Pokolba taszítva

pokolba1Sam Raimi, számtalan horrorfilm rendezője, producere és írója, továbbá a Pókember filmek rendezője, úgy tűnik, nem elégszik meg csak a képregény-filmek rendezésével, így 2009-ben visszatér a horror műfajához. Ebben segítőtársa többek között Alison Lohman (Beowulf) és Justin Long (Zack és Miri pornót forgat, Die Hard 4), azonban mind a hárman csináltak volna valami mást, ugyanis ez a film valami katasztrófa (és akkor még iszonyatosan szépen fejeztem ki magam).
Christine Brown (Alison Lohman) egy bank hitel-kihelyezési osztályán tengeti mindennapjait. Elég jól alakul az élete, barátja, Clay (Justin Long) imádja és egy előléptetés is kilátásban van. Azonban egy nap, egy furcsa öregasszony, Mrs. Ganush (Lorna Raver) jelenik meg nála, és kéri, hogy segítsen rajta, hagy ne veszítse már el a házát. Chrisitine, hogy megmutassa vetélytársával együtt Őt is kemény fából faragták, elutasítja az öregasszonyt, aki ezért térdre borul és könyörögni kezd. Christine egy óvatlan mozdulata miatt azonban elesik, és ezért fejébe vette, hogy a lány megszégyenítette őt, amiért neki is esik. Később, amikor Christine már menne haza, az öregasszony kocsiját látja a parkolóban. Sietősre fogja lépteit, azonban amikor már elindulna, észreveszi, hogy az idős nő mögötte ül. A nő rátámad, verekedni kezdenek, majd az idős nő leszakítja egy gombját, és egy átkot szór a lányra. Christine később Clay-el együtt bemegy egy médiumhoz (Dileep Rao), aki elmondja, hogy Christine-re egy halálos átkot szórtak. Clay és Christine sem hiszik el igazán, ezért haza is mennek. Azonban ezek után Christine furcsa hangokat kezd el hallani, és árnyakat lát. Újra elmegy tehát a jóshoz, aki ezúttal azt is elmondja, hogy 3 napig fogja őt kísérteni az átok, majd elviszi magával a pokolba. Azonban ez megakadályozható, ha állatot áldoz. Christine meg is teszi, ám az átok továbbra is rajta van, ami egyre jobban pokollá teszi az életét. Ezután a médiummal együtt felkeresnek egy asszonyt, Shaun San Dena-t (Adriana Barraza), aki már egyszer harcolt a lélekkel, de az akkori csatát elvesztette. Ezek után, Shaun San Dena emberével kiegészülve négyen, előhívják a gonosz lelket, hogy elpusztítsák. De vajon ezúttal sikerül? Meglátod…
Vagyis inkább ne lásd meg, mert az azt jelentené, hogy végignézted. Higgy nekem, pokolba2és kerüld inkább el a filmet. Erre a horrorra leginkább az unalmas, a szánalmas, a nevetséges, a félelmetes és a borzasztó jelzők illenek. Unalmas, mert néhol ellaposodik a történet. Szánalmas, mert ami itt folyik az már az: én nem tudom mi ez a mindent-a-szájba-őrület a filmben, de már nevetséges, hogy egyszer valaki szájába feldugnak egy kezet, majd telefröcskölik vérrel, majd ráharapnak az állkapcsára, meg ilyenek, de ami a legjobb, egyszer még egy kismacska is kijön a nyílásból… Bizony. Szép mi? Egyszerűen borzalmasak ezek a jelenetek, pedig olyan jó is lehetett volna a film, ugyanis félelmetes jelenetek is találhatóak benne, amiket leginkább a rémisztő öregasszony kinézete és jelenléte szolgáltat. De a rémisztő árnyékokat és hangokat mind elfelejteti a sok, röhejes jelenet, pl. amikor a végén kiderül, hogy elég lett volna csak a gombot átadni másnak, és a csaj visszamegy az öregasszony sírjához (igen közben meghalt „szerencsétlen”) és beteszi. De még hogy, amit ott levág, ahogy felemeli a borítékot a villámfénybe egy monológ keretében, az már nálam is sok. Színészileg sok mindent nem lehet mondani, (na jó két dolgot: a főszereplő, Alison Lohman néhány jelenetben olyan, mintha nem sok kellene neki, hogy elröhögje magát, és a médiumot játszó Dileep Rao, ha még egyszer kimondta volna a „yes” szót, esküszöm, hogy én rántottam volna le a pokolba…☺) szinte bárki képes lett volna eljátszani a szerepeket, ugyanis mindenki fél gőzzel dolgozik csak. Bár nem is csoda, egy ilyen történet mellé én sem adnék bele mindent. Egyszóval egy olyan horrorfilm lett ez, amely egész szép bevételt hozott Amerikában (máig sem értem miért), jó alapötlettel rendelkezik, de a sok röhejes jelenet nagyon lerontja nálam.

pokolba3Összegzés: Röhejes horror, közepes színészi játékokkal.
Horror, 2009, 99 perc
Rendező: Sam Raimi
Forgatókönyvíró: Sam Raimi, Ivan Raimi
Szereplők: Alison Lohman, Justin Long, Lorna Raver, Dileep Rao, Adriana Barraza, David Paymer, Reggie Lee
Forgalmazó: Budapest Film
Hazai Bemutató: 2009. augusztus 13.

Serényi Krisztián

3 Responses to “Pokolba taszítva”

  1. Zelko Misi Says:

    Sam Raimi… Pokember…
    eszrevettetek, hogy a pokemberfilmek tetelmondatai rimelnek magyarul?
    Ime az utanozhatatlan magyar szinkron veletlen vivmanya:

    …a nagyobb erö nagyobb felelösseg…
    …a kepesseg nem kivaltsag, hanem lehetöseg…

    …dobd el a fegyvert, fiam, es menj haza…
    …egy fecske is csinalhat nyara…t

    ejha. Erre jo a nyariszünet!

  2. Dante Says:

    Iszonyú gagyi szörnyű film….

  3. Chris Says:

    Ezzel maximálisan egyetértek! :)

Leave a Reply