Bláthy iskolaújság

A Tengeri Kajakmaraton

Tavaly nyáron volt egy kajakmaraton  az Adriai tengeren. Én indultam rajta egy saját készítésű hajóval. A táv 10 km volt.

A verseny előtt egy héttel lementem, hogy megszokjam a tengeri kajakozást. Az odafelé út nagyon rossz volt, mert nagyon kényelmetlen volt a kölcsönkért autó, amelyikre ráfért a kajakom, és útközbe kifogyott a benzin, ezért el kellet sétálnom a legközelebbi benzinkútba, ami 5 km-re volt. Az autópálya szélén mentem, de egyetlen autó sem ált meg, hogy elvigyen. Így az első napom az utazással telt.

A második nap nagyon jó volt. Reggelire ettem valami halat, ami helyi specialitás volt, de a nevét nem tudtam megjegyezni.

Reggeli után lekötöttem az autóról a kajakom, és vízre szálltam.

Nagyon érdekes volt. Sokkal nehezebb volt evezni, mint a Dunán. Biztos a só tette.

Eszméletlen erősek voltak a hullámok, a Dunai hullámok tízszerese. Elkezdtem bemelegíteni gyenge húzásokkal, amikor a szél hírtelen irányt váltott, így oldalba kapott, és egyből beborultam. 300 méterre lehettem a parttól, így sokat kellet úsznom kifelé.

Úszás közben gyönyörű halakat láttam. Voltak zöldszínű aprók, piros nagyobbak, fehérek, feketék., gyorsabbak, lassabbak. Elkezdett erősebben fújni a szél, így nem tudtam figyelni a halakat, mert akkora tarajos hullámok jöttek, amik hajóstul a víz alá löktek, így inkább a hajóm, meg az életem érdekelt, nem a halak. Pokoli kínokat éltem át, hogy a víz felszinén tudjak maradni, mert a tarajos hullámok olyanok, hogy az ember fölé mennek, és rázúdulnak, majd a hajó kihúzza az embert a vízből, de éppen hogy levegőt vehet, már jön is a következő.

Kifelé úszásom közben a szél ismét fordult egyet, és befelé kezdett vinni. Szerencsére ezek a hullámok sokkal kisebbek voltak, de csak ezért sikerült kiúsznom. Kiöntöttem a hajómból a vizet, és ismét vízre szálltam. Úgy döntöttem, hogy ez az úszás elég bemelegítés, ezért hajtani kezdtem. Most sokkal jobban ment, mint az előbb. Legalább két órát sikerült borulás nélkül megúsznom, de jött egy akkora hullám, hogy merőlegesen álltam vele szemben, és úgy is beborított. Ilyet nem láttam még. A hullám kétszer akkora volt, mint a hajóm.

Kiúsztam, és megnéztem, hogy mennyi az idő. Dél volt.

Elmentem ebédelni. Ebéd közben találkoztam kajakosokkal, és elkezdtem beszélni velük.

Azt mondták, hogy ők nem mernek motorcsónak  nélkül vízre szállni, és azt mondták, hogy mennyek inkább velük, nehogy valami bajom legyen. Én nem ellenkeztem.

Ebéd után fociztunk egyet, majd kondiztunk.

Háromkor szálltunk ismét vízre, mert akkorra a nap nem sütött olyan fényesen.

Velük sokkal jobban tudtam edzeni, mint egyedül. Délután 5-ször borultam, de a motoros segített. A motorosban váltva ültünk, hogy mindenki tudjon edzeni.

Az edzés végén jött a dagály, nekünk versenyezni kellet vele..

Az edzés után kikötöttünk, és egymást húztuk a motorossal egy kötél segítségével. Az első próbálkozásom nem volt olyan jó, mert  rengeteg vizet nyeltem, és elengedtem a kötelet.

A második már sokkal jobb volt, mert rájöttem, hogy hogyan tudok levegőt venni. A legjobb az egészben az volt, amikor megdobtak a hullámok, és felemelkedtem. Természetesen a végére nagyon lila lett a hasam, de ez nem zavart. Estére leégett az arcom, és olyan piros lett, mint egy rózsa.

Vacsorára meghívtak a fiúk, majd elmentem sátorozni.

Kedden a második nap reggeli után a csapattal elmentem edzeni.

Most sokkal jobban ment, mint tegnap. Délelőtt csak egyszer borultam, kezdtem megszokni a szelet,  és kezdtem ráérezni, hogy hogyan kell megülni az óriási nagy hullámokat.

Reggel az apállyal kellet versenyeznünk, mert „kiment alólunk a tenger”. Most, hogy már megtudtam ülni a hullámokat már könnyedén tudtam tartani a tempólyukat. A tenger szélén mentünk. Ha befelé néztünk nem láttunk semmi mást csak a tengert, nagy kékséget. A tenger olyan tiszta volt, hogy lehetett látni a halakat.

Délután is csak edzettem a többiekkel nem történt semmi érdekes. A szerdai napot is az edzésre szenteltem. Edzés után úgy döntöttem, hogy elég jól tudok már a tengeren kajakozni, megszoktam ezeket a nagy hullámokat, holnap kipróbálom a szörföt.

Csütörtökön tehát elkezdtem szörfözni. Ez nagyon nehéz volt. Eleinte a szörffel „rá kellet feküdnöm a hullámokra”. Ez olyan, mintha kajakkal „ráállnál”, de szörffel sokkal nehezebb. Ez a tanfolyam reggel nyolctól tízig, majd délután háromtól ötig tartott. A végére egész jól meg tudtam ment a hullámlovaglás fekve. Ezután azért kimentem egy kicsit kajakozni, de már nem hajtottam, hogy a versenyen a maximumot tudjam nyújtani.

Pénteken is szörföztem, és a végére már sikerült felállnom a szörfön, és úgy lovagolni a hullámokat fantasztikus érzés, olyan, mintha kajakkal állva ülnél meg egy hullámot.

Szombaton délelőtt vízre szálltam, és gyengéden kajakoztam egy órát, majd elmentem, és feliratkoztam a következő napi versenyre. Ezután elmentem, megnézni a helyi várat, nagyon szép volt, a vízre nézett, és nagy ágyúkkal lehetett régebben lőni a hajókat.

Délután fürödtem egy jót a tengerben, szórakoztam, és megint kajakoztam egy órát.

Vasárnap délután három órakor kezdődött a verseny. Kettőkor volt egy eligazítás, hogy merre kell menni. Fél háromkor vízre is szálltam, hogy rendesen bemelegítsek. Háromkor minden versenyző a rajthoz állt. Harmincan indultunk. Minden kajakos mögé jött egy motoros, és megfogta a hajó hátúját, hogy ne tudjanak hamarabb elrajtolni. Elrajtoltunk, és mindenkit követett egy motoros csónak. Én hajtottam, és nagyon hamar ott hagytam a mezőnyt. A motoros csak követett. Az eligazításban azt mondták, hogy mennyek egyenesen a tenger közepe felé, majd eljutok egy hajóig, ott jelezni fognak, hogy kanyarodjak balra, és azt mondták, hogy ez 3 km-re lesz a rajttól. Én csak hajtottam és hajtottam. Egyszerre eszméletlen erejű szél kezdett balról. Igyekeztem úgy menni, hogy merőleges legyek a parttal, de nem a szél nagyon fújt. Tudtam, hogy nagyon elsodródtam, de azért mentem. Igyekeztem folyamatosan balra tartani, de a szél erősebb volt. Max erővel hajtottam a széllel szemben, de az sokkal erősebb volt. Ez így folytatódott egy darabig, a motoros természetesen a nyomomban volt. A szél legalább egy óráig fújt, ráadásul tarajos hullámokat csinált, úgyhogy folyamatosan vizes voltam, és nagyon nehéz volt megülni. Kétszer borultam is, de a motorosból mindig visszaülhettem a kajakba. Végül lassan, de folyamatosan enyhülni kezdett a szél, és a végén elállt. Én hajtottam tovább, hogy visszaérjek a pályára, de nem tudtam, hogy hol vagyok. Addig, addig mentem, el nem kezdett sötétedni, akkor a motorosból azt mondták, hogy vége, hazavisznek.

Beszálltam a motorosba, feltettük a kajakom, és kimentünk a part szélére, ott azt mondta nekem a kísérőm, hogy túlmentem a pályán legalább 15 kilométerrel. Amikor visszaértünk kiderült, hogy csak egy helyi versenyzőnek sikerült megcsinálnia a versenyt, mert ő vitt magával GPS-t, és betáplálta a pálya koordinátáit.

Végül másnap hazajöttem. Ezt a nyarat soha nem fogom elfelejteni.

(Kreatív írás pályázat)

Édes Álmos