Bláthy iskolaújság

Ady egyéniségét és munkásságát nem lehet elválasztani, mint ahogy költészetéből sem érdemes részeket kiragadni. Csak a teljes életmű adhat hű képet költészetéről, amelyben benne van a költő élete is a maga ellentmondásosságában, kötöttségében és oldottságában, büszkeségében és szelíd megbánásában, végtelen magányában és szeretetre vágyásában. Az ellentétes erők küzdelme nyomja rá bélyegét egész egyéniségére, életművére.

A „millió gyökerű” élet erősen kapaszkodik szeretett hazájának földjébe. Számtalan vihart megért már életében és halála után is. Oly sokszor megtépázták, meghamisították, de hasztalan. Ady meggyőződéssel vallotta, hogy költészete „élni és hódítani” fog „egy fájdalmas, nagy élet jussán”.

Az idő igazolta őt. Költészetének nem árthat senki és semmi, még a könyörtelenül rostáló idő sem, mert benne az élet újra és újra meg-megújuló, bonyolult s örökké izgató kérdései jutnak kifejezésre oly mélységben, amely egyedül áll irodalmunkban.

A könyv fülszövege:

Egyik legnagyszerűbb költőnk versei ebben a kötetben az Ady által összeállított kötetek szerkezetében és sorrendjében követik egymást, kivéve Az utolsó hajók anyagát és a kötetbe fel nem vett verseket.

Tapa Pál

’Wannabes’ vs A Klikk

Vagyunk, akik vagyunk és vannak azok, akik lenni szeretnénk.
Ezek az emberek mindig a figyelem középpontjában állnak, minden tettükre, minden mozdulatukra figyelünk. Sugárzik belőlük valami elképesztő, ami elbűvöl mindenkit, pedig legbelül tudjuk, hogy valójában milyenek is Ők.
Egyszerűen be akarunk kerülni közéjük, be akarunk vágódni náluk, de Ők csak kiröhögnek minket, szánalmas lúzernek tartanak, vagy (talán ez a legjobb eset) észre se vesznek. Számomra már érthetetlen ez a folytonos bizonyítási vágy és a megfelelni vágyás.
És amint sikerül, úgymond a barátjukká válni és bekerülni A Klikkbe – megjátszásokkal, tettetésekkel, hogy Te így, meg úgy vagy nagylány, bagózól és tangát lopsz az áruházból. – észre se veszed, hogy akik eddig mindig, mindenben melletted voltak, azok eltávolodtak tőled. Saját magadtól marod el az embereket.
Majd, hogy bebizonyítsd: beleférsz a kasztba, Te is beszállsz a tevékenységeikbe. Egyik nap még megfújtok pár ezrest egy ismeretlen tárcájából, következő nap már a rakétákat adjátok körbe egymásután, míg végül elveszted önmagad és észre se veszed, mit nyomnak a kezedbe már emeled is a szádhoz.
A végére már csak a düh, a mérhetetlen harag és a szomorúság marad, mire kiderül, hogy az újdonsült legjobb barátnőd csak kihasznált. És amíg ’barátnők’ voltatok mindenkit ellened fordított kihasználva, hogy amíg te megjátszod a nagyot, ő megjátszhatja az ártatlan kislányt.
Mire észbe kapsz, már mindenki sötéten néz rád, a menő sportkocsiba már nem te ülsz be suli után… Már csak töredéke vagy önmagadnak.
De soha nem is voltál olyan, mint Ő. Soha nem lettél olyan tündöklő lény, Te csak a belső romlottságát tükrözted a külsőddel és a ripacskodással, hogy elhitesd, vagy olyan jó, mint Ő.
Senki se jobb, vagy több. Senkit se lehet többnek mondani, az alapján, hogy dohányzik (és mit szív), vagy piercingje van.

A ti döntésetek: Szerintetek megérné?

Shade

Normandiai partraszállás. Ezt a híres történelmi eseményt sok film alapjául vette már, mint pl. A leghosszabb nap vagy a Rayn közlegény megmentése, azonban a különbség ezek között és a Kémnők között az, hogy míg előbbiekben a partraszállás és az ott lezajlott események hitelesek, a cselekmény nélkülözhetetlen részei, úgy a Kémnőkben inkább csak háttárként szolgál, a fontosabb inkább a karakterek sorsa/élete. Jean-Paul Salomé francia származású rendező új filmjében tehát nem a történelmen van leginkább a hangsúly, hanem azok előtt a nők előtt tiszteleg, akik férfi társaikkal együtt szembe mertek szállni a náci kegyetlenségekkel. Hogy filmje nem fulladt kudarcba a történelem megváltoztatása miatt, azt olyan szép és tehetséges színésznőknek köszönheti, mint Sophie Marceau, Julie Depardieu vagy Déborah François.
A film története szerint 1944-ben járunk a normandiai partraszállás előtti napokban, amikor is öt nő feladata lesz, hogy épségben kimenekítsenek a németek által megszállt Franciaországból egy brit geológust, aki éppen földmintát vett a partoknál, és olyan tudás birtokában van, amik nem kéne, hogy az ellenség kezébe kerüljenek, továbbá, hogy megöljék a titkot veszélyeztető SS ezredest, bizonyos Heindrich-et (Moritz Bleibtreu). A frissen összeverbuvált női csapat tagjai között találjuk Louise-t (Sophie Marceau), profi mesterlövészt; egy Jeanne (Julie Depardieu) nevű prostituáltalt, aki bármikor képes ölni; egy katolikus bombaszakértőt, Gaëlle-t (Déborah François), akinek minden vágya, hogy terepen lehessen; a jelenleg menekülő Suzy-t (Marie Gillain), volt kabarétáncosnőt és Heindrich volt szeretőjét; továbbá az olasz-zsidó származású Maria-t (Maya Sansa), aki már beépült a kórházba. Öt nőt, akik mind más okok miatt csatlakoztak a csapathoz, ám később már életüket is áldoznák a küldetésért. És lehet, hogy kell is, ugyanis miután kiszabadítják a geológust, eddig nem várt küzdelmeknek néznek elébe…
A film bár néhol kissé unalmas, mégis tartogat olyan jeleneteket, amik nagyon jól meg lettek csinálva, odatapasztja a néző szemét a képernyőre. Ilyen, pl. amikor a csapat a kórházban van és a két kémnő sztriptízt ad elő a betegeknek és a katonáknak, miközben a többiek kiszabadítják a geológust, ami után elkezdődik egy izgalmas pisztolyharc. A történet amúgy végig ilyen, közepes és pörgős jelenetek váltják egymást, miközben a kémnők James Bond-t vagy Jason Bourne-t megszégyenítve hajtják végre olykor véres küldetésüket. A színészekről sok mindent nem lehet mondani, szinte kivétel nélkül nagyon jól játszanak, szerintem végig hitelesek szerepeikhez, különböző sorsaikat mindegyikük túlzások nélkül játssza el. Összességében nem rossz film ez, sok jó (akció) jelenet (is) van benne, de mégis utólag úgy gondolok rá vissza, mint egy kétszer megnézhető filmre, ami talán azért van, mert a valós történelmi tényeket a normandiai partraszállással kapcsolatban néha elferdíti a film, és ha ez nem lenne elég, a végén ráadásul áldokumentarista jelleggel megtudhatjuk főszereplőnk további sorsát is.
Összegzés: Kissé elferdített háborús dráma, remek színészi alakításokkal, és pár jól megcsinált akciójelenettel.
Dráma/Háborús, 2008, 120 perc
Rendező: Jean-Paul Salomé
Forgatókönyvíró: Laurent Vachaud és Jean-Paul Salomé
Szereplők: Sophie Marceau, Julie Depardieu, Marie Gillain, Déborah Francois, Moritz Bleibtreu, Maya Sansa, Julien Boisselier
Forgalmazó: Budapest Film
Hazai Bemutató: 2009. május 07.

Serényi Krisztián

Kedves Olvasó!

Egy kis meglepetést őriz a tarsolyunk! Jobb oldalt a kategóriák között megjelent egy Játszósarok menüpont. Szerintem, aki már olvasott bármit is tőlem, az a nevéből már rögtön rájön, hogy miről/kiről fog szólni. Bezony rólam. Nagy valószínűséggel 2 hetente jelentkezek majd új írással, alkotással…. Esetleg rajzzal . Kicsit önző típus vagyok (mondjuk úgy, hogy magányos farkas), de még az is lehet, hogy a későbbiekben kérek magam mellé játszótársat
Majd jelenkezem, most még van 5 perc lefekvésig, úgyhogy:

Olvasó,
Ki itt belépsz, nem kell felhagynod mindennel:
Tét nélkül, Betűkifestőben játszom a színekkel.
Nem törődök a hírekkel, a híremmel,
Csak sötétben hideget melegítek a szívemmel!
1 tányér valóság rendel, itt fogyasztom!
És új köntösben visszaadom, nehogy elborzasszon

Hangoskodok, így állítottak a játszósarokba
Tudod, én egy pályát kértem, de csak párhosszt kapok. Ma…
Önként mászok kalitkába: Kockákból lesz fellegvár.
Falon több rést látok, ezért nem zavar a gyerekzár.
Gyere már! Szóban Játszószoba: Gumifalak, Gumifüzet,
Gumitestben gumi lüktet, mégis fejtetőn a Buli süveg!
Gyenge gyermek kezében befigyel a cumisüveg.
Gumi világ a megoldásom, ha már a Való üres…

Újra jelzem: Kommentekben rám szólhattok:
Minden alkalommal egy gondolatért 100 szót adok!
Csak elzárva lehetek szabad, ezért kell a Játszósarok…
Változz nagyot, vagy hidd: én vagyok a rossz.
Nem lesz forradalom ez a szótag halom,
De a remény nem halott, míg Plüssmackó oldalamon.

Pizsi osztás, irány szundizni!

Jox

Jonas Elmer dán rendezőnek idén sikerült megrendeznie egy klisékre épülő, unalmas, elcsépelt vígjátékot, ami valljuk be, hogy Renée Zellweger neve nélkül még ennyire sem lenne említésre érdemes. Azonban a filmben és Renée-ben is csalódnom kellett, egyikük sem hozott semmi újat, sőt… De ezekről kicsit később…
A film történetét természetesen nem nehéz megérteni: adott egy szingli, karrierista nő Lucy (Renée Zellweger), aki egy menő nagyvállalat igazgatótanácsának a tagja. Az egyik ülés alkalmával a fagyos Minnesotába küldik, ahol is az a feladata, hogy a kisváros egyik üzemét kell átállítania csokoládégyártásra, és automatizálnia a gyárat, miközben kirúgja a munkaerő felét. Mikor megérkezik, rögtön látja, hogy ez nem a neki való hely: az időjárás borzasztó, a városlakók pedig sörivó, kamionsofőr férfiakból és tápiókáról beszélő háziasszonyokból állnak, és ha még ez sem lenne elég, az egész város Jézus-imádó. Azonban ellenszenvével nincs egyedül, hamar kiderül, hogy a városlakók sem szeretik őt. Pár hét elteltével azonban jobban megismeri az ott élő embereket, jóban lesz a csacsogó-háziasszony titkárnőjével Blanche-vel (Siobhan Fallon), ráadásul úgy tűnik még a szerelem is megtalálja a szakszervezetis Ted (Harry Connick Jr.) személyében. Mikor már minden kezd szépen haladni, Lucy-t visszahívják Miamiba, ahol közlik vele, hogy a gyárat be kell zárni, amire Lucy olyan döntést hoz a városlakók érdekében, ami talán az állásába kerülhet…

Nem tudom pontosan, hogy a film azért nem tetszett ennyire, mert túl sokat vártam tőle, vagy, mert tényleg unalmas. Tipikus romantikus vígjáték, amely az összes bevált műfajbeli klisét alkalmazza, a „városi nagymenő nő, parasztfalvára érkezik, de hamar rájön, hogy ők is szerethető emberek”-től kezdve a kötelező romantikus szálig minden megtalálható. De hogy ezek a motívumok más filmekkel ellentétben itt mégsem működnek, az annak köszönhető, hogy a poénok laposak, a szereplők közepesek, vagy, hogy a forgatókönyv nincs rendesen megírva. A forgatókönyvírók láthatólag nem erőltették meg agytekervényeiket, elég volt nekik a sztárszereplő címszó, és néhány ismétlődő motívum. A film, bár Renée Zellwegerre épít, mégis ő az, aki a legrosszabbul játszik. Szinte ugyanazt a karaktert hozza, mint a Bridget Jones naplójában, de amíg ott vicces volt, arcjátékán halálra röhögte magát az ember, itt az arca olyan mintha frissen lenne botoxozva, néhol egyszerűen egy ufóra/droidra hasonlít. A többi színésszel nincs sok gond, megfelelően hozzák kisvárosi karaktereiket, és ha nem alszunk el valamikor a 30-35. percben, akkor pár vicces pillanatot is szolgáltatnak. Egyszóval egy kliséktől hemzsegő „vígjáték” ez, amely rövid időn belül törlődni fog (szerencsére?) memóriánkból.
Összegzés: Lapos és unalmas vígjáték, Renée Zellweger kiábrándító játékával.
Vígjáték/Romantikus, 2009, 100 perc
Rendező: Jonas Elmer
Forgatókönyvíró: Ken Rance és C. Jay Cox
Szereplők: Renée Zellweger, Harry Connick Jr., Siobhan Fallon, J.K. Simmons, Wayne Nicklas, Frances Conroy
Forgalmazó: Forum Hungary
Hazai bemutató: 2009. április 30.

Serényi Krisztián

Kevin Smith (Shop-Stop I-II, Dogma) író-rendezőnek már eddig is rendkívül sok nagyszerű vígjátékot köszönhetünk, és a már elkészült műveihez egy újabb, fergetegesen jó vígjátékot kapunk, amiben újra hozza a tőle már elvárt beteg humort. A film valójában összegyűjti a korábbi Kevin Smith és Judd Apatow (Felkoppintva) filmek szereplőit, hogy aztán Ők nagyot alakíthassanak együtt.
Zack (Seth Rogen) és Miri (Elizabeth Banks) már kisiskolás koruk óta barátok, és most együtt is laknak, mint szobatársak. Azonban anyagilag rendkívül nehezen boldogulnak, és mikor már a vizet, a gázt és fűtést is kikapcsolják lakásukban, ideje előállniuk egy tervvel, hogy ne kerüljenek az utcára. Kis gondolkozás után eldöntik, hogy a manapság nagyon jól menő iparággal, a pornózással fogják megoldani problémájukat. Elkezdik tehát összeszedni a csapatot, ugyanis nincs pornófilm operatőr, rendező és színészek nélkül. Elkezdődnek a meghallgatások, majd miután a kis csapat összeáll ideje elkezdeni a munkát. Azonban a kettejük közötti megállapodás – miszerint bármi is történjen a forgatások alatt, barátságuk nem fog megromlani – lehet, hogy megdől. Vajon Zack és Miri tényleg maradhatnak ugyanolyan jó barátok mindezek után? Vagy minden rosszra fordul? Esetleg jóra? Kiderül! A film bemutatja, hogy a világ tele van lehetőségekkel, és az egyszerű emberek is tudnak alkotni valami különlegeset. Még akkor is, ha valaki azt filmezi, ahogy emberek szexelnek.
Az utóbbi évek nagy sikerű vígjátékainak főszereplői végre együtt dolgoztak, aminek meg is lett az eredménye. Elizabeth Banks (40 éves szűz; Mindenképpen, talán) a közelmúlt sikeres komédiáiban biztosan fellelhető volt. Rendkívül illenek hozzá a vígjátékok karakterei, innentől fogva nem is csoda, hogy miért tudott ilyen jól játszani ebben a filmben is. Mindvégig nagy beleéléssel játszott, nem kevés jó pillanathoz juttatva a nézőt, pl. a pornófilm forgatása közben, amikor ügyetlenül mozog, és végig erősen artikulál a kamera előtt. Hozzáillő partnert kapott Seth Rogen (Ananász Expressz, Felkoppintva) személyében, aki most is bebizonyította, hogy mennyire jól játszik a vígjátékokban. Játéka nem hagy kívánnivalót maga után, a film egésze alatt végig vicces tud lenni. Őket erősíti még a pornócsapat többi tagja, egyik régi barátjuk, az operatőr személyében, akit Craig Robinson játszik. A feleségét gyűlölő és egyben félő férfi szövegeitől sokszor leborulunk a székről. A buta szőke, volt sztriptíztáncost, Stacey-t alakító Katie Morgan is nagyszerűen hozza a karaktert. A legtöbben csak Jay-ként ismerik a Jay és Néma Bob visszavágból, de Jason Mewes újra bebizonyítja, hogy még mindig vicces, mint a szexmániás, mindenkire rámászó Lester, akinek karakterében nagyszerűet alakít. Nem elfelejthető még az érdekes de találó nevű, Buborékot játszó Traci Lords, a kamerát kezelő, Deacon-t játszó Jeff Anderson-t és a Barry-t alakító Ricky Mabe, akik sokat hozzátesznek a film humorához.

Összegzés: Egy rendkívül jól sikerült vígjáték nagyszerű pillanatokkal, remek karakterekkel és mégremekebb színészekkel vegyítve.
Vígjáték, 2008, 101 perc
Rendező és Forgatókönyvíró: Kevin Smith
Szereplők: Elizabeth Banks, Seth Rogen, Jason Mewes, Craig Robinson, Katie Morgan, Jeff Anderson, Traci Lords, Ricky Mabe, Tisha Campbell-Martin
Forgalmazó: Budapest Film
Bemutató: 2009. május 28.

Serényi Krisztián

David S. Goyer forgatókönyvíró (Penge I-III, Hipervándor, A Sötét Lovag) és rendező (Penge: Szenthármasság, A Láthatatlan), idén elkészített egy újabb kísértethorrort, amely ismét előveszi a műfajhoz tartozó bevált stílusjegyeket, úgy mint a démoni gyerek, az ördögűzés vagy a megszállottság. Új filmje elkészítése előtt tanulmányozta a náci ikerkísérleteket, és a témához kapcsolódó okkult dolgokat is, aminek meg is lett a hatása.
A film hősnője, Casey Beldon (Odette Yustman) szörnyű rémálmokat lát, és később a rémálmaiban szereplő félelmetes fiút is látni véli az álmain kívül. Meg van rémülve, és barátaira is sokszor a frászt hozza, azonban Ők mellette állnak, és segítenek neki kideríteni, hogy mit is jelenthetnek a rémálmai. Így jutnak el Sofi Kozma-hoz (Jane Alexander), akiről kiderül, hogy Casey nagyanyja, és aki elmeséli Casey-nek, hogy míg egy náci táborban kísérleteztek az ikreken, a testvére meghalt. Azonban 2 nappal később visszatért, csakhogy már nem Ő volt. Valami megszállta a testét. Az a valami pedig nem más, mint egy dybbuk, amik azoknak a holtaknak a lelkei, akiknek megtagadták a belépést a mennyországba, így a világok közötti síkon kószálnak, hogy új testet találjanak, amiben újjászülethetnek. Kiderül, hogy legtöbbször ikreket „támadnak” meg, ugyanis Ők nem mások, mint különleges tükrök, átjárók. Mivelhogy Casey ikertestvére még az anyaméhben meghalt, a démon Őt szemelte ki áldozatául. Ezek után, Casey felkeres egy Joseph Sendak (Gary Oldman) nevű rabbit, aki talán egy ördögűzéssel el tudja űzni a démont, és véget tud vetni szenvedéseinek.
Az már bizonyos, hogy David S. Goyer rendező a Hipervándor után egy sokkal jobb filmet tett le az asztalra. A film látványos, fordulatos, izgalmas és még néhol félelmetes is. A főhősnőt alakító Odette Yustman nemcsak, hogy hihetetlenül szép, még végig hiteles is tud maradni, és a film mellékszereplői sem okoznak csalódást, a gyerekszínészek is kellően ijesztőek. Azonban a könnyen magával ragadó történet mellett, sok jelenetbeli cselekmény, ismerős lehet más filmekből (Átok, Ómen, Az Ördögűző), ami sok ember számára csalódás is lehet.

Összegzés: Fordulatokban gazdag, izgalmas és jól sikerült horrorfilm, amit csak a sok ismerős jelenet ronthat el egyeseknek.
Horror, 2009, 85 perc
Rendező és forgatókönyvíró: David S. Goyer
Szereplők: Odette Yustman, Gary Oldman, Meagan Good, Cam Gigandet, Jane Alexander, Carla Gugino, Idris Elba
Forgalmazó: UIP – Duna Film
Bemutató: 2009. március 26.

Serényi Krisztián

Rajongók milliói és sikongató tini lányok ezrei övezik Stephenie Meyer, Alkonyat (Twilight) sorozatának darabjait, legyen könyvről vagy filmről szó. Bár a könyv célközönsége leginkább a 16-25 év körüli (na jó, minden korosztályú) nők, férfiak is nyugodtan elolvashatják, nem fognak agyvérzést, vagy egyéb katasztrófákat elszenvedni, ugyanis kisebb-nagyobb eltérésekkel, de mindenki túlesett már az első szerelmen és a vele kapcsolatos dolgokon, amely jelenségről leginkább olvashatunk a könyvben. A mű tartalmát egyetlen mondattal le is lehetne írni: egy fiatal (ember) lány és egy vámpírfiú szerelméről szól. De természetesen hosszabban is tájékoztatlak titeket a könyv hátoldala szerint:
Mersz szeretni? Az életed árán is?
Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a “mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő. Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik.
Mint látható, Meyer könyve egy klisére épít, azonban ez itt működik, ugyanis összes szereplője már-már annyira hétköznapi, hogy akár mi is lehetnénk azok, innentől kezdve pedig kortól és nemtől függetlenül, bárki bele tudja magát élni a könyvbe, amely néhol szirupos romantikázásba vált át, azonban megtalálhatóak benne az izgalmas (azért még nem horrorisztikus) jelenetek is. Bevallom sohasem gondoltam volna, hogy egy ilyen érzelmesebb könyv tetszeni fog nekem, de ahogy Stephenie Meyer megírja a már mindenki által átélt témát egy kis misztikus vámpírsággal vegyítve, engem is megvett.

Néhány idézet a könyvből:

Bella: “Hány éves vagy?”
Edward: “17″
Bella: “És mióta vagy 17?”
Edward: “Egy ideje”
͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏
“- És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba…”
“- Micsoda buta bárány!”
“- Micsoda beteg, mazochista oroszlán!”
͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏
Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.

Nehéz dolog lehet apának lenni: örökösen rettegsz, hogy a lányod összejön egy fiúval, aki tetszik neki, de attól is, hogy nem talál senkit. ͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏͏

Az írónőről:
Stephenie Meyer, az isten háta mögött élő, háromgyerekes, mormon vallású háziasszony álmodott egy estén. Álmában egy vámpír fiú és egy tini lány szerepeltek, amint egy mezőn beszélgettek közös jövőjüket illetően. Stephenie felébredvén leírta, hogy mit álmodott, és eldöntötte, hogy ebből az álomból kifolyólag (a könyv híres 13. fejezete) megír egy könyvet. Mikor 3 hónapos munka után befejezte, hasonló sorson találta magát, mint anno J. K. Rowling, a Harry Potter szülőanyja volt. Ahogyan Rowling, az ő könyve sem volt kelendő a kiadók körében, sorra utasították vissza, mígnem egy napon egy ügynökség visszahívta, ahonnan egyenes út vezetett a Little, Brown and Company Kiadóhoz. A kisvárosi anyuka ekkora sikerről még álmodni sem merhetett volna, ugyanis az Alkonyat nem sokkal megjelenése után egy világméretű sikerkönyv lett, amit több mint 6 millió példányban adtak el, 20 nyelvre fordítottak le és számos elismerést gyűjtött be, továbbá 2008 novemberében bemutatták a belőle készült filmet is (ami szerintem, mint könyvadaptáció borzasztó lett, nem méltó a könyvhöz). Az Alkonyatot olyan folytatások követték, évi rendszerességgel, mint a New Moon (Újhold címen 2009 áprilisától már magyarul is olvasható), az Eclipse (2009 októberében magyarul is olvasható lesz Napfogyatkozás címen) és Breaking Dawn (2010 februárjára ígérik magyarul, Hajnalhasadás címmel).

Serényi Krisztián

Darren Aronofsky (Rekviem egy álomért, A Forrás) rendezésében láthatjuk, a több díjjal is kitüntetett, Mickey Rourke főszereplésével készült sportdrámát, a Pankrátort, amely néhol a klasszikus Rocky filmeket idézi.
A film főszereplője, a 80-as évekbeli világsztár pankrátor Randy „A Kos” Robinson (Mickey Rourke), aki mára már csak egy kiöregedett férfi, aki előre lezsírozott és megkoreografált külvárosi meccseken játszik. A hajdanán világhírű, telt házas közönség előtt harcoló Randy (akiről több akciófigura és videójáték is készült), hogy fenntartsa magát, kénytelen harmadosztályú meccseken részt venni, továbbá mivel semmi máshoz nem ért különösebben, civilben folyton más munkája van. Egyik különösen véres és megerőltető meccse után, szívrohamot kap, amire az orvos azt tanácsolja, hogy ne versenyezzen többet, és álljon le a mindenféle gyógyszer és szteroid szedésével. Így hát hősünk eldönti, hogy rendezni fogja viszonyát rég nem látott, elidegenedett lányával Stephanival (Evan Rachel Wood), és végre rászánja magát, hogy kapcsolata legyen a szintén már kiöregedett sztriptíztáncosnővel (Marisa Tomei). Azonban ahogy az már lenni szokott, lányát újfent megbántja, aki ezért nem is akar többet találkozni vele, a táncosnő pedig meghúzza a határt az élete és a munkája között. Mivel semmi nem tartja most már vissza, elvállalja legnagyobb meccse, 20 éves évfordulója alkalmából rendezett visszavágóját…
A film sajnos nem érte el nálam a várt hatást, ugyanis elég unalmas lett. Ezt a történetet bele lehetett volna vinni másfél órába is, úgy, hogy nem húzzák ennyire szét. Ugyanis szinte nem történik semmi. A rendező az első másfél órában a kiöregedett pankrátor életét mutatja be, hogy hogyan próbálja meg régi külsejét megőrizni úgy, hogy szoliba és fodrászhoz jár, miközben az utolsó fél óra arról szól, hogy hogyan rontja el újra a dolgokat és kerül vissza a ringbe. Az utolsó meccsel végződik a film, amely egy nyitott képsor, és senki nem tudhatja, hogy mi lett Randy sorsa. Azonban pozitívum Mickey Rourke és Evan Rachel Wood közös jelenetei, amelyek egy kis izgalmat visznek a filmbe; Marisa Tomei játéka, mint a kiöregedett sztriptíztáncosnő, aki nem tud dönteni Randy-vel való kapcsolatáról; és a meccsek bemutatása, ahol a néző sokszor úgy érzi, hogy Ő is ott van a meccsen.

Összegzés: Elnyújtott dráma, remek színészi alakításokkal.
Dráma/Sport, 2009, 114 perc
Rendező: Darren Aronofsky
Forgatókönyvíró: Robert D. Siegel
Szereplők: Mickey Rourke, Marisa Tomei, Evan Rachel Wood
Forgalmazó: SPI International
Bemutató: 2009. május 21.

Serényi Krisztián