Jégkorszak 3. – A dínók hajnala
augusztus 1st, 2009
Ki ne ismerné vagy csak hallott volna már a Jégkorszak című animációs filmről, amelyen a gyerekek és a felnőttek is egyaránt jót mulatnak? Az első filmet még annó 2002-ben mutatták be a nagyérdeműnek, és rögtön akkora siker lett, hogy 2006-ban folytatást is kapott. Természetesen akkor is szép bevételt hozott össze magának a film, így várható volt, hogy lesz még ennek folytatása. Ami most, 2009-ben el is érkezett (még 3D-ben is), és folytatván a hagyományokat, tarolt a mozi pénztáraknál. Így ha hinni lehet a pletykáknak, már készülhetünk is a 4. részre, amelyben hőseink állítólak a jelenben kötnek ki, mert egy múzeumi jégtábla egyszer csak kiolvad… Na de nagyon előre szaladtam, lássuk csak mibe keverednek a zseniális 3. részben hőseink, a családcentrikus mamut Manny és párja Ellie, Sid
az infantilis lajhár, Diego a kiöregedő félben lévő kardfogú tigris, és természetesen az egyedülálló és hamisítatlan Motkány.
Miközben Manny és Ellie kismamutuk érkezését várják, addig Diego kénytelen rádöbbenni, hogy új csordájában egyre csak lassul, több izgalomra vágyik. Eközben persze Sid sem tétlenkedik, barátait elnézvén, ő is családra vágyik. Így miután Diego bejelenti, hogy elmegy, ő is útra kel egy kis sétára, ami közben egy barlangban köt ki, ahol is talál három tojást. Mivel hogy ő is családra vágyik, magához veszi az árván álló tojásokat, és apjukként (anyjukként) kezd el velük bánni. Egy nappal az után, hogy kikeltek a kis jövevények a tojásból, igazi anyjuk, egy dinoszaurusz jön el értük is viszi őket haza. Amivel nem is lenne semmi gond, ha Sidet nem vitte volna magával. Így hát, Manny, Ellie, Diego és a két kis oposszum útnak indulnak a barlangon túlra, hogy megtalálják és visszahozzák barátjukat. Azonban ez nem olyan könnyű feladat, mert mint kiderül, a föld alatt a kihaltnak vélt, veszélyes dinoszauruszok élnek. Egyetlen segítőjük ebben a veszélyes úton Buck, a kissé skizofrén menyét, aki saját bőrét is vásárra vinni/viszi, hogy segítsen megtalálni bajbajutott lajhárunkat. Tehát Ők öten alkotják a mentőcsapatot, akik Sidért mennek ebben az új, és veszedelmes világba, miközben számtalan akció, humor és helyenként romantika kerül az útjukba. Ó, és persze ne felejtkezzünk meg szeretett motkányunkról sem, aki ezúttal is próbálja megszerezni/megtartani az ő hőn szeretett makkját, amiben most már nem csak saját szerencsétlensége gátolja meg, hanem a frissen színre kerülő motkány lány is, aki minden trükkjét beveti a cél (makk) érdekében. A kettejük között kiélesedett harc néha buborékokba, néha üldözésbe, néha pedig szerelembe csap át, de sajnos motkány számára nem sokáig tart ez az érzés, ugyanis a makk közéjük áll.
Nos, szerintem semmi panasz nem lehet a filmre, olyan 3. rész született, amely méltó folytatása az előző két résznek. A készítők a Shrek 3 mintáján haladva behozták a gyerek témát, amelyet tökéletesen valósítottak meg. „Kis” időrendi eltolással pedig a dínókat is behozták a képbe, biztos, ami biztos alapon, ha esetleg nem lenne elég a szereplők „magánéleti” problémája, és a családalapítás hatalmas kérdése. Viszont ezzel a húzással elérték, hogy ne laposodjon el a történet. Pörgős, akciódús cselekményt kapunk, amely közben zúdul ránk a poénáradat (természetesen itt is Sid és a motkány viszi el a pálmát) a régi, és a nagyon jól eltalált új szereplőktől egyaránt. Tehát ez egy nagyon jól sikerült folytatás, amelyet nem csak a gyerekek nevetnek végig a cuki állatok miatt, hanem a felnőtteknek is kijut a viccből (a sok filmes utalás miatt is).
Animáció/Vígjáték/Kaland/Családi, 2009, 94 perc
Rendező: Carlos Saldanha
Forgatókönyvíró: Peter Ackerman, Michael Berg
Hangok: Ray Romano, Queen Latifah, John Leguizamo, Denis Leary, Simon Pegg
Hazai Bemutató: 2009. július 02.
Forgalmazó: InterCom
Serényi Krisztián
