Matelandlover-12
Matelandlover
(12.)
„ – Mí és Fá, Tí és Dó között csak fél hangköz van – magyarázta -, a többi között
pedig egy-egy egész.”
- Nem bántad meg, hogy a múltkor úgy megsértetted az öcsédet? – Kérdezte Mona Melvintől.
- Tiszta a lelkiismeretem.
- Tiszta, mert még sohasem használtad! Ma van a születésnapja, légy hozzá kedves!
A majdnem 13 éves Mateland Lindemann boldogan rúgott bele a konyhaküszöbbe.
- Áu! – Ordított fel,
mire Melvin szélesen széttárta a karját:
- Boldog születésnapot, öcsi! – Köszöntötte vigyorogva.
- Ma van? Akkor úgy látszik magamat is megleptem valamivel… – Nyitott ki egy mappát.
- Jaj ne, a kis Leverkühn megint kezdi! – Takarta el szemét a nagytestvér.
- Melvin, adj egy utolsó esélyt a kreativitásomnak!
- Tudsz te számolni? Ez az utolsó utáni…
Mateland nem törődött vele, lázasan készítette elő, amit mutatni szándékozott.
- Rájöttem valamire, mikor arról olvastam, hogyan csalnak az egyetemisták az elvégzendő kísérletek adatainak rögzítésénél… – Fogott bele az előadásba. – Nem gond számukra, ha nem tudják elégszer elvégezni a kísérletet, mert megjegyzik a szórást, és reális adatokat hazudnak hozzá. Ez a legnagyobb trükk, a fordított gondolkodás. Most a szemetek láttára fogok felépíteni egy kisebb szimpatikus hangvilágot, visszafelé, tulajdonképpen a semmiből.
Vegyünk például egy parabolát. Egymásra vetített változataiból készítsünk szimmetrikus alakzatot. Az alakzatot egy speciális koordinátarendszerben, aminek vertikális tengelyén a zenei hangok sora fekszik, úgy helyezzük el, hogy a szimmetriatengelyek a gisz és a g, valamint a cisz és a d közé kerüljenek.
- Miért, van ott valami hókuszpókusz?
- Ezek körülbelül a hagyományos billentyűzet vizuális szimmetriatengelyei is. Itt a lényeg… Ha lejátszod a Dó-ré-mí-fá-szó-lá-tí-dó – t egy laikusnak, a füle nem érzékeli majd, hogy a hangok közötti távolság nem mindenhol azonos, sőt a legtöbb ember meg van győződve ennek az ellenkezőjéről… ezért hát a koordinátarendszerben úgy kell felvenni a hangmagasságokat, mintha az e és az f, meg a h és a c közül fekete billentyűk hiányoznának. Kevés haladvány kelt szimpatikus hatást, ha a valós hangtávolságokhoz ragaszkodunk. Viszont amint eltorzítjuk a rendszert az érzékeinkhez, tehát amint valóságként kezeljük a téves észlelést, minden egy csapásra harmonikusabbá válik, és könnyedén kezelhető lesz. Figyeljétek:
- És a hajlásszögek adják a ritmust? – Szaladt előre Melvin.
- Igen, ha úgy tetszik.
- El tudod játszani? – Kérte rá Mona.
- Hogyne tudnám, itt vannak a pánsípok… Melvin?
- Jó, rendben, add ide az egyiket! Hogyan kell leolvasni?
- Ehhez több leolvasási technika is gyártható, de mivel két pánsípunk van, és azt akarjuk, hogy valami azért összeálljon a befogadó fejében, így első körben azt javaslom, haladjunk keresztbe… – Elgondolkodott. – A ciklus ugye a c-től a következő oktáv disz-éig tartó rész, látod a hurkot ott a függőleges tengelyen? Na azt kezeld úgy, mintha benne lenne a tengelyben. Azon halad két olvasófej, egy piros meg egy zöld, egymással szemben, állandó és azonos olvasási sebességgel. Az olvasófejek vízszintes vonalak, és csak azokat a pontokat látják, amik a saját színükkel megegyező színű alakzatban, azaz ebben az esetben parabolahurokban vannak, és csak akkor látják őket, amikor áthaladnak rajtuk. Ezek az olvasófejek vagyunk te meg én, a két szólam, és mindig a g és a gisz között találkozunk. Legyél te a piros, én meg leszek a zöld. Ha két pont, két hangjegy helyezkedik el a tengelyünkön egymás fölött, a másodikhoz érve, mintha megcsúsznánk a parabolák hurkán, egyet visszaugrunk. … Mit szólsz?
- Kottád nincs?
- De van. A ritmus csak nagyvonalakban stimmel. – Szedte elő Mate:
- Akkor mehet!
- Na jó, ez már kezd meggyőzőbb lenni… – Méltatta Melvin. – de továbbra sem jó semmire.
- Mi az, hogy nem? – Vonta kétségbe Mona. – Ettől nem áll távol a szépség!
- Ez még mindig csak a dolgok felszíne… – Közölte mellékesen Mate.
- De minek, öcsi? A zenét szerezni kell, az irodalmat írni, a pénzt számolni, az épületeket modellezni. Ne keverd a dolgokat, mert semmi értelme. A nagy zeneszerzők az érzelmeikkel dolgoznak.
- Sugallattal… – Nézte a padlót Mate.
- Szenvedélyes sugallattal, nem egzakt kinyilatkoztatással!
- És ha az nem megy? Mit csinálnak, ha nincs ötletük, ha elakadnak, komolyan azt hiszed, hogy olyankor csak keresztbeteszik a lábukat, és imádkoznak, vagy gyógyszereket szednek?
- Pontosan ezt csinálják.
- Akárhogyan, de próbálják folytatni! Küzdenek, nem csak nyafognak. Más munkáit hallgatják, olyan dolgokról szereznek ismereteket, amik önmagukban sohasem keltenék fel az érdeklődésüket, hátha találnak valamit.
- Remek marhaságokat tettél le az asztalra. Múltkor még egy szöget is rosszul jelöltél el a szinusz-szivárványodon, mit vársz, Isten egyszer majd álmot láttat veled, és megváltod a világot? Öcsi, a hullámokat sohasem egyének sodorják, te csak meglovagolni tudnád őket a jussodért, ha lenne benned annyi önzés…
- Ne hallgass rá, ne is törődj vele! – Ellenszegült a lány. – Eladta a lelkét, azt hiszi, hogy a célja szentesíti, amit csinál.
- És nézd, milyen boldog!
Melvin szájáról lehervadt a mosoly.
- Figyelj, sajnálom… – Mondta – kicsit túlzásba vittem, én csak azt szeretném, ha két lábbal állnál a földön!
*
Mate este leült a zongorához, és éjfélig hullámzott rajta a keze. Közben mintha tartalommal, imádsággal töltötte volna fel a parabolákat, ezzel legfeljebb a házfelügyelő nem értene egyet…
Folyt. Köv. : 2009. 11. 27. (péntek)
Zelkó Misi