Éjszakai fények
Éjszakai fények
A pirkadat fél… Csak egy hibbant agyrémre virradt a nép, úgy hívják: éj. Rabul ejt a pillanatkép. Csak nézd! A gondolkodás úgy is nehezedre esik…
02:37 Csütörtök
Az esti kábulat rámutat a sötétség szépségére…
Erős a versenyszellem két villódzó kirakat között. Délcegfények siklanak a pillanatot megszégyenítő gyorsasággal egymás felé… egymástól el… egymástól… eh, máshol… Másnapos lámpaoszlopokkal játszadozó számlapos csatornafedelek társalognak a bizonytalan füsttel. A járókelő járda előkelő párja a tűzcsap, most mégis némán mered maga elé. Szegény! A fények versenylázban égnek a város vasán. Kutyapózban hallucinál magának otthont a részeg tacskó: pórázról rémálmodott, ezért kidobták, most már kóbor. Jókor, jókora fotón pózol az intelligens mosóporevő mosógép szerelő. Szinte mozognak a próbababák a pulzáló fényárban. Lüktet a város Dinamo szíve, az enyém is… vele együtt, mégis külön, mégis egyedül, mégis párban. Plakát barátok kacsintanak rád a sejtelmes félhomályban. Szublimál a kristályváza, a rács és üveg közé zárva tartott ezeréves fogoly. Komoly, obszcén fények bizsergetik a talpad. Hangod a város torkából föltörő köhögés. Rátkay Kristóf máris flörtölő szemrezegtetéssel hódítja a bináris számokat a digitális menetrenden. Lakótelepek lakatlan lankáin ásít lehúzva a reluxa. Az erkély felkél és sóhajt, a szemerkélő esőre megvető tekintetét küldi e-mailen. Idétlen lombkoronák trónfosztása a sarokba szorított parkban. Halkan ropog a villamos talpa alatt a macskakő. Kacskaringósan falra hányt ákombákomok fakulnak percről percre. Kicsit megpihent a téri pad egy fél pillanat erejéig. Az a szemétkedő szemétszedő szelektíven gyűjti magába, mit más kiadott magából. Magányos fűszálak nézik a híradót. A lámpafénye hirdeti: „A mának élek”. A sötét, mint a tejfel ellepi a tájat. Fekete tejfel. Légy szíves ne kelj fel… aludj, amíg tudsz…
Vakít az éjszaka. Nem kell az orkán, mert én spontán elszelelek.
Az esti kábulat
rámutat a sötétség
szépségére, ami a fény.
Jox