Harry Potter és a Félvér Herceg

hp1Ó Harry, Harry, Harry. Már megint mit tettek veled? Történt ugyanis, hogy az új Potter mozit is annyira leegyszerűsítették, hogy fontos részeket hagytak ki, helyettük behozván rengeteg poént és romantikát, amely miatt a film fő szála szinte már nem is Voldemort múltjának megismerése, hanem a szereplők szerelmi élete. Tuti gimi ez, csak varázslatokkal. Bár lehet, hogy én rontottam el valahol a saját élményemet, mert ahelyett, hogy úgy ültem volna be, hogy ez csak egy film, én úgy mentem el, hogy ez egy Harry Potteres könyvadaptáció. És valljuk be, könyvadaptációnak szép szóval is rossz, filmnek viszont jó. De már meg sem tudok igazán lepődni, a 3. résztől fogva már a rendező saját igényeihez igazodnak a filmek.
Az 1-2 film, amelyeket Chris Columbus rendezett, pontosan követték a könyveket, remek adaptációk voltak. Persze sokan azt mondják rájuk, hogy gyerekesek voltak, de valljuk be, hogy a könyvek is azok, nem is értem miért kellett így reagálni. Ezután a rendezői széket Alfonso Cuarón vette át, aki új utat mutatott hőseinknek. Elvitte őket egy sötétebb, horrorosabb irányba, ami valljuk be, hogy remekül sikerült, de a történetet már nem sikerült úgy követni, ahogy azt kellett volna. Tehát őt is váltották, nem másra, mint Mike Newell rendezőre, aki rengeteg fontos dolgot hagyott ki, rátámaszkodott a látványra, és elérte, hogy csak az utolsó fél óra maradjon meg emlékezetünkben. Tehát őt is váltották, ezúttal David Yates rendezőre, aki ugyanúgy viselkedett, mint elődje, kicsit másra helyezte a hangsúlyt, mint amire a könyv, és szintén csak az utolsó fél, háromnegyed órát sikerült úgy megcsinálnia, hogy arra emlékezni lehessen.
Azonban őt nem lehetett eltántorítani, maradt, hogy megcsinálja a 6., és a két hp2részre szedett 7. filmet is. Azt azért ellehet mondani, hogy érződik, hogy ugyanaz csinálta a folytatást, mint aki az előzőt, de azt már nem, hogy könyvhű is. Ugyanis mint mondtam, sok fontos cselekményszálat hagyott ki teljesen, amik miatt az olvasó jobban értette a történteket. Ha olyan nézi meg a filmet aki nem olvasta a könyvet, biztos jobban fog neki tetszeni (mert amúgy nem rossz film), de az is biztos, hogy a film végén lesz pár kérdése, amikre nem igazán tud magyarázatot adni, nem tudja, hogy ez-és-az miért is történt, ez-és-az ki vagy mi is volt. Egyszóval tehát nagyon vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, mert nem tudok rá teljes mértékben úgy gondolni, mint egy sima filmre, mindig előjön bennem az érzés, hogy ennek az alapja egy könyv, amit nagyon megkurtítottak a sok változtatással/kihagyással. Persze ezt is megmagyarázták úgy, hogy ez csak egy előkészítés a nagy fináléhoz, és , hogy az majd tartalmazni fog a 6. részből kihagyott cselekményeket is, de ettől még nem lesz jobb a film… De ne is törődjetek velem, elkönyvelem, hogy ez a film bizony sokkal jobb lett, mint az előző kettő. Nyári blockbuster filmnek kiváló, könyvadaptációnak pedig felemás. Lássuk tehát, hogy miről is szól a film:
hp3Harry (Daniel Radcliffe), Ron (Rupert Grint), Hermione (Emma Watson) és társaik hatodik évüket kezdik meg a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Az előző évben az egész varázslótársadalom számára nyilvánvalóvá vált, hogy a rettegett gonosz varázsló, Voldemort (Ralph Fiennes) visszaért, így sok diákot már nem is engednek olyan szívesen el az hp4iskolába. Azonban Ők hárman természetesen örömmel térnek vissza oda, ahol is később mindegyiküket megtalálja a szerelem. De ezek az érzések sem lehetnek felhőtlenek számukra, mindenkinek nyilvánvaló, hogy bizony nincs minden rendben, sötét dolgok vannak készülőben. Ron számára azonban egészen felhőtlenül kezdődik ez az év, beválogatják a kviddics csapatba, megnyeri első meccsét, és összejön azzal a lánnyal, aki bizony szinte az őrültség határát súrolván szerelmes belé, aminek Hermione viszont nagyon nem örül. Mindezek közben Harry feladatot kap Dumbledore (Michael Gambon) professzortól, mégpedig azt, hogy az új bájitaltan tanár (Jim Broadbent) közelébe kell, hogy férkőzzön, és meg kell szereznie tőle egy emléket, amely fontos részleteket tartalmaz Voldemort legyőzéséhez. A közelébe férkőzés nem is bizonyul számára nehéz feladatnak, ugyanis Harry remekel az óráin, köszönhetően a titokzatos Félvér herceg régi könyvének. Ellenben az emlék megszerzésével már akadnak problémái. Eközben azonban Harry felfigyel régi ellensége, Draco Malfoy (Tom Felton) különös viselkedésére, és biztosra veszi, hogy valami rosszban sántikál. De ezzel nem is igazán tud törődni, miután megszerezte végre valahára az emléket, ugyanis Dumbledore professzorral rögtön útnak indulnak egy titokzatos barlangba. Ezek után pedig olyan dolgok történnek vele, amikre nem is mert eddig gondolni.
hp5Nos, mint már feljebb említettem, egy könyvrajongó számára bizony csalódás lehet a film, azonban be kell ismerni, hogy vannak jó tulajdonságai is. Nézzük csak meg ezeket, kezdvén a színészekkel. A felnőtt színészektől már megszokhattuk, hogy teljes profizmussal viseltetnek a szerepeik iránt, ami ebben a filmben is megtalálható, mindegyikük remekül hozza karakterét, kezdve az új bájitaltan tanárt alakító Jim Broadbentől, a Piton professzort játszó Alan Rickman-en át, egészen Michael Gambon-ig, aki végre valahára megtalálta a jó Dumbledore figurát, és nem egy idegbeteg vénembernek tünteti fel. A „gyerek” színészekről azonban már nem lehet ugyanezt elmondani, kivéve talán Tom Fletont, aki remekül megmutatja Malfoy szenvedését a küldetése miatt, és élethűen mutatja be a figura tanácstalanságát. Emma Watson is kezd egy színésznőre hasonlítani, ha sikerül majd neki levetkőznie a ráragasztott Hermione bélyeget, akkor akár egy fényes karriert is befuthat. Ellenben két hímnemű társával. Ugyanis Rupert Grint lehet, hogy az egész film alatt hihetetlenül vicces, de az még nem elegendő, ha azét emlékszünk rá mert nagyon vicces grimaszokat tud vágni. A Harry-t alakító Daniel Radcliffe sem remekel valami fényesen, annyi a feladata, hogy szépen végigasszisztálja a történéseket. Csak reménykedhetünk benne, hogy az utolsó (két) részre már magára szed némi profizmust, és végre megmutatja hp6karaktere minden oldalát. Viszont a látvány, ami kétség kívül a Harry Potter filmek legnagyobb erőssége, az most sem vesztett semmit. Csodálatosak a helyszínek, kitűnőek a különböző vizuális effektek, főleg a barlangos rész tűzgyűrűje tetszett. A zenére sem lehet semmi panasz, remekül aláfesti a jeleneteket, olykor vidám, olykor pedig felveszi a jelenethez illő, komorabb, feszesebb tempót. Az egyik legjobb zene az egyik karakter (direkt nem írom le, hogy melyik, bár úgyis mindenki tudja, akit érdekel) halálakor csendül fel, amely miatt, ha még fél percig tart a jelenet biztos, hogy valaki megkönnyezte volna. Azonban a negatívumok mellett sem lehet csak úgy elmenni, amik kétség kívül a kihagyások miatt voltak. Egyszerűen nem értem, hogy miért kellett kihagyni a végén lévő nagy Roxfort-i csatát (és ezzel nem vagyok egyedül, több embert halottam a moziból kijövet, akik nem értették, hogy ha már egyszer bejutnak a halálfalók az iskolába, miért nem kezdenek el öldökölni, miért csak az üres nagytermet teszik tönkre), és ami talán a legfájóbb, miért kellet kihagyni a könyvben olyan szépen, és szomorúan megírt temetést? Ezek mellett csak reménykedhetünk, hogy néhány kimaradt jelenet bekerül a következő rész(ek)be, hogy legalább addigra jobb szájízzel gondoljunk a filmre.
hp7Kaland/Fantasy/Misztikus/Családi/Romatikus/Vígjáték, 2009, 143 perc
Rendező: David Yates
Forgatókönyvíró: Steve Kloves
Eredeti Regény: J. K. Rowling
Főbb Szereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Michael Gambon, Alan Rickman, Tom Felton, Maggie Smith, Jim Broadbent, Helena Bonham Carter, Bonnie Wright, Julie Walters,
Hazai Bemutató: 2009. július 23.
Forgalmazó: InterCom

Serényi Krisztián

8 Responses to “Harry Potter és a Félvér Herceg”

  1. Zelkó Misi Says:

    Yates szándékosan elnyújtja a tartalmatlan részeket. Ha nincs rá más mód, félperces réseket hagy párszavas merengések kellős közepén.
    Aztán szokatlanul éles váltással pörgeti fel az eseményeket, amik így minőségvesztő tömörítésen esnek át, viszont pislogásra sem hagynak időt. Csak vizsgáljátok meg a minisztériumi finálé hosszát az ötödikben. Teljesen aránytalan az egész, és higgyétek el, ez felettébb zavaróvá válik, ha az embernek pisilnie kell.
    Azt hittem, hogy erre nem fordítottak gondot, de amikor a hatodikban megláttam azt a bizonyos homokórát vagy mit, rájöttem, hogy létezhetnek ilyen hülye szerkezeti sablonok is. (Létezhetnek, nem tudom léteznek-e…) Mindenesetre nagyon élveztem, amit a potterekről általában nem mondhatok el. (A végén nagy megkönnyebbülést éreztem.)
    Arra gondolok hogy héj, régen a gyerekek kaptak néha-néha egy ózt, vagy csillagháborút, mostmeg évente minimum háromszor térítenek vissza engem a tisztaszívű gyerekkorba, és ez messze nem a leggonoszabb üzleti tevékenység, ez… jó. És miért ne bontsák az utolsót ketté, ott már úgysem fog lankadni az érdeklődés… hú meg a 3d is nagyon menő, így csak az utolsó 100 percet lenne érdemes letölteni mozizás helyett, dehát ki gondol erre…

  2. jox Says:

    Misi az osztály társam, Misi szereti a művészi/formabontó megközelítést. Én nem vagyok Misi. Nekem fájt a film…
    Amikor Ron huga bekötötte Harry cipőfűzőjét, kikapcsoltam a filmet és tartottam egy fél órás pihanőt, amíg le nem nyugodtam, h folytathassam.
    A történet egyetlen akció jelenetét (amit Chris is írt), a végén a nagy csetepatét kihagyták… Gratulálok. A-film-csattanójának (nem mondunk nevet) halálát szintén elrontották, Piton bá’ lő, puff, másik kiesik, ennyi, és máris nézhetjük ahgy Harry néz ki a fejéből… engem az aláfestő zenéje sem fogott meg.
    Igazából én ezt a filmet töröltem az emlékeimből, bár amikor a legelső jelenetet megláttam, amint Harry csajozik, tudnom kellett volna, h ez lesz…
    Sztem el kéne dönteni, hogy most ragaszkodunk-e a könyvhöz, avagy sem, mert ez a kettő közti átmenet borzalmas…
    egy vélemény voltam a sok közül

  3. Shade Says:

    Szerintem csk egy valami hiányzott a filmből: az izgalom.

  4. Chris Says:

    Hát igen, a 6. film vágásai tényleg sokszor olyanok, hogy csak nézel, hogy most miért is lett vége a jelenetnek, hogy hogyan “járhattunk” 2 perc alatt 5 helyszínen, meg ilyenek…
    A Ginny beköti Harry cipőfűzőjét résznél meg majdnem leestem a székről, hogy ez-most-mi?
    Tényleg csak remélni tudom, hogy nem rontják el ennyire az utolsó könyvet (bár szinte biztos vagyok benne, hogy elfogják…).

  5. Manó Says:

    Mikor megnéztem a filmet, rögtön tudtam megint sikerült elkészíteni egy olyan filmet mi csak lepke fingnyit tükrözi magát a könyvet ,mások erre de hiszen ez csak egy adaptáció . H Sajnos ez mos már a könyv kicsúfolása.
    Az előző sem volt valami nagy durranás ,ebből meg lehet tanulni a leckét, hogy ha olvasol valamit és film is készül belőle NE NÉZD MEG ! :d

  6. Zelko Misi Says:

    ne aggodjatok, a remekmuvekbol mindig kkeszul tobb adaptacio is, es szerencsere sokfelekeppen lehet a dolgokat elrontani.

  7. Chris Says:

    Nah, igen. Lehet, hogy amire mi öregemberek és öregasszonyok leszünk, akkor valaki úgy dönt, hogy ideje lenne újra megcsinálni a Harry Pottereket. :)

  8. NB Says:

    Szerintem filmből csak az 5. lett elég béna, de a többi szerintem nagyon is jó!!

Leave a Reply