Matelandlover
(9.)
Párizsban járt a franciaágy.
Minden párocskának jutott, de a takarókat nem egymás mellett fekvő emberekre méretezték.
- Ne húzd már le rólam! – Mormogta Mona.
- Ami a tiéd, az enyém is. Együtt vagyunk.
- Bárcsak együtt is horkolnánk!
- Kezdem nagyon unni, hogy folyton itt célozgatsz, meg minden! – Kulcsolta össze a karjait Mateland Lindemann. – Egyáltalán miért csesztetsz, áruld el, mikor hibáztam én?! – Kikelt az ágyból, fölkapcsolta a villanyt.
- Normális vagy?
- Ne forgasd ki a szavaimat, az nem az én hibám.
- Rajtam kívül minden emberi lénnyel és magasabb szintű organizmussal… tudod… egyre-másra együtthorkolsz. Nekem ezt nem kell elviselnem, nekem ez rossz, magadra kéne hagyjalak!
- Mikor csaltalak volna meg, hisz Istenigazában mi soha… soha nem horkoltunk együtt.
- Ha elmondanám a barátnőimnek, azt hinnék, hazudok, mert ilyen csak a mesében van. Utána persze kiderülne, hogy te amúgy nem fogod vissza magad, és kinevetnének engem.
- Miért, mit mondtál nekik?
- Mindent egybegyúrtam, amit ők meséltek. Héj, Mateland Lindemann… – Váltott a döntő kérdéshez lágyabb hangra, – a barátom vagy, vagy a szeretőm?
Enyhe süvítés lebegtette meg az ablak könnyű szoknyáját.
- A társad vagyok. – Válaszolta Mate.
- Az furcsa, mert… magányosnak érzem magam. Fázom, de nem didergek.
Mate az ágy szélére rogyott. Két tenyérrel dörzsölte meg morcos arcát, miközben összeszedte magát, és fölkészült a kulcsszó kimondására. A lányra nézett.
- Szeretlek.
Hosszú, beszédes szünetet tartott, és látszott a szemén valami a kinti időből.
- Szeretlek. – Ismételte… most Ember volt.
- Menj a pokolba! – Suttogta a csók elől elhajló Mona. – Én is téged.
- Nem értheted!! – Szakadt ki Mate-ből. – Nekem sem olyan egyszerű, ismerlek, szinte mióta az eszemet tudom. Mellettem voltál minden időszakban, ismered a töréseket.
- Ez nem egy normális érv.
- Ami megtörténhet, az velem meg is történik.
- Velem miért nem történhet meg? Nem tudok tovább várni!
- Hová mész?
- Teszek egy kört, hátha szembejön velem egy férfi. Reggel pakolunk, délben indul a gép! – Kiáltott vissza a folyosó végéről, egy záródó liftajtó mögül.
Mateland Lindemann egyedül maradt egy cseppnyi létben sűrűsödő mindenségben. Hamarosan pályára áll Monával a fényes éjszakában, és folytatódik tovább:
egy legénybúcsú, amin megállt az idő.
Folyt. Köv. : 2009. 11. 06. (péntek)
Zelkó Misi
Paul Weitz (Amerikai Pite, American Dreamz) rendezőnek és forgatókönyvírónak idén sikerült kiherélnie egy újabb könyvet, méghozzá Darren Shan sikeres, főként vámpírok köré épített álönéletrajzi, 12 könyvből álló sorozatát. A film az első három könyvet gyúrja össze, hogy aztán az azokban történő eseményeket kifordítva vagy kihagyva mozgókép formájában az arcunkba öntse. Most nem kezdem el leírni, hogy hogyan voltak képesek a karaktereket ennyire megváltoztatni (pl. a főszereplő Mr. Crepsley a könyvben inkább félelmetes vámpír volt, míg a filmben viszont egy bohócra hajaz) és három oldalon keresztül taglalni, hogy milyen eseményeket is változtattak meg, illetve hagytak ki és, hogy ez milyen rossz így, egyszerűen elkönyvelem úgy, hogy mint könyvadaptáció csúfosan megbukott, de mint sima film, annak ellenére, hogy néhol unalmas, egész élvezhetőre sikeredett.
Történetünk szerint van egy jó tanuló, pókmániás, szülő kedvenc középiskolás srác 
Darren (Chris Massoglia), aki legjobb barátjával és egyben saját maga ellentétével, a vámpírimádó Steve-vel (Josh Hutcherson) együtt ellóg az éppen a kisvárosban fellépő, szörnyszülötteket bemutató cirkuszba, a Rémségek Cirkuszába. Az előadáson remekül szórakoznak, miközben végignézik többek között a saját magának új végtagokat növesztő Végtag Corma-t 
(Jane Krakowski), a farkasembert, Madame Truska-t a szakállas nőt (Salma Hayek), a kígyófiút azaz Evra-t (Patrick Fugit) vagy a halálos mérget kibocsájtó óráspókot, Madame Octa-t furulyaszóval idomító Larten Crepsley-t (John C. Reilly). Larten előadása közben Steve rájön, hogy a férfi igazából egy vámpír, ugyanis látta már a képét az egyik könyvében. Később, egy városi polgárokból álló lázongó tömeg szakítja félbe a „művészeket”, és a két fiú meglóg, mielőtt még észreveszik őket. Darren úgy dönt, hogy belopódzik Mr. Crepsley szobájába, és ellopja nagyra becsült pókját, míg Steve arra kéri Mr. Crepsley-t, hogy tegye őt is vámpírrá, ami sajna Steve „gonosz” vére miatt nem jön össze. Másnap az iskolában meg is történik a tragédia, ugyanis a pók elszabadul és megcsípi Steve-t, aki így bármelyik pillanatban meghalhat. Darren ezért megkeresi Mr. Crepsley-t és a segítségét kéri. A vámpír először nem akar segíteni, de megtudja, hogy a gonosz Mr. Tiny (Michael Cerveris) akar valamit a fiútól, így odaadja neki az ellenmérget, és nem mellesleg segítőjévé, egy félvámpírrá teszi őt. Miután Steve-t sikeresen visszahozták az életbe, Darren újra találkozhat vele az iskolában, azonban miután észreveszi, hogy furcsán áhítozik a vér iránt Mr. Crepsley-vel elhatározzák, hogy mindenkinek azt kell hinnie, hogy meghalt, és ez után csatlakoznia kell hozzá a cirkuszban. A cirkuszban töltött napjai először nem túl kellemesek, de minél jobban megismeri az ott élő mutatványosokat, annál jobban érzi magát köztük. Sajnos azonban ez nem tart hosszú ideig, ugyanis Mr. Tiny, Steve (aki időközben gonosz lett) és a vérszipolyok (gonosz, emberölő vámpírok) elrabolták a családját és a szerelmét, és rá, illetve Mr. Crepsley-re hárul a feladat, hogy megmentség őket. De vajon mindenki túléli és a barátság is megmarad…?
Nos, a film látványvilágára igazából semmi panasz nem lehet, korrekt munka, 
számomra egyedül a vérfarkas megvalósítása nem tetszett annyira, lehetett volna félelmetesebb, a filmben látható példány ennek ellenére inkább vicces/majomszabású lett. A színészekre sem lehet panasz, nem volt közöttük igazán kiemelkedő alakítás, de rossz sem. A gyerekszínészek összességében tűrhetően játszottak, a felnőttek közül a Mr. Crepsley-t alakító John C. Reilly pedig bár remekül játszik, a kinézete miatt azonban valahogy sehogy sem tudtam/tudtuk elképzelni róla, hogy Ő majd lemészárol egy csomó vérszipolyt. Salma Hayeknek sem kellett megerőltetnie magát a szerep kedvéért, elég volt csak jól kinéznie még szakállasan is. A cirkuszi mutatványosokat játszó mellékszereplők és Willem Dafoe (mint, egy vámpír) viszont remekek, nekik köszönhetően a már fentebb is említett unalomfaktor egy kicsit lejjebb kúszik. Igazság szerint, ami nagyon hiányzik a filmből az egy igazán erős, gonosz ellenfél, amit itt Mr. Tiny és a vérszipolyok jelentenek, de valahogy semelyiküket sem sikerült úgy megcsinálni, hogy azoktól rettegni lehessen. Nem csoda hát, hogy (tévesen) az Alkonyathoz hasonlítják, ugyanis sajnos ez a film sem lett sokak számára több, mint egy vérszegény tini-vámpíros film. Pedig a könyvek olyan jók voltak…
Fantasy/Komédia/Kaland/Horror, 2009, 110 perc
Rendező: Paul Weitz
Forgatókönyvíró: Paul Weitz és Brian Helgeland
Szereplők: John C. Reilly, Chris Massoglia, Josh Hutcherson, Jessica Carlson, Michael Cerveris, Ray Stevenson, Patrick Fugit, Salma Hayek, Jane Krakowski, Ken Watanabe, Orlando Jones, Frankie Faison, Willem Dafoe
Forgalmazó: UIP – Duna Film
Hazai Bemutató: 2009. október 22.
Serényi Krisztián
Kenutábor a Tiszán (Tiszabecs-Tokaj)
A programban 21 fő vett részt. Ebből 17 diák és 4 tanár.
A túra időpontja: július 29.- augusztus 2.
Az útvonal a következő: Budapest – Tiszabecs – Tivadar – Jánd – Tiszamogyorós – Tuzsér – Cigánd – Tiszabercel – Tokaj – Budapest.
Rövid túranapló
1. nap: Budapest – Tiszabecs
Kora reggel indultunk a Keleti pu.-ról, a hosszú vonatozást jó hangulatú volt. A gyerekek kíváncsian várták a megérkezést. A vonatút során elismételtük a megbeszélésen elhangzottakat és ellenőriztük a felszereléseket. Tiszabecsre érkezve, (némi buszozást is beiktatva Fehérgyarmat-Tiszabecs között) az első dolgunk a sátorverés volt, mivel a kenuk érkezéséig még volt egy óránk. Megérkeztek a kenuk, elkezdődött az „okítás”. Mindenki kipróbálhatta a hajókat, aki nem tudott kormányozni az most megtanulhatta. Szávin László kolléga mindenkivel megosztotta a kormányzás és evezés összes csínját-bínját. Estére némi fürdőzést is közbeiktatva már minden „hajónak” volt kormányosa és „legénysége”. Az est hátralévő részét a tábortűz, vacsorakészítés, gitárszó és éneklés töltötte ki.
2. nap: Tiszabecs – Tivadar (40 km)
Sikerült korán fölkelni, reggeli után bepakoltunk a kenukban és korán 
elindultunk az első fárasztó, és a legnehezebbnek tűnő szakasz leküzdésére. Mindenkiben volt némi izgalom az első napon, mert nem igazán tudtuk mi vár ránk.
A Szatmárcsekén betervezett Kölcsey Ferenc emlékház és a kopjafás temető megtekintése az esős nap és a kimerültség miatt elmaradt.
Este vacsorát főztünk felállítottuk a sátrakat és hamar aludni mentünk. Ez volt talán az egyetlen olyan este amikor senkinek nem volt kedve énekelgetni.
3. nap: Tivadar – Jánd (17 km)
……. kialakult a napi rutin: a korán kelőkkel bementünk a közeli faluban reggelit vásárolni, aztán a nagy közös reggelizés után bepakoltunk a kenukban. Ez a szakasz pihenőnek tűnt, az előző napi kiképzés után. Itt volt labdajáték, vacsorafőzés, tábortűz, éneklés.
4. nap: Jánd – Tiszamogyorós (37 km)
Reggeli, indulás a szokásos módon. Ez a nap annyiban volt csak más mint az előző, hogy volt sárcsúszda és útközben éneklés. Este mindenki lezuhanyozhatott, és a vacsorakészítésnél mindenki egyformán kivette részét, a krumpli hámozástól kezdve a tűzrakásig.
Este éneklés, tűzrakás.
5. nap: Tiszamogyorós – Tuzsér (32 km)
Reggeli után útnak indultunk. Megtekintettük Zsurkon az ország legrégibb és legmagasabb fa haranglábat. Fürödtünk, és útközben megfigyelhettük a népi halászati módok néhány mozzanatát, a varsázást, kuttyogatást.
Tuzsérba érkezve már várt minket a finom babgulyás. Este bementünk a faluban, megnéztük a tuzséri Lónyai kastélyt, amely nagy hatással volt a gyerekekre és érdeklődve figyelte a vezető minden szavát.
6. nap: Tuzsér – Cigánd (25 km)
Reggeli, indulás. Útközben a Szabolcsveresmarti református templom megtekintését tűztük ki célul. Ebéd után Cigánd közelében egy homokos partszakaszon felvertük a sátrakat. Volt homokvárépítő és tűzrakó verseny.
7. nap: Cigánd – Tiszabercel (20 km)
Ezen a napon később ébredtünk és indultunk, hogy mindenki kipihenhesse magát és megújult erővel indulhassunk tovább. Már nem tűnt annyira megerőltetőnek az evezés. A végére kezdett belendülni a társaság, már senki sem panaszkodott. Este, jó hangulatban érkeztünk meg Tiszabercelre és közös főzőcske után közösségfejlesztő játékokat játszottunk. Délelőtt megtekintettük az 1896-ban épült gőz- és szivattyútelep múzeummá alakított épületegyüttesét. Gyönyörűen karbantartják, olyan volt, mint egy ékszer, a diákok is el voltak ragadtatva.
8. nap: Tiszabercel -Tokaj (30 km)
Reggeli, indulás. Ez volt az utolsó evezős napunk és valahol a lelkünk mélyén örültünk is neki meg nem is, mert nagyon összeszokott a társaság. Ezen a napon már csak csurogtunk lefele. A legnagyobb élményt a 6 hajóból álló katamarán „okozta”. Itt zajlott le a nagyszabású tiszai énekverseny, ahol a fiúk vitték el a pálmát.
Tokajba, a kempingbe érkezve mindenki lezuhanyozhatott, elmentünk sétálni és vacsorázni, majd a hagyományhoz híven fölmentünk a kilátóba egy kis közös éneklésre, valamint egyik diákunkat is itt köszöntöttük születésnapja alkalmából.
9. nap: Tokaj – Budapest
A hazautazás napja, utolsó sátorbontás, és búcsú a Tiszától. A hazaút nagyon gyorsan eltelt, mert mindenki hulla fáradt volt és vagy végigaludta az utat vagy kellemesen elbeszélgetett az újonnan szerzett barátokkal.
Kulcsár Anikó
