SzóSzólók
2005-ben alakult egy gyöngyösi banda, ami azóta elég rende
sen kinőtte magát. Személy szerint a kedvenc együttesem. Több kis lemezük és egy nagy lemezük is megjelent. Szövegeikkel enyhén szólva überelik a magyar pop szakma lábszagú slágereit.
Két tagja: Danyi Tamás (Muki) és Sulyok Ádám (ÁdE)
Most hétvégén jött ki a csapat első klipje, ami szerintem (bár elég elfogult vagyok velük) kötelező. Akit esetleg érdekelne, az ide kattintva megtekintheti.
Természetesen van myspace oldaluk is, aminek, ahhoz képest, mennyire fiatal banda, hatalmas nézettsége (hallgatósága) van már most is.
Mostanság fog kijönni ÁdEnak és Mukinak külön-külön a szóló lemeze is. ÁdE egyébként a fenn megtekinthető klipben is szereplő Pető Krisztiánnal alakított (pontosan 2009 januárjában) bandát, ami sok-sok jót ígér. Ennek a formációnak Derültégből a neve. Ez is kötelezőjelleggel.
Egy kis ízelítőnek egy dalszöveg részletet mutatok a Mosolyszünet című dalból, hátha akkor jobban kedvet kaptok:
ÁdE
Én fátylat borítok, te asztalt.
Már elérted, nem izgat, hogy bársony vagy aszfalt,
Nem izgat az, hogy hány olyan szar dalt
Fogtál fel neszként, míg vártad a hajnalt,
Engem álomban az tart.
Te csak borítsd az asztalt.
Szememben látod, komoly tűzet gyújtott az üzlet,
Így lesz a bohócon kis mosolyszünet.
Vékony a hámréteg, a valóság felkoncol,
Ezek már kész tények, nem valósághű konzol.
Amíg nem mozdulok a pontról hiába taszítasz.
Legyintek mindenre, de viszályt mindig te szítasz.
Kölcsön a hitelre kaptam papírt, meg ceruzát,
Hagyod eltorzulni arcom, amíg más pofáján retusálsz
egy szépséghibát, így lesz gnómok között egyedi.
Mit egy nézés kivált azt egy húzásra beveszi.
A gyomromban pálinka, van okod pánikra. Nevelő célzatok,
Mert azzal, hogy te utálsz, lehet, másnak célt adok.
Szavaid vedelem,
a mellkasodon taposok, mert te ülsz a helyemen…
Refrén:
Néha napján kell, egy kis mosolyszünet,
Semmi pánik csak egy átlagos donortünet.
A tiszta naplóból nem marad más csak koromfüzet,
de hiába ha rólad minden sorom üres…
Jox
Tomas Alfredson rendező, John Ajvide Lindqvist vámpíros-romantikus regényéből készítette el ezt a nagyszerű filmet. A könyvet még nem olvastam, de a film után be kell szereznem! ☺ Azonban a vámpíros-romantikus jelzőtől nem kell megijedni, nem egy újabb Alkonyattal van dolgunk, sokkal reálisabb, vámpírosabb alkotás született, amely lassú tempója, és a háttérben megbújó érzelmek miatt, már-már a dráma műfajába is beletartozhatna. A film már 48 díjjal büszkélkedhet, és az amerikaiak is felfigyeltek rá, ha minden „jól” megy, 2010-ben bemutatják az amerikai verziót.
Filmünk egyik főszereplője a 12 éves, csöndes, magának való fiú Oskar (Kåre 
Hedebrant), akit az iskolában folyamatosan piszkálnak, otthon pedig brutális gyilkosságokról kivágott újságcikkeket gyűjt, és titokban bosszút forral támadói ellen. Szülei szétváltak, jelenleg anyjával él, és meglehetősen egyedül érzi magát. Sokszor bolyong esténként a környéken, azon belül is a ház melletti kis játszótéren. Egy nap azonban új barátra talál a frissen beköltözött kislány személyében, Eliben (Lina Leandersson), aki feltehetően apjával költözött be, és szintén magányos. Első beszélgetésükkor a lány leszögezi, hogy sosem lehetnek barátok, de napról napra, amikor találkoznak a játszótéren egyre jobban megkedvelik egymást. Egyik este azonban szörnyű dolog rázza meg a környéket, egy felakasztott ember kivéreztetett hullájára bukkan pár gyerek. A tettes pedig nem más, mint Eli „apja”, aki vért vitt a lánynak. Ugyanis Eli vámpír. De úgy néz ki, még ez sem gátolja meg Oskart abban, hogy szeresse a lányt, bármennyiszer is látja véres szájjal, épp aközben, vagy azután, amikor megöl(t) egy embert. Az Ő kettejük életéről és barátságáról, és vonzósásáról szól a film, miközben Elinek még a vámpírléttel is meg kell küzdenie.
Hát, másra számítottam, amikor elkezdtem nézni a filmet, azt hittem, hogy sokkal véresebb alkotás lesz, erre inkább drámaiabb lett. De nem kell megijedni, talán ettől még jobb is lett a film, sokkal reálisabb a régóta vámpírként élő lány, és az osztálytársai által terrorizált, magányos fiú története. A film lassabb menete közben olyan „szép” véres jelenetek is találhatóak, amik bármelyik horrorfilmbe beleillenének, tökéletesen (gusztustalanul) ábrázolják a sav által szétmart arcot, a hullákat, hogy az utolsó, véres, medencés jelenetről már ne is beszéljek… A két főszereplő gyerek is remekel, az Elit játszó Lina Leandersson egyszer még bájosan néz nagy szemeivel a kamerába, hogy aztán a következő jelenetben véres arccal nézzen ránk egyik lakomája után; Kåre Hedebrant pedig tökéletes a zárkózott Oskar szerepébe, aki titokban gyilkosságokról szóló cikkeket gyűjt és falfehér gyermeki arccal szedi össze bátorságát, hogy végre visszavágjon élete megkeserítőinek. A többi mellékszereplő tökéletesen „asszisztál” a két gyereknek, semelyikükre sem lehet panasz. Egyedül a CGI macskákat rontották el szerintem kissé az alkotók, sokkal élethűbbek is lehettek volna. De ennél több panasz nem is lehet a filmre, tökéletes keveréke a horrornak és a drámának, ami még egy kis ideig garantáltan az emlékezetünkben marad. Kíváncsian várom, hogy mit hoznak majd ki ebből a svéd filmből az amerikaiak. ☺
Összegzés: Az Alkonyaton edződött visítozó tinik gyomrát megfeküdheti, egy vérbeli horror rajongónak alán lapos, de aki szereti a kifinomultabb filmeket, amik vámpírokról, egy kis szerelemről és gyilkosságokról is szólnak, azoknak tökéletes szórakozás a film.
Horror/Dráma/Thriller/Romantikus, 2008, 110 perc
Rendező: Thomas Alfredson
Forgatókönyvíró: John Ajvide Lindqvist írta saját regénye nyomán
Szereplők: Kåre Hedebrant, Lina Leandersson, Per Ragnar, Henrik Dahl, Peter Carlberg, Ika Nord
Forgalmazó: Corner Film
Hazai Bemutató: 2009. június 25.
Serényi Krisztián
Én nem tudom, hogy az Alkonyat indította-e el ezt a folyamatot, de az biztos, hogy mostanában kezdenek elszaporodni a vámpír és ember közötti romantikus szerelmet bemutató könyvek. Legújabb mű ebben a kategóriában Claudia Gray, Evernight – Örökéj című könyve, amely talán még az Alkonyatot nem szeretőknek is tetszeni fog, ugyanis a könyv fordulatos és szinte letehetetlen. Nem is lehet róla úgy írni rendesen, hogy ne árulnám el a benne lévő csavart. Ugyanis van egy hihetetlen nagy fordulat, amire nem is számít a gyanútlan olvasó. Az írónő mindvégig fent tart egy látszatot, ami a fordulat után nem kicsit változtatja meg az addig történteket, és teszi a könyvet tényleg olyanná, amit nem szívesen teszünk le, egészen a végéig. De ami a könyvben még egy nem várt jó az, az, hogy mindkét főszereplőnek van egy sötét titka, amelyre egyszer csak fény derül. Egy moder vámpírmese ez, amelyben nem szabad elhinni, amit látunk… De sajnos itt sem írhatok többet anélkül, hogy ne lőném le a „poént”. Ne is szaporítom tovább a szót, íme, a könyv rövid ismertetője, a könyvhöz pedig jó olvasást kívánok.
„Bianca szökni akar. Amint betette a lábát az Evernight Akadémiára, azonnal tudta, hogy nem illik oda: a bentlakásos iskolában mindenki hátborzongatóan tökéletes, okos, elegáns – mintha megannyi kifinomult ragadozó közé került volna…
Az első adandó alkalommal meg is lép a suliból.
Csakhogy valaki megakadályozza a szökésben: Lucas, aki szintén kilóg a sorból, sőt, valóságos sportot űz abból, hogy még véletlenül se legyen olyan, mint az iskola nagymenői. Kettejük véd- és dacszövetsége hamarosan komoly vonzalommá mélyül, csakhogy közéjük furakodnak a múlt árnyai, réges-régi titkok élednek fel, s maguk a szerelmesek is egyre nagyobb veszélybe sodorják egymást.
Minden, amiben addig hittek, meginog. Már semmiben sem lehetnek biztosak. És a csillagok állása sem ígér semmi jót…”
Serényi Krisztián
Idézetek a könyvből:
„Raquel közelebb hajolt, úgy suttogta:
- Te sosem érzed úgy, hogy van ebben az iskolában valami… gonosz?
- Courtney néha – próbáltam elviccelni a dolgot.
- Nem ilyesfajta gonoszra gondoltam, hanem igazira. – A hangja remegett. – Hiszel az igazi gonoszban?
Még soha senki nem kérdezte meg ezt tőlem, de tudtam a választ.
- Igen. Hiszek.”
„- Sajnálom – feleltem -, de a szüleimmel kell vacsoráznom. Azért kösz, hogy megkérdezted.
Courtney húsos ajkai majdhogynem kísértetiesek voltak, amikor vigyorra kunkorodtak.
- Még mindig anyucival és apucival akarsz lógni? Csak nem cumisüvegből etetnek?
- Courtney! – figyelmeztette Patrice, de láttam rajta, hogy tetszett neki.”
„- Kérsz egy sört? Maradt még.
- Kösz, nem. – Garantáltan látta még a sötétben is, hogy elvörösödöm. – Mert… izé… nem vagyok nagykorú.
Nem vagyok nagykorú? Mintha ilyesmi itt bárkit is érdekelne. Egyszerűbb lett volna táblát akasztanom a nyakamba, és ráírni, hogy stréber, amivel egy csomó időt megspóroltam volna a többieknek.”
Biztosan sokan átélték már, amikor egy vad buli után egyszer csak otthon ébredünk, és csak a haveroktól elmondottak alapján értesülünk arról, hogy milyen hülyeségeket is csináltunk akkor. Nos, Todd Phillips rendező idén egy hasonló alapszituációból építkező filmet készített el, amely (szerintem) az idei év legjobb vígjátéka, amelyben kissé elferdítve bemutatja, hogy milyen is lehet egy vad legénybúcsú. A főszereplő csapat kevésbé ismert emberekből áll össze, akik viszont egy már jól összeszokott csapat benyomását keltve indulnak hódító útjukra, hogy biztosítsanak nekünk egy felhőtlen szórakozást.
Doug (Justin Bartha) házasodni készül. De ahogy az már lenni szokott, nem hagyhatja ki, a házasság előtti utolsó nagy és felhőtlen party-lehetőséget, a legénybúcsút. Így hát leendő felesége bátyjával (Zach Galifianakis) és két legjobb barátjával (Bradley Cooper, Ed Helms) két nappal az esküvő előtt Las Vegasba indulnak, hogy bulizzanak egy hatalmasat. Azonban a kezdeti iszogatásból nagystílű ivászat alakul ki, és másnap életük legrosszabb másnaposságával néznek szembe. Azonban nem csak ez az egy rossz történik velük. A lakosztály kész kupleráj, találnak egy kakast, és egy tigrist is a fürdőben, hogy a szekrényben sírdogáló csecsemőről már ne is beszéljünk. De itt még mindig nincs vége az érthetetlen dolgoknak, megdöbbenve veszik észre, hogy a vőlegény eltűnt. Ezek után a kissé balfék trió felkerekedik Las Vegasban, hogy megtalálják eltűnt haverjukat, magyarázatot találjanak a múlt éjszakára (ugyanis semmire sem emlékeznek) és természetesen az esküvőre is vissza kell érniük, feltéve, ha megtalálják a vőlegényt.
Mint már mondtam, erre a filmre nemcsak az idei év legjobb vígjátéka címet lehet 
ráragasztani, hanem az utóbbi évek legjobb vígjátékáét is. Az egész film folyamatosan pörög, zúdítja ránk a poénokat, egy perc megállás sincs röhögés nélkül. A főszereplő triónk talán azét működik olyan jól, mert különböző karakterű emberekből áll össze. Megtalálható itt a barátai előtt nagymenő férfi, Bradley Cooper játékával, akit eddig leginkább az Alias című sorozatból ismerhettünk, azonban egyre több film (fő)szereplője mostanában). A mogorva, boszorkány élettársával küszködő orvos, elnézést csak fogorvos Ed Helms, aki szintén nem volt olyan ismert eddig, néhányunknak a The Office című sorozatból lehet ismerős. És a mogorva kinézetű, szakállas, magának való ember is Zach Galifianakis előadásában. Róla (is) csak jókat lehet mondani, a legtöbb poén tőle származik, bár elég, ha csak áll és a napba néz hatalmas napszemüvegével, már azon is nevetünk. A főszereplőkön kívül, a zenéket is nagyon jól választották ki, tökéletes aláfestő zeneként szólnak a mostani nagy bulizós számok. A film a végére is tartogat meglepetéseket, a stáblista közben képekből összeállítva végre megtudhatjuk, hogy mi is történt szereplőinkkel, azon az ominózus éjszakán. Egyszóval a Másnaposok egy másfél órás, hihetetlenül poénos agymenés, ami egy folyamatos röhögésektől telt, felhőtlen szórakozást kínál.
Összegzés: Egy poénoktól folyamatosan fröcsögő vígjáték, amely méltán pályázhat a 2009 legjobb vígjátéka címre.
Vígjáték, 2009, 95 perc
Rendező: Todd Phillips
Forgatókönyvíró: Jon Lucas, Scott Moore
Szereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Ed Helms, Justin Bartha, Heather Graham, Rachel Harris, Ken Jeong, Mike Tyson
Forgalmazó: InterCom
Hazai Bemutató: 2009. június 18.
Serényi Krisztián
Több mint 20 millió eladott lemez világszerte. Több Grammy- és számtalan más egyéb díj. Az egyik legnevesebb amerikai hip-hop/pop csapat. Igen, Ők a the Black Eyed Peas. De, hogy miért is olyan jók? Tudni kell róluk, hogy egyéb előadókkal ellentétben, akiknek csak 1 vagy 2 listavezető szám található az albumukon, a the Black Eyed Peas-nek sikerült albumonként minimum 3-4 ilyen számmal előrukkolniuk. Ez azért nem semmi. De, hogy miért is írom ezt a cikket? 2009-ben, 4 év „szünet” után a banda végre megjelentette új stúdióalbumát, a The E.N.D.-et, aminek címétől nem kell megijedni, az együttesnek nem ez az utolsó albuma, nem oszlanak fel, a cím csupán az Energy Never Dies rövidítése, amelyet a banda egyik tagja, Will.I.Am a következő szavakkal jellemzett: Ez a vég kezdete. Az új dalokkal kapcsolatban előtérbe került a dance, az elektro és a funk stílusnak különböző stílusjegyei és ötvözetei.
De hogy honnan is indultak?
A banda ezen a néven 1998-ban adott ki először lemezt, ahol a mostani felállásból csak két (alapító) tag volt jelen, Will.I.Am és Apl.de.ap.. Később csatlakozott a csapathoz egy Taboo nevű rapper, és egy Kim Hill nevű énekesnő. Ezek a lemezek azonban nem hoztak sikereket, ráadásul akkori énekesnőjük, ki is lépett ezek miatt. A banda mélypontra került, amiből új énekesnőjük, Stacy ’Fergie’ Ferguson húzta ki őket. Új albumot jelentettek meg 2003-ban, Elephunk néven, amelyből már több mint 7.5 millió fogyott el, és olyan díjnyertes és listavezető számok kerültek ki róla, mint: a Where is the Love?, a Shut Up, a Let’s get it started vagy a Hey Mama.
Ezek után, 2005-ben, újabb albumot jelentettek meg Monkey Business címen, amelyből már több mint 10 millió példányt adtak el, és számtalan díjat söpörtek be vele. Szintén kikerültek listavezető számok az albumról, mint pl. a Pump it, a My Humps, a Don’t Phunk with my heart és a Don’t Lie. Ezen albumon található számok is már magukban hordozták a jó szórakozást és táncolható ritmust, azonban idén egy olyan albummal jelentkeztek, amely garantáltan minden party-n megállja a helyét, és ami miatt most a cikket is írom.
2009. június 9-én a banda kiadta új albumát, a The E.N.D.-et, amelyen olyan számok szerepelnek, mint a Boom Boom Pow, az Imma Be, az I gotta feeling vagy a Meet My Halfway. Mint már írtam fentebb, a lemez szakít régi R&B/Pop hangzásukkal, és inkább az elektronikusabb irányvonal felé vette az irányt. De Ők ezt is jól meg tudták oldali, és szinte az összes szám, jó aláfestés lehet egy pörgős, bulizós estén. A magyar kiadáson 15+1 szám található, amelyek közül néhány első hallásra talán furcsa lesz, de ha adunk nekik még egy meghallgatási esélyt, szinte biztos (aki szereti ezt a stílust és a zenekart, persze) megszeretjük őket. Egyszóval tehát egy bulizós album ez, amelyhez előre is jó szórakozást kívánok! ☺
A The E.N.D-en található számok listája:
01. Boom Boom Pow (5:08)
02. Rock that body (4:29)
03. Meet me halfway (4:44)
04. Imma be (4:16)
05. I gotta feeling (4:49)
06. Alive (5:03)
07. Missing You (4:35)
08. Ring a ling (4:33)
09. Party all the time (4:44)
10. Out of my head (3:52)
11. Electric city (4:08)
12. Showdown (4:27)
13. Now generation (4:06)
14. One tribe (4:41)
15. Rockin to the beat (3:45)
Bonus track: 16. Mare (2:55)
Serényi Krisztián
I. helyezett kép:
II. helyezett kép:
III. helyezett kép:
Hát hol is kezdjem? Őszintén bevallom, nem voltam sohasem a sorozat rajongója, ha összeadjuk az évek folytán elkapott pillanatokat, talán kijön egy epizódra való. Nem igazán izgatott az Enterprise űrhajó és annak legénységének sorsa, így az új mozifilmet sem akartam egy ideig megnézni (ezért is írok róla ilyen későn). Azonban többek között a sok pozitív vélemény és a készítő, J.J. Abrams (Lost, Alias) neve rávett, hogy újragondoljam a megnézést. Így hát meg is néztem, és valami eszméletlen pozitívan csalódtam, ugyanis ez a film nagyszerű. A sorban a 11. Star Trek film, egy reboot, vagyis elölről kezdés. Nem kell behatóan ismerni a már kult-sorozatnak számító elődöt és a rengeteg filmet ami azóta készült belőle, egyszerűen be lehet ülni a moziba úgy, hogy semmit nem tudunk róla és csak élvezzük. Ami meg is lesz!
A film rögtön egy hihetetlenül látványos űrcsatával kezdődik, ahol is egy jövőből érkező romulán űrhajó kapitánya megtámad egy föderációs hajót. A romulán vezér, Nero (Eric Bana), egy Spock nevű tisztet keres, de amikor megtudja, hogy Ő még nem is él, feldühödik és elpusztítja az egész hajót. Azonban a menekülő űrkabinok egyikében, a hajó kapitányának fia születik, akit később James Tiberius Kirk-ént (Chris Pine) ismerhetünk. A fiú évekkel később rengeteg bajba keveredik a már ultramodern Földön, de egy nap találkozik az Enterprise jelenlegi kapitányával, Pike kapitánnyal (Bruce Greenwood), aki ráveszi, hogy felvételizzen az akadémián. Három évvel később, segélyhívást kapnak a vulkániak anyabolygójáról, így rengeteg föderációs hajó, köztük az USS Enterprise is kimegy segíteni. Ezek után a hajón, régi és új ismerőseivel, úgy, mint McCoy dikival (Karl Urban), Uhara kadéttal (Zoe Saldana), Spock-kal (Zachary Quinto), Sulu-val (John Cho), Chekoval (Anton Yelchin) és Scotty-val (Simon Pegg) egy minden eddiginél veszélyesebb feladattal kell szembenézniük, ugyanis Nero újra felbukkan, és célja nem kevesebb mint elpusztítani az összes föderációs bolygót, köztük a vulkániak bolygólyát és a Földet is.
A történetről nem érdemes, és nem is kell többet írni, ezt a filmet egyszerűen látni kell. Ami a legjobb a filmben, az kétség kívül a látvány. A történet igazából nem is 
olyan sok/fontos, inkább erre mentek rá a készítők. Az elején lévő csata után, kisebb leállás van látványügyileg, inkább Kirk és Spock életét mutatja be a film nagyon röviden, majd ezek után újra beindulunk. A film egy hatalmas látvány- és akcióorgia. A díszletek is egytől-egyik remekül megvannak csinálva, legszívesebben én is köztük lépkednék. ☺ A zene tökéletesen illeszkedik a jelenetekhez, és a szereplőkről sem kell sokat írni, mindegyikük remekül játszik mind a komolyabb, mind a humorosabb jelenetekben. Egyedül azt sajnálom, hogy nem jutott minden főbb karakterre több idő. Egyszóval, mint már írtam, sosem voltam nagy rajongója a sorozatnak, de ha ennek a filmnek lesz folytatása (a bevételeket tekintve lesz) akkor tuti, hogy ott leszek a moziban. Adás vége.
Összegzés: Hihetetlenül látványos akció-sci-fi ez, ahol minden kitűnő, és egy sorozatot nem ismerő ember számára is nagyszerű élmény lehet.
Sci-fi/Akció, 2009, 122 perc
Rendező: J.J. Abrams
Forgatókönyvíró: Roberto Orci, Alex Kurtzman
Szereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, Karl Urban, Zoe Saldana, John Cho, Anton Yelchin, Simon Pegg, Bruce Greenwood, Eric Bana, Leonard Nimoy, Winona Ryder
Forgalmazó: UIP – Duna Film
Hazai Bemutató: 2009. május 7.
Serényi Krisztián
Felhívjuk minden budapesti lakos figyelmét, hogy 2009. június 28-án, a belváros csatatérré változik. Amennyiben nem akar részt venni egy óriási vízipisztoly-csatában messzire kerülje el a Vigadó tér környékét, főleg a szökőkutat! 1400 –tól mindenki csak saját felelősségére tartózkodhat a tűzvonalban. Amennyiben nem rendelkezik megfelelő munícióval és egy használható fegyverrel, meg se próbáljon átjutni a veszély zónán. Küldetésünk legfőbb célja, hogy felhívjuk a figyelmet a Duna természeti kincseinek megőrzésére és, hogy a Duna-delta továbbra is Európa maradandó értéke maradjon. Ha van elég mersze felvenni a harcot, várunk minden zöldfülűt a toborzás helyszínére. De ha ön nem elég bátor a misszió végrehajtásához, akkor jobb, ha otthon marad, mert itt póló nem marad szárazon.
Főtörzsőrmester parancsnok asszony
A remake-láz újabb áldozatott követelt, mégpedig az 1972–es évjáratú, Wes Craven által rendezett, Az utolsó ház balra-t. Az új filmet Dennis Iliadis rendezte meg, és mit ne mondjak, nem végzett rossz munkát, ugyanis a film tényleg nagyon jó lett, amellyel belépett a jó horrorfilm remake-k sorába a Véres Valentin és a Péntek 13 mellé, elkerülvén a nevetséges irányba hajló horrorfilmeket, mint pl. a Pokolba Taszítva.
Mit tennél, ha azok, akik elrabolták, megerőszakolták, majd kis híján meg is ölték a lányodat, egyszer csak a házadba lépnének?
Mari (Sara Paxton) édesanyjával (Monica Potter) és apjával (Tony Goldwyn) vakációzni indul a tóparti házukhoz. Mari hamar elkérezkedik otthonról, hogy az egész napot Paige (Martha Maclsaac) nevű barátnőjével töltse. Azonban rövidesen, egy Jason (Spencer Treat Clark) nevű, nemrég megismert srác motelszobájában találják magukat. Amikor már beindulna a buli, és a fű is csak egyre fogy, megjelennek Jason rokonai, akiket köröz a rendőrség. A pszichopata bagázs elrabolja a lányokat, és magukkal viszik őket. Azonban egy baleset miatt az erdőben ragadnak, ahol Mari szeme láttára ölik meg barátnőjét. A lány, miután meg is erőszakolták elmenekül, és úszva próbál minél távolabb kerülni tőlük. De nem sokkal később, őt is meglövik. A gyilkosokból álló „kis csapat” végül elmegy a helyszínről, hogy menedéket keressenek. Egy menedéket, ahol meghúzhatják magukat éjszakára. Azonban a ház, amit találnak, talán mégsem olyan biztonságos, ugyanis Mari szülei házába toppannak. A szülők azonban mit sem sejtenek szörnyű tettükről, ezért megengedik nekik, hogy ottmaradjanak éjszakára. Azonban amikor lányuk csurom véresen hazakúszik, megtudják az igazságot az emberekről, akiket szívélyesen beengedtek a házukba, és egy véres leszámolásra készülnek lányuk elrablói ellen…
A film, ha jobban belegondolok nem is annyira horror, mint inkább thriller, de 
(természetesen) ennek ellenére, amint azt már írtam tényleg nagyon jól sikerült, ami talán azért van, mert az eredeti film rendezője, Wes Craven volt a remake egyik operatőre. Végig izgalmas, magával ragadja a nézőt, amire mostanában nem sok horrorfilm képes. A szereplők egytől egyik remekek, kezdve a körözött csapat vezetőjével, a pszichopata viselkedésű (és félelmetes megjelenésű) Garret Dillahunt-tal, a szülőket alakító Monica Potteren és Tony Goldwynon át, egészen a pszicho csapat többi tagjáig, a Sadie-t alakító Riki Lindhome-ig és a Francis-t alakító Aaron Paul-ig. A zene is jól el lett találva, tökéletesen illeszkedik a jelenetekhez, még jobban felborzolva a néző idegeit. Egyszóval egy jó kis horror-remake ez, ami az eredeti nélkül is megállja a helyét, érdemes megnézni.
Serényi Krisztián
Összegzés: Nagyon jól sikerült horrorfilm ez, remek szereplőkkel, élvezetes, akciódús és fordulatos cselekménnyel.
Rendező: Dennis Iliadis
Forgatókönyvíró: Adam Alleca, Carl Ellsworth
Szereplők: Sara Paxton, Monica Potter, Tony Goldwyn, Garret Dillahunt, Spencer Treat Clark, Riki Lindhome, Aaron Paul, Martha Maclsaac
Forgalmazó: UIP – Duna Film
Hazai Bemutató: 2009. június 18.
Ez a könyv egyszerűen szenzációs, ami köszenhető annak, hogy írója, Christopher Morre egy nagyon beteg ember. Könyvei (pl. A Leghülyébb Angyal, Vérszívó Démonok) tele vannak morbid jelenetekkel és sötét, már-már angol humorral. Ha ez még nem győzött volna meg, hogy ez egyáltalán nem egy hittérítő könyv, akkor olvass bele valahol a könyvbe, és hamar észreveszed, hogy már 30 oldal elteltével, minimum háromszor röhögsz fel hangosan a könyvön. Ha tetszett a Kevin Smith által rendezett Dogma, akkor ez a könyv is a kedvenceid közé fog tartozni. Hogy miről is szól? A könyv hátulja szerint erről:
„A felnőtté válás senkinek sem könnyű, még a messiásnak sem.
Jézus születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és önfeláldozását. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának történetéről senki nem tud semmit – Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát. Úgyhogy Biff egy szállodai szobába zárva nekiáll elmesélni az elveszettnek hitt évek történetét. Senkit és semmit nem kímélve végre kipakol a maga sajátos stílusában (nem véletlenül törölték ki őt az evangéliumokból), és megosztja velünk, hogy hogyan is történt minden valójában.
Biff evangéliuma tele van izgalmas kalandokkal, szerelemmel, varázslattal, gyógyítással, halottkeltéssel, démonokkal és dögös csajokkal. De történjen bármi, egyet biztosra vehetünk: Biffet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy szó nélkül hagyja a legjobb barátját keresztre feszíteni. Nem. Ő harcolni fog a végsőkig.”
De ez a rövid ismertető természetesen nem tudja kifejezni pontosan, hogy milyen vicces is ez a könyv. A legjobb vígjátékokat idézi, és annak ellenére, hogy több mint 400 oldal, végig odaszegez, és csak olvasol, olvasol és olvasol. Moore írói stílusának köszönhetően sokszor fogunk hangosan felnevetni (én is elkövettem az a hibát, hogy a héven kezdtem el olvasni, majd mind egy infantilis felröhögtem…☺), miközben olvassuk Biff (aki nem többek között a szarkazmust is kitalálta) és Józsua történetét, utazásait és kalandjait. Nem mellesleg elképesztően vicces karakterekkel is találkozhatunk a könyvben, amelyek közül néhány visszatérő szereplő ebben, és Moore többi könyvében is. Na, még írok egy kis cselekményt, és ha ez sem győz meg arról, hogy olvasd el a könyvet, akkor nincs humorérzéked…☺ Miközben Józsua megismerkedik Gáspárral, Menyhérttel és Boldizsárral, akiktől többek között megtanulja a hinduizmus, a buddhizmus és a kung-fu alapjait, Biff, számára sokkal érdekesebb dolgokkal ismerkedik meg, úgymint a különböző mérgek keverése, a nyitott szemmel való alvás, és a Káma Sutra elsajátítása egy prostituálttal. Jó olvasást!
Serényi Krisztián
Idézetek a könyvből:
“- Örököljék a szelídek a Földet!
- De azt már a síróknak adtad, nem?
- A francba velük, legyen a szelídeké!
- Oké. A Föld a szelídeknek. Megvan. Boldogok, akik békét teremtenek. Meg az irgalmasok is. Ennyi.
- Ez mennyi?
- Hét.
- Kevés. Kell még egy. És a seggfejek?
- Nem, Jozsó, seggfejeket ne. Eleget tettél már a seggfejekért.
- Boldogok a seggfejek, mert… ööö… nemtom… sose csalódnak?
- Nem, ami sok, az sok. Seggfejeket nem.”
„Én szerintem az embert a csábítás hajtja, motiválja. Ha a haladás erény, akkor ez a legnagyobb ajándékunk. (Mert mi a kíváncsiság, ha nem intellektuális csábítás? És van-e fejlődés kíváncsiság nélkül?) Másrészről nevezhetünk-e egy ekkora gyengeséget ajándéknak, vagy pusztán tervezési hiba? A csábítás felelős az ember szenvedéséért, vagy inkább az ítélőképesség hiánya a csábítás idején?”
