Szomorúan vette tudomásul a fárasztó hajsza után, hogy Némó eltűnt. Tisztje együtt érzően vállon veregette:

- Kapitány, ne búslakodjon, megsütjük a papagájt!

(Kreatív írás pályázat)

Csete Mariann