Matelandlover-9
Matelandlover
(9.)
Párizsban járt a franciaágy.
Minden párocskának jutott, de a takarókat nem egymás mellett fekvő emberekre méretezték.
- Ne húzd már le rólam! – Mormogta Mona.
- Ami a tiéd, az enyém is. Együtt vagyunk.
- Bárcsak együtt is horkolnánk!
- Kezdem nagyon unni, hogy folyton itt célozgatsz, meg minden! – Kulcsolta össze a karjait Mateland Lindemann. – Egyáltalán miért csesztetsz, áruld el, mikor hibáztam én?! – Kikelt az ágyból, fölkapcsolta a villanyt.
- Normális vagy?
- Ne forgasd ki a szavaimat, az nem az én hibám.
- Rajtam kívül minden emberi lénnyel és magasabb szintű organizmussal… tudod… egyre-másra együtthorkolsz. Nekem ezt nem kell elviselnem, nekem ez rossz, magadra kéne hagyjalak!
- Mikor csaltalak volna meg, hisz Istenigazában mi soha… soha nem horkoltunk együtt.
- Ha elmondanám a barátnőimnek, azt hinnék, hazudok, mert ilyen csak a mesében van. Utána persze kiderülne, hogy te amúgy nem fogod vissza magad, és kinevetnének engem.
- Miért, mit mondtál nekik?
- Mindent egybegyúrtam, amit ők meséltek. Héj, Mateland Lindemann… – Váltott a döntő kérdéshez lágyabb hangra, – a barátom vagy, vagy a szeretőm?
Enyhe süvítés lebegtette meg az ablak könnyű szoknyáját.
- A társad vagyok. – Válaszolta Mate.
- Az furcsa, mert… magányosnak érzem magam. Fázom, de nem didergek.
Mate az ágy szélére rogyott. Két tenyérrel dörzsölte meg morcos arcát, miközben összeszedte magát, és fölkészült a kulcsszó kimondására. A lányra nézett.
- Szeretlek.
Hosszú, beszédes szünetet tartott, és látszott a szemén valami a kinti időből.
- Szeretlek. – Ismételte… most Ember volt.
- Menj a pokolba! – Suttogta a csók elől elhajló Mona. – Én is téged.
- Nem értheted!! – Szakadt ki Mate-ből. – Nekem sem olyan egyszerű, ismerlek, szinte mióta az eszemet tudom. Mellettem voltál minden időszakban, ismered a töréseket.
- Ez nem egy normális érv.
- Ami megtörténhet, az velem meg is történik.
- Velem miért nem történhet meg? Nem tudok tovább várni!
- Hová mész?
- Teszek egy kört, hátha szembejön velem egy férfi. Reggel pakolunk, délben indul a gép! – Kiáltott vissza a folyosó végéről, egy záródó liftajtó mögül.
Mateland Lindemann egyedül maradt egy cseppnyi létben sűrűsödő mindenségben. Hamarosan pályára áll Monával a fényes éjszakában, és folytatódik tovább:
egy legénybúcsú, amin megállt az idő.
Folyt. Köv. : 2009. 11. 06. (péntek)
Zelkó Misi