Krisztinek üzenem
Krisztinek üzenem
Szőke hajam rég bebarnult már, kék szememet szemüveg fedi… Fénylő koronám csak rozsdás fémhulladék. Fehér lovam megdöglött, amúgy is szamár volt, hogy engem cipelt… Kardomról lepattogzott a festék: fakard ez csupán. Így állok előtted, szerinted álruhában, gúnyában, szerintem csupaszon.
Nem. Sose voltam szőke herceg fehér lovon, csak egy paraszt, aki azt se tudja, melyik út megyen Budára. Bolyongok a vakvilágban. Igazad van, „csak” egy átlagos paraszt vagyok. De miért vádolsz azzal, hogy egy olyan, aki megölte a lovát és szándékosan téveszt meg embereket?
Pózolok a fakardommal a királylánynak, de miért hiszed, hogy a vasvillámmal hátba szúrnám? Nem vagyok tökéletes, olykor elkövetem a legnagyobb hibákat, mint most is… De ne gondold, hogy szándékosan teszem tönkre az életem és azokét, akiket szeretek…
Jox