Matelandlover-17
Matelandlover
(17.)
- Éljen az ifjú pár! – Emelte poharát koccintásra a 24 éves Melvin.
„Éljen-éljen…”- visszhangozta boldogan a kis család.
- Mikor ajándékozunk?
- Mikor Mateland jelez. Már több órája kísérletezik egy mikrofonnal meg a kristálypoharakkal… – Tájékoztatta Mona.
- Széttöri a poharaimat? – Esett kétségbe a Lindemann anyuka. – Mit fogtok széttörni újévkor?
- Ne veszekedj már, az esküvőig legalább bírd ki!- Tette helyre a Lindemann apuka.
Karácsonyi csengőszó hallatszott:
- Jézusom, megszálltak a Pindúr-pandúrok! – Dicsérte a csilingelést Melvin.
*
- Ó, ezt el se hiszem, megint egy sál! -Csalódott nagyot Mateland-ék anyukája.
- Addig sálat kapsz, amíg el nem kezdesz sálat hordani! – Közölte büszkén a nagyobbik fia.
- Honnan találjátok ki a legtitkosabb vágyaimat évről-évre?!
- Gondolatolvasók vagyunk… – Nyitotta ki saját csomagját a 21 éves Mate. – Nahát, ez gyönyö… Feloltanád a villanyt? – Nézett Melvinre. – Légyszi, nem látok semmit!
- Feloltani nem tudom.
- Ott állsz mellette, csak azért mertelek kérni…
- Én nem a villany mellett állok, hanem a kapcsoló mellett, és legfeljebb fel-kapcsolni tudom, fel-oltani ellentmondás.
- Fiam az Istenér’, te vagy az ellentmondás! – Állt talpra tekintélyt parancsolóan az apja.
- Bocsánat… – Húzta össze magát Melvin. Rövid mozdulattal föloltotta. – De akkor is képzavar!
- Nahát, ez gyönyörű! – Ámult-bámult Mona ajándékfestményére Mateland. – Mit ábrázol? – Emelte hunyorítva a feje fölé.
- Az eget.
Mate-nek arcára fagyott a mosoly. Lassan tenyerébe szorította a keret éleit, aztán törődő óvatossággal leengedte az eget a földre.
- Képzavar, Melvin? – Kérdezte, magát végtelenül bölcsnek érezve.
*
A férfiak egyedül maradtak, mindenki más aludni tért. Szaloncukrot ettek, édes italokat iszogattak.
- Meg akarja kérni Mona kezét… – Árulta be Mate-et a nagytestvér.
Csend ült a szobára.
- Komolyan? – Ízlelgette az édesapjuk.
- Egy Jó ideje…. De mindig közbejön valami.
- Fél megtenni. – Fordította Melvin.
- Félek, de nem ez akadályoz meg, hanem a körülmények. Mikor odajutok, hogy feltenném a kérdést, mindig megcsókol, és mikor később mellette fekszem, és feltenném a kérdést, újra lefekszik velem, és mikor…
- Ne! – Emelte maga elé ösztönösen védekező kezét az apa.
- …így megy ez évek óta, egyre durvább dolgokba megy bele, csak hogy…
- A részleteket tartsd meg magadnak! Ennyi is sok volt. – Állította le.
- Csak hogy? … – Epedett folytatásért Melvin.
- Attól félek, csak azért csinálja, hogy véletlenül meg-ne kérjem a kezét.
- Hát öcsi, a helyedben élnék a lehetőséggel!
- Nem véletlenül kérnéd meg, felismerem én a szerelmet. – Vette át érezhetően hosszabb időre a szót édesapjuk. – Emlékeztek, mit szoktam mondani a kapaszkodókról? Biztos ismeritek azt a történetet, amiben egy házsártos öreget karácsonykor háromszor meglátogat a lelkiismerete. Akkor válunk olyan túlvilágian betegessé, mint ő, ha elveszítjük minden kapaszkodónkat. Ezért azt tanácsolom Mateland, ha kilátástalan az életed, ha nincs elég szeretet körülötted, keresd meg az állandót, valamit, ami biztosan nem szűnik meg, ami örök, ami nem hagy cserben. Helyezz bele bizalmat, hidd teljes szívedből, hogy vigyáz rád, őriz téged, élj érte egyedül! Mindig marad valami, ami még szép, amibe lehet kapaszkodni, itt vagyok például én… de a nő, fiam, na a nő az nem ilyen! Ha egy nőbe kapaszkodsz, felhőkbe kapaszkodsz!
- Gomolyfelhőkbe… – Egészítette ki savanyú jómodort mímelve Melvin.
- Balga ábránd… – Legyintett az öreg Lindemann. – Hab, vattacukor és vihar, ami után a romokon kívül jóformán semmi sem marad. Viszont a türelem… – Hipnotizálta tenyerével saját magát – az rózsát terem. Gyermekeket, kettőt például nekem, gyakran hosszabb köteléket. Ha annak idején elvettem volna anyátokat, két hét múlva nem az esküvőnk lenne, hanem legalábbis a temetésem. Hagyj rá időt, érleljétek még, azt javaslom.
*
- Mate, alszol? – csavarta magára a közös takarót Mona.
- Nem. Fázom. – Húzta vissza Mate.
- Mesélj megint! Légyszi, milyen érzés?
- Mintha a világ maga is egy nagy paradoxon lenne. Akárhogyan próbálom szavakba önteni, rövid időn belül ellentmondó fogalmakba ütközöm.
- Nem tudom elképzelni.
- Képzeld azt, hogy szörnyen lázas vagy… mondjuk tüdőgyulladásod van, és arról kérdeznek, hogy most végül is inkább fázol, vagy meleged van? Na ilyesmi.
- Mi történik most abban a világban, amiben nem jöttél utánam Párizsba?
- Minden világban utánad mentem, hagyj aludni!
*
- Mate, alszol?
- Miért kérdezed, ha úgyis tudod, hogy nem?
- Honnan tudnám?
- Holnap lesz a szüleim esküvője. Meg amúgy is, ha aludnék, horkolnék.
- Arról leszoktál egy ideje. Csodákat tesz a… násztánc.
- Milyen szépen fogalmazol.
- Finnugor eredetű kifejezésekre szorítkozom.
- A génállományod legmélyéről halászod elő őket?
- Nem, csak kizárásos alapon. Sok van belőlük, és nem rímelnek a megfelelőikkel…
- Mi viszont rímelünk. – Karolta át Mateland. – Apám szerint van egy határ, amin túl semmi csoda nem segít.
- Csak nem a házasság?
- De igen.
- Apukád kedves ember, és valójában szelíd és szerető… és óriási szíve van, de egy izgalmas dolog már biztosan kimaradt az életéből…
- Ne mondd ki, mire gondolsz, csak csináljuk!
Mona a felnőtt Mateland Lindemann tarkójára kulcsolta a kezét.
- A házasságutáni szex. – Harapott saját ajka szélébe.
Folyt. Köv. : 2010. 01. 01. (péntek)
Zelkó Misi