Sensation – The Ocean of White

sensation12009. május 16-án újra fehérbe öltözhetnek a hazai house és trance rajongók, ugyanis második alkalommal is kis hazánkba látogat a világ egyik legnagyobb partyja, a Sensation White. Ahogy tavaly,  idén is a Papp László Sportaréna ad otthont az eseménynek. A buli nemcsak világhírű DJ-iről, hanem lélegzetelállító technikai megoldásairól is híressé vált az évek folyamán. A show, mint mindig, egy bizonyos téma köré épül fel, így a tavalyi Love után, amely a szerelem, a szenvedély és a vágy köré épült fel, idén hozzánk is elérkezik a the Ocean of White”, amit először Amsterdamban, tavaly júliusban mutattak be. Ebben a víz, az óceán köré épül fel a látvány. A Sensation White csapata tizennégy kamionnal érkezik Budapestre, és három nap alatt, hetven munkás rakja össze a víz világát idéző díszletelemeket. A hollandok huszonnégy hatalmas zátonyt telepítenek a Sportarénában, ahol mindenhonnan szökőkutak ontják majd a vizet. Emellett 200 mozgó lámpát, 16 darab hatméteres medúzát, több mint száz különleges hang-kabint és lézerrendszert helyeznek el a helyszínen. A közel 10 órás show-n alámerülünk az óceánok világába, amely közben egy lélegzetelállító víz alatti világ tárul a szemünk elé. A látványt egy 80 méteres óceánszerű színpad, a tetőről aláhulló vízesések és a mélység teremtményei mellett megannyi speciális effekt, fény- és lézertechnika teszik teljessé. Mindezek mellett 22:00-től olyan világhírű külföldi- és hazai világsztárok lépnek fel, mint Axwell, Sebastian Ingrosso vagy mint a két magyar DJ-ből álló csapat, a Muzzaik. Eközben persze felhangzik majd a Sensation leglátványosabb pontján a már szokássá vált Megamix, amely közben a közönségé a terep, és döbbenetes látvány kíséretében élvezhetik a felhőtlen partyt.

A magyarországi fellépők hivatalos listája:sensation2
20:00 – Kapunyitás
21:00 – Küzdőtér kinyitása
22:00 – Muzzaik
23:00 – Axwell
00:30 – Sebastian Ingrosso
02:00 – Megamix
02:30 – Sander Van Doorn
03:45 – Tocadisco
05:00 – Vége

Honnan indult ez az őrület?
A Miles testvérek ötlete az volt, hogy egy hatalmas helyen, neves DJ-kel és káprázatos vizuális megoldásokkal összehozzanak egy nagy trance partyt, amely maximálisan kielégíti e zenei réteg rajongóinak ízlését, tetszését. Ez 2000-ben össze is jött Hollandiában, a hatalmas területű Amsterdam ArenA-ban, akkor még csak Sensation néven. Az eseményre „mindössze” 20 000 ember ment el, hogy egy fantasztikus buliban legyen részük. Ezek után azonban, az idősebbik testvér egy szörnyű autóbalesetben életét vesztette, amiért a szervezők megkérték az embereket, hogy a következő bulin, aki csak teheti, fehérben jelenjen meg. El is érkezett a nap, és a rendezvényre már 40 000 ember ment el, és mindegyikük fehérben. Ez volt a Sensation White megszületésének pillanata, és a szervezők úgy döntöttek megőrzik ezt az állapotot, és egy white dress code-dal (megjelenés kizárólag fehérben) látták el az eseményt. Ezek után 2005-ig, kizárólag az Amsterdam ArenA adott otthont a partynak, ám ezek után több külföldi országba látogatott el a show, úgymint: Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Csehország, Dánia, Lengyelország, Lettország, Németország, Magyarország, Oroszország, Svájc és Portugália. Továbbá a Sensation-nak két változata is van: a White és a Black. Előbbi a house és trance, utóbbi a hardstyle és hardcore műfajok kedvelőinek ad lehetőséget egy hatalmasat partyzni. Így vált tehát a Sensation mára a világ legnagyobb party-eseményeként aposztrofált show-jává („The World Leading Dance Event”)! Aki teheti (a 15 000 Ft-os ár ellenére is) menjen el, mert egy fantasztikus partyban lehet része!!!

Serényi Krisztián

Leave a Reply